Barion Pixel

Az ősz sokunk számára kihívásokkal teli az iskolába való visszarázódás, vagy a munkahelyi teendők miatt. Talán a hónap végére sokan már odáig is eljutottak, hogy az elintéznivalók közepette ételt csomagolni sem marad energiájuk, így reggelire/ebédre/uzsonnára az első pékség kínálatából választanak. Egyszer-egyszer ezzel sincsen semmi probléma, de hosszú távon érdemes táplálóbb alternatívákat is beilleszteni a „mit vigyek magammal a munkába” eszköztárunkba.

Ilyen aduász lehet a sokunk által preferált szendvics, így ebben a cikkben szeretnék néhány ötletet adni, hogyan lehet a szendvicsünk finom, az egyéni ízlésünknek megfelelő, és tápláló is egyben.

Válasszunk kenyeret együtt!


Minden szendvics alapja a pékáru. Ha szeretnénk egészségtudatosan kenyeret választani, érdemes odafigyelni az alábbi szempontokra:

  • az összetevők tömeg szerint csökkenő sorrendben vannak feltüntetve a csomagoláson, így jó, ha a teljes kiőrlésű/graham liszt az első összetevők között szerepel. Ezek lisztek a gabonaszem összes alkotórészét tartalmazzák – beleértve a csírát és a korpát is- , ennek köszönhetően vitamin- és ásványianyag-tartalmuk, telítetlen zsírsav, fehérje, valamint rosttartalmuk lényegesen magasabb, mint a fehér liszté
  • a kenyér 3 fő alapanyaga a liszt, a víz és a só, ezért nincs szükség végeláthatatlan összetevőlistára egy jó kenyér esetében
  • a sótartalom legyen kevesebb, vagy közelítsen az 1 g/ 100 g-hoz
  • a rosttartalom legyen 6 g felett, mivel ezeket a termékeket nevezzük magas rosttartalmúnak. A teljes kiőrlésű kenyerek rosttartalma viszont elérheti a 10-12 g / 100 g-ot is, haladó szintűeknek ez igazán funky választás lehet! Ha a barna színű kenyér rosttartalma 6 g / 100 g alatt van, az valószínűleg színezett (például malátával).
  • A kenyér telített zsírtartalma legyen minél alacsonyabb

+1 tipp: Ha nem kedveled a teljes kiőrlésű kenyerek ízét, haladj fokozatosan! Kezdj egy alacsonyabb rosttartalmú változattal, aztán haladj a magasabb rosstartalmú felé a saját tempódban!

Játék a kencékkel

 

A vajat, margarint, vaj- és sajtkrémet talán mindannyian ismerjük és szeretjük és nyugodtan használhatjuk is őket, amikor valami tradicionális ízre vágyunk, vagy fel szeretnénk idézni gyerekkorunk uzsonnáit. Mindennapi kenyerünk esetében azonban érdemes játékosabbra venni a figurát és merészebben bánni a felhasznált alapanyagokkal. Hadd adjak néhány ütős kenceötletet:

 

  • humusz: a csicseriborsó fehérje- és rosttartalma, valamint a tahini rost- és esszenciális zsírsavtartalma ütős kombináció
  • padlizsánkrém vagy ajvár: zöldség + olívaolaj = finom íz, rost, jótékony növényi vegyületek és szuper zsírsavak
  • zöldségkrém: valamilyen zöldségből túl sok maradt a hűtődben, pürésítsd le, fűszerezd bátran, adj hozzá valamilyen hidegen sajtolt növényi olajat és már kész is a tápláló szendvicskencéd
  • pesztó: mindegy, hogy a paradicsomosat vagy a bazsalikomosat kedveled, extra színanyagokkal és növényekkel megküldeni a szendvicsedet csak jó ötlet lehet! Az olívaolaj, egyéb hidegen sajtolt olajok vagy akár a dió esszenciális zsírsavakkal is ellát!

Fehérjeforrás, hogy bírd a terhelést!

Ahhoz, hogy valóban bírd a napot és jóllakott légy, elengedhetetlen, hogy a szendvicsedet fehérjeforrással is megpakold. Inspirálódj az alábbi listából:

  • húsok
    • kedvenc csirkés vagy pulykás recepted pl.: teriyaki csirkemell, zöldfűszeres pulykacomb
    • a húskészítményeket, felvágottakat rendszeres fogyasztásra nem ajánlom
  • halak
    • tonhal vagy tonhalkrém
    • egy vasárnapi ebédről esetlegesen megmaradt sült halfilé
  • tejtermékek
    • körözött
    • sajt
    • zöldfűszeres túrókrém
  • tojás
    • rántotta
    • tükörtojás
    • kemény tojás
    • tojáskrém
  • hüvelyesek
    • hamis tonhalkrém csicseriborsóból
    • tofu
    • tempeh (fermentált/erjesztett szójabab)
    • babpástétom
    • lencsefasírt

A színes szendvics finom szendvics!

Az extra rosttartalom, színanyagok és a jóllakottságérzet kialakítása végett ne hagyd ki a friss ,vagy sült zöldségeket és salátaféléket sem. Válaszd azt, amelyiket szereted, éppen fellelhető a hűtődben és talán még szezonális is!

A szósz a szendvicsen az új hab a tortán!

Az ízélmény teljessé tételéhez használhatsz szószokat is, 

íme néhány ötlet:

  • szójaszósz
  • mustár
  • tahini vagy citromos-tahinis öntet
  • fokhagymás olívaolaj
  • teriyaki
  • barbecue szósz
  • balzsamecet / balzsamkrém

Az odafigyeléshez, a mentális és fizikális munkához, a tanuláshoz elengedhetetlen, hogy együnk és energiával lássuk el a szervezetünket a nap folyamán. Ki tud éhesen koncentrálni?! Nem kell órákat a konyhában állni, egy házilag összedobott gyors kajapakk is lehet egészséges és finom! A szendvics mellé pedig kiváló kiegészítő lehet a kedvenc Funky Forest italod!

Aki ismeri a Funky Forest blog cikkeit, tudja, hogy mi leszünk az utolsók, akik  diétás tanácsokkal, fogyókúrás tippekkel, kalória spóroló megoldásokkal bombázunk Benneteket. Ez nem pusztán azért van, mert ilyen funky a lelki alkatunk, hanem mert a tudomány is azt igazolja, hogy az ételre csak tápanyagforrásként tekinteni, szakmailag hiányos megközelítés! A következőkben egy ehhez kapcsolódó, érdekes tudományterületről mesélünk – az epigenetikáról.

Az Epigenetika

Neve az epi (feletti) és a genetika (örökléstan) szavak összetételéből ered. Az epigenetika azt vizsgálja, hogy a külső környezeti és a különböző belső tényezők, hatások hogyan módosítják a gének működését.

Minden ember egyedi génállománnyal rendelkezik. Az apai és anyai gének által meghatározott genetikánk determinálja hogy milyen lesz egészségi állapotunk, milyen betegségeink alakulhatnak ki és egyéb fizikai és biológiai tulajdonságokat is meghatároz.

Legalábbis sokáig így hittük, és hajlamosak is vagyunk minden felelősséget a genetikára hárítani.

Az epigenetika azt próbálja mérhetővé tenni, hogy a környezeti tényezők hogyan tudják ki és/vagy bekapcsolni azt, hogy a genetikai jellemzők valóban megnyilvánuljanak. A genetika tehát a lehetőségek tárháza. Hogy abból mi kap hangszórót és mi némul el, az rajtunk és a felmenőinken is múlik.

Milyen tényezők befolyásolják a genetikánk érvényre jutását?

  • környezetünkből származó hatások (stressz, higiénia és fertőzések stb.)
  • saját szokásaink (táplálkozás minősége, mennyisége – alultápláltság, túltápláltság, fizikai aktivitás, alvás stb.)
  • szülőket érő hatások következménye a gyermeken (anyát ért lelki hatások a várandósság során, apa táplálkozási szokásai a fogantatás körül, szülők dohányzása stb.)

Ezek a tényezők nem a DNS szerkezetét, tehát nem a nukleotid sorrendjét változtatják meg, hanem a génekben kódolt információk hozzáférhetőségét. Életmódunk, felmenőink életmódja a génekben tárolt infót elnémíthatja vagy kihangosíthatja.

Az ételek, a dohányzás, a stressz, a fizikai aktivitás minden sejtben változásokat okoz, beleértve a petesejteket is, a spermiumokat is, azok nincsenek függetlenül elzárva egy széfben. A szervezetben minden kommunikál egymással. Ilyenformán is van hatásunk leszármazottainkra, vagy hatnak ránk felmenőink epigenetikusan.

Szóval nem az vagy, amit megeszel, hanem az epigenetika tanítása szerint  az vagy, amit a szüleid, nagyszüleid ettek vagy nem ettek, ahogy és amilyen körülmények között éltek.

Ételeink és italaink mennyisége, minősége, az elfogyasztás körülményei, az asztalközösség hatással van ránk. Az étkezés epigenetikai hatása pedig lehet pozitív és negatív is.  Színes, finom, közösségi étkezésekkel mutassunk fityiszt a genetikánknak. Ennek megélésére még bőven van lehetőségünk – szabadtéren is –  a kora őszi napsütéses hétvégéken. Nyugodalmas jó étvágyat kívánunk mindenkinek!

Júliusban sok szó esett a “műanyagmentes júliusról”, de valahogy idén kisebb volt a lendülete a #plasticfreejuly kihívásnak. Annyi minden történik manapság a nagyvilágban, hogy nem jut időnk 1 hónap alatt sem arra, hogy utolérjük az egy hónapos kampányt. Ha neked sem volt kapacitásod júliusban műanyag használatod csökkentésre, hát tedd meg most vagy szeptemberben, a lényeg, hogy foglalkozz a témával. A műanyag csökkentés ugyanis nem egy 1 hónapos projekt, hanem életforma kellene, hogy legyen.

  • Káros a műanyag, de miért és hogyan?
  • Most akkor dobjuk ki a műanyag dobozokat?
  • Hogyan kerül a műanyag a szervezetünkbe?

Ezekre keressük a választ!

Sajnos, amikor műanyagról beszélünk, elképzeljük azt az egynemű masszát, amiből a tárgyat formálják. Csakhogy a műanyag és annak előállítása több 100 vegyi anyagot igényel, amiből jelentős rész káros a szervezetünkre és a bolygónkra is. Sajnos nem elég, hogy újrahasznosítjuk, vagy szelektíven gyűjtjük, a fogyasztási szokásainkon is alakítanunk kell.

A nap folyamán rengeteg műanyaggal kerülünk kapcsolatba. Onnantól, hogy felkelünk, addig, hogy lefekszünk: fogkefe, fogkrémes tubus, fogselyem, hajcsat, borotva nyele, wc fedele, törölközők egy része, tároló dobozok, műanyag palackok, egyszer használatos csomagolások, joghurtos doboz, nejlon zacskók a piacon és boltban, étel rendelés csomagolása, vitaminos dobozok, műszálas és műbőr ruha, bútor kárpit, konyhai eszközök, dekor elemek, textíliák, kozmetikumok és a kozmetikumok csomagolása, tisztítószerek, szívószál, a lista végtelen hosszú.

Műanyag nélkül a mai világban nem lehet élni, ezért máris gyököt vonunk a nyomasztó katasztrófa-érzetből. Mi most elsősorban a rövid (néhány másodperc) használati idejű eszközök minimalizálására szeretnénk felhívni a figyelmet és elindítani egy közös gondolkodást.

Mik azok a másodperces műanyagok?

  • Elviteles kávéspohár műanyag teteje – simán lehet inni enélkül is, ha épp nincs nálad saját pohár
  • A fagyis kanál is csak 5 percig van a kezünkben, amíg elkanalazzuk a fagyit, holott nyalni is lehet a fagyit  az ehető tölcsérből
  • Beszaladok egy almáért a boltba, és onnan kijőve már eszem is, ehhez nem kel nylon zacskó
  • Iszom egy presszó kávét elviteles pohárban, holott egy presszót meginni porcelán csészéből csak egy  pillanat és ez a megállás jót tesz nekünk is, nem csak a környezetnek.

Továbbá nem minden műanyag rossz és haszontalan, és nem is mind veszélyes. 1-től 7-ig számozzák a műanyag típusokat, melyből különösen a következő számozásúak kerülendők: a 3-as (PVC), a 6-os (polisztirol) és a 7-es (polikarbonát tartalmú termékek).

A környezet szempontjából nem csak az terhelő, amit nem a kukába dobunk, ezért a víz és a szél elviszi a tengerekhez, hanem az is, amit a kukába dobunk és a helytelen hulladékgazdálkodás miatt visszajut a természetbe, vagy pedig aszemétégetőben elégetik. A folyamat során, ahogy korábban az előállításnál is, környezetkárosító anyagok keletkeznek. Emberi szempontból pedig hozzáadott kár, amivel mi az életmódunkon keresztül találkozunk, jobban mondva megeszünk és belélegzünk: mikroműanyag van a palackozott ásványvízben, a csapvízben és az ételünkben, amit forrón tettünk a műanyag edénybe, hogy csak a legtipikusabbakat említsük.

Egyre inkább bizonyított tény, hogy a mikroműanyagok, a műanyag bomlása során keletkező vegyületek szerepet játszanak civilizációs betegségek – asztma, cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek-, és hormonális rendellenességek kialakulásában is.

Az viszont evidencia, hogy a mikroműanyag mindenhol jelen van, ezért kár nagyon stresszelni rajta. El kell fogadnunk, hogy ez jelenlegi civilizációs fejlettségünk ára, és amit tehetünk, azt tegyük meg, hogy hatással lehessünk egészségünkre, környezetünkre és a meglévő folyamatokat ne hatványozzuk (túl?)fogyasztásunkkal.

Tippek a műanyaghasználat csökkentésére

Alább felsorolunk néhány egyszerű tippet a mindennapokra, amiből megcsinálhatjuk a mi magunk műanyagmentes augusztusát, szeptemberét, félévét, 1 évét, életét.

  • A mindennapi vizes palackunk készüljön fémből/üvegből
  • Otthon ne műanyag poharat használjunk
  • Ha műanyag dobozban hordjuk az ebédet, mert könnyebb biciklin, tömegközlekedésen szállítani, a munkahelyen tegyük ki tányérba, és úgy mikrózzuk meg
  • Ruhavásárlásnál törekedjünk a 100% pamutra.
  • Műbőr dzseki helyett vegyünk használtan bőrkabátot, minden évben új divatos műbőr táska helyett 10-20 évig is használható bőr táskát
  • A szendvicset folpack helyett csomagoljuk újrahasznosítható viaszos szalvétába, vagy egyszerűen tegyük dobozba
  • A szemetes kukát csak akkor vigyük ki, ha tényleg teli van, így kevesebb műanyag zsákot használunk
  • Ha van olyan kígyóuborka, hagyma, retek, saláta, ami a boltban műanyag csomagolás nélkül kapható, vásároljuk azt
  • Ha nem teher, vegyük a nagyobb kiszerelést, mert az kevesebb csomagolóanyaggal jár (1kg-os kávé vs 250g-os csomag kávé)
  • Tegyük fel a kérdést (ha nem is mindig, de amikor lehetőségünk van) – tényleg szükségünk van minden egyes megvásárolt árucikkre? Tudnánk egyszerűbben és környezettudatosabban vásárolni? 

Te mivel folytatnád a sort? Mondjuk üveges gyümölcslevet veszek csak a jövőben, nem műanyag, vagy műanyagot is tartalmazó dobozosat? Rajtunk áll!

Funky_Forest_grillparty

Füstölés, grillezés, károsanyagok?

Még tart a grillszezon, de azok se pörgessenek tovább, akik nem grilleznek otthon, vagy vendégségben, étteremben sem fogyasztanak ilyen ételeket, mert mindennapi konyhai folyamatokról is szó lesz.

  • Policiklusos aromás szénhidrogének (PAH)
  • Heterociklusos aminok (HCA)
  • Nitrózaminok
  • Akrilamidok

Ezekkel a súlyos szavakkal már mindenki találkozhatott, mindenkit riogattak már ezekkel. De miről is van szó? Olyan, egészségre károsan ható vegyületekről, amelyekről bebizonyosodott, hogy rendszeres, nagy mennyiségű fogyasztás mellett hozzájárulnak a daganatos folyamatok kialakulásához.

Belélegezzük, beszívjuk, megesszük

A fent említett károsanyagokat részben a szabad tűz füstje miatt juttatjuk be a szervezetünkbe, belélelegezzük (ezért nem egészséges az illatos füstölő sem például), részben a fára csöpögő zsír égése során szívjuk be vagy kerül a grillezett ételre, részben a túlsült (feketére pirult) részek elfogyasztásával visszük be.

Nem csak a grillezett hús és zöldség tartozik ebbe a kategóriába, hanem minden, ami füstölt: hús, hal, sajt, tofu, olajosmag, só, pirospaprika …

De hát imádunk grillezni, rajongunk a füstölt árukért. Akkor most mit tegyünk, mit együnk?

– Fogyasszuk ritkán, ünnepekkor, tehát nem kell beszerezni füstölő berendezést otthonra, vagy ha van, ne grillezzünk hetente, ennyi

– Nem javasolt a mindennapi bevásárló listára tenni a szalámit, kolbászt, füstölt sonkát

– Együnk a grillezett ételek mellé bőségesen zöldségeket, saláta szedéshez használjunk nagy tányért, ne egy kis csalamádés tálkát

– Zöld fűszeres olajat használjunk a salátára, vagy a sütőben sült krumplira

– Használjunk antioxidáns hatású, hidegen sajtolt, telítetlen növényi olajokat (extra szűz olíva, tökmag, dió, napraforgó) és mindenféle friss fűszert: rozmaring, majoranna, kakukkfű, bazsalikom, oregánó, petrezselyem, lestyán, tárkony, korianderzöld, stb.

– Fűszerezzük gazdagon a grillezendő ételeket, mert a friss ízesítők olyan intenzív antioxidánsok, hogy a képződő károsanyagokat közömbösíteni képesek.

– Igyunk lehűtött gyógynövény teát (menta, kakukkfű, citromfű stb.) is a kerti parti alatt

– A nagyon égett részeket távolítsuk el. – Ez vonatkozik nem csak a húsra, zöldségekre, de a süti aljára és a kovászos kenyérre is! Hatalmas divat a kézműves kenyér, de bizony az égett héjú többet árt, mint használ.

Fekete ételek? Nem trendi!

Egy időben divatosak voltak a fekete ételek, amiket égetett zöldségekkel színeztek, de szerencsére hamvába halt – szó szerint -, már nem tarol ez a trend.

A mindennapi főzésnél is figyeljünk ezekre a káros anyagokra, amikor akkor keletkeznek például, amikor nem főzéshez alkalmas zsiradékot használunk.

 Főzéshez való, megfelelő zsiradékok:  olívaolaj, repceolaj, napraforgó olaj, szőlőmagolaj.

Mi a helyzet a pörkölt kávéval?

Bár a pörkölés során (fontos, jó esetben ez nem égetés! Éljen az újhullámos, világos pörkölésű kávéJ ) keletkezhet némi károsanyag, ez a kávé rengeteg jótékony vegyületéhez (polifenolok) képest teljesen elhanyagolható. A kávé hiába fekete, nem tartozik a káros szenvedélyek közé.

immun erősítés, mikrobiom (kép: Freepic)

A BELEK CSODÁLATOS VILÁGA – A MIKROBIOM

A mikrobiom olyan szinten került be a köztudatba, annyit beszélünk róla a  mindennapjainkban, mintha mindannyian máris táplálkozás szakértők lennénk. Érdeklődésünk nagyon is érthető, hiszen ez manapság a táplálkozástudomány és az orvoslás legkutatottabb területe, valamint valóban egy felfoghatatlanul komplex és még alig ismert univerzumról van szó.

Az emberi mikrobiom többféle mikroorganizmus (baktériumok, vírusok, gombák és egyéb mikroszkopikus élőlények) összessége, amelyek velünk együtt szimbiózisban élnek  és különösen fontos szerepet játszanak az egészségünk szempontjából.

Az emberi testben található mikroorganizmusok

Az emberi testben található mikroorganizmusokszámtalan helyen megtalálhatók: a bélben, a bőrön, a szájban, az orrban, stb. Ezek a mikroorganizmusok hozzájárulnak az emésztéshez, az immunrendszer működéséhez, a vitaminok termeléséhez, az anyagcseréhez és az egészséges bőr fenntartásához, egy szóval az egész szervezet normál működéséhez. A mikrobiom kutatása egy nagyon dinamikusan fejlődő és változó terület.

A bél mikrobiom az összes mikroorganizmus tápcsatornában élő része, megtalálható a felső és az alsó zárógyűrű között mindenhol, a szánktól egészen a végbélig. Hibás tehát a feltételezés, hogy ez csak a vastagbélre lokalizálódó “szervrendszer”, bár tény, hogy ott található a teljes bélflóra jelentős része (~90%), tömege itt akár 2 kg is lehet és a széklet szárazanyag tartalmának ~60%-át adja. Jelen ismereteink szerint a szájüregben ~140, a nyelőcsőben ~100, a gyomorban ~130 féle, míg a vastagbélben mintegy 1000 féle baktériumtörzs él. Összetettsége egyénenként eltérő és olyan mértékben egyedi, mint az ujjlenyomat. Azon felül pedig, hogy megismételhetetlen, nagyon változékony is. Képes jelentős mértékben átalakulni  valamilyen étkezés (fehérje- és zsír domináns étrend), alkohol, stressz, vagy fertőzés hatására. A mikrobiomunk által közölt genetikai információ pedig sokkal jelentősebb lehet, mint maga az emberi genom, a szervezet teljes örökítő információja.  A bél mikrobiom rendkívül fontos szerepet játszik az emésztésben, de jelentősége ennél sokkal összetettebb.

A bél mikrobiom fő feladatai:

  • emésztés
  • vitaminok és egyéb anyagok termelése
  • immun- és idegrendszer szabályozása

A bél mikrobiom állapotát egyre több betegség és állapot összefüggésében vizsgálták már és a kapcsolat számtalan esetben nyert bizonyítást:

  • depresszió, izületi betegségek, szív és érrendszeri betegségek, Alzheimer-, Parkinson-kór, autizmus, autoimmun betegségek, bőrelváltozások, asztma és COPD, nőgyógyászati kórképek, zsírmáj, cukorbetegség, vastagbél daganatok, gyulladásos bélbetegségek és IBS.

A bélflóra funkciói a vastagbélben

A vastagbélbe eljutó rostokat (összetett szénhidrátok, melyek lebontása és felszívódása a vékonybélben nem történik meg) az itt élő mikroorganizmusok fermentálják, azaz részlegesen bontják. Ennek következményei többek között a gázok (metán, szén-dioxid, hidrogén, kén-dioxid) és a rövid szénláncú zsírsavak (SCFA). Előbbit normalizálni szeretnénk, mint egy nagyszerű élettani folyamat természetes jele, utóbbit pedig részletezni, hogy mi mindenben van szerepe.

  • pH értékük kb. 4,8, azaz ezek gyenge savas környezet hoznak létre
  • kémhatásuk savassága a patogén (betegséget okozó) baktériumok leküzdésében segít
  • SCFA pl.: ecetsav, propionsav, vajsav (butirát), valeriánsav
  • táplálják a mikroorganizmusokat
  • támogatják a bélhámsejtek integritását (védelmet nyújtanak és energiát adnak)
  • fokozzák egyes tápanyagok felszívódását
  • növelik a bélperisztaltikát, így a székletben megkötött méreganyagok hamarabb távoznak a külvilágba, leegyszerűsítve – daganatellenes hatásúak
  • serkentik a mucin termelést (vastagbél belső falát védő glikoprotein, mely egyben a mikrobiom számára is energiaforrás)
  • vastagbél belső falának sejtjei számára energiaforrás
  • gátolják egyes daganatos sejtek osztódását, egyes atípusos sejtek regenerációját elősegítik
  • támogatják az agy működését (pl.: tanulás támogatása)
  • serkentik az immunrendszert, szabályozzák a gyulladásos választ
  • hatással vannak az anyagcserére (zsír-, koleszterin-, szénhidrát anyagcsere)
  • részt vesznek a vérnyomás szabályozásban

Mindezek talán elég nyomós indokot nyújtanak annak érdekében, hogy értsük, miért olyan fontos a rostdús táplálkozás. Aki azt állítja, hogy a sok rost a fogyás miatt kell, annak hiányosak az ismeretei, vagy nem gondolkodik az emberi szervezetről komplexen.

A javasolt napi rostbevitel kb. 35g.

Legmagasabb rosttartalmú nyersanyagok (szárazon mért adatok):

  • száraz hüvelyesek (bab, lencse, csicseriborsó) ~ 20-25% rost
  • gabonafélék teljes értékű változatban (teljeskiőrlésű liszt, hajdina, köles, barnarizs) ~10-15% rost
  • olajos magvak ~5-10% rost

A sok rosthoz pedig ne felejtsünk el sokat inni. Például egy-egy üveg Funky Forest préslevet vagy smoothiet, mely növényi hatóanyagokban gazdag, és kiváló energiaforrás a beleinkben értünk dolgozó mikroorganizmusoknak.

Nyári ételek, mit együnk a strandon, fagyi, jégkása

Azért beszélünk most az élmények kapcsán a cukorról, mert bár mindig téma ez a “fehér méreg”, most különösen a kérdések kereszttüzébe került az édesítőszerekkel karöltve, a WHO május 15-i közleménye miatt, mely szerint  a rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy a cukorpótlók használata „nem jár hosszú távú előnyökkel a testzsír csökkentése terén sem felnőttek, sem gyermekek esetében”.

Gyakori tévhit, hogy a cukor, a szénhidrát megemeli a vércukor- és az inzulinszintet.

Mármint az valós, hogy ez a hatás megtörténik, de hát éppen ezért fogyasztjuk ezeket az ételeket, hogy szervezetünk gyors energiát nyerjen. Valamint fontos tény, hogy ez a vércukor emelkedés a normál tartományon belül történik meg. Egészséges emberben 2 gombóc fagyi nem fog olyan változást okozni, ami káros lenne. Sajnos ez a „cukorellenes” nézet a cukrobetegek szabályrendszeréből szinte teljesen feleslegesen szivárgott át a köztudatba.

Gyakran hallhatjuk  édesanyáktól: “megevett egy gombóc fagyit/megivott egy pohár gyümölcslevet és alig lehetett leállítani a gyereket” . Amikor a gyerekek felnőtt szemmel nézve túlpörögnek, hiperaktívak, az nem fogható egyszerűen a cukorra. Egy-egy helyzet ennél sokkal komplexebb. Amikor az iskolapadban alig ül meg, az azért is lehet, mert kevés inger éri. Amikor extrém hangosnak tűnik egy nyaraláson kapott fagyi után, az is sokkal inkább a helyzetre adott intenzív válasz.

Azért érdemes ezt tudatosítani, mert így az egyetlen felelős (cukor) helyett lehetőségünk lesz a lényegre figyelni, tehát a gyermek reakcióira. Ahelyett, hogy legyintenénk, hogy ez a cukor miatt van, párbeszédet kezdeményezhetünk a kis családtaggal, hogy mesélje el, minek örül, mit érez, mit jelent számára ez az élmény: fagyi, évzáró, együtt a család, vízparti üdülés.

Megjegyzendő mondat: Egy étel nem attól egészséges, hogy alacsony vércukorszint emelő hatása van, alacsony a glikémiás indexe! (Gondoljunk csak bele, egy szelet zsíros hús, majonézes kukoricasalátával szuper lassan felszívódó szénhidrátot tartalmaz. Ettől egészséges ételnek számít vajon?)

Gyakran, a gyors vércukoremelkedést okozó hatása miatt nem merik a gyümölcsleveket sem ajánlani gyermekeknek, egészségtudatos felnőtteknek.

Dietetikusunk válasza erre:

  • Egyrész kulcs a mértékletesség, tehát egyszerre 1-2 dl-t fogyasszunk 0,5-1 liter helyett,
  • Másrészt hibás az a szemlélet, ha csak ezt az egy tulajdonságot ragadjuk ki. Egy gyümölcslé, különösen, ha 100%-os, adalékanyag és hozzáadott cukor mentes présléről vagy smoothie-ról beszélünk, teli van antioxidánsokkal, ásványianyagokkal és ízélménnyel.
  • Harmadrészt meg még egyszer mondjuk, a vércukoremelkedés a normál tartományon belül történik meg!

Az édes íz másik pólusa, az édesítőszer

Gyermekeknek kizárólag cukorbetegség esetén javaslunk édesítőszert, abban az esetben is csak akkor, ha az édesítést épp nem tudjuk megoldani gyümölcsökkel.

Minden korosztály számára azért javasoljuk az édesítőszerek mellőzést, és a WHO is ezért int óvatosságra hosszútávon, mert az a megfigyelés, hogy azok, akik édesítőszert fogyasztanak, összességében mégis csak több kalóriát (energiát) visznek be. Ugyanis az édesítőszer kalóriamentessége azt sugallja a fogyasztók számára, hogy más fogásokból, vagy épp a cukromentesből többet, úgymond “büntetlenül” fogyaszthatnak. Az édes, intenzív ízhez való adaptáció miatt pedig minden ételből kicsit nehezebben tartanak mértéket az édesítőszert fogyasztók.

A javaslatunk tehát a nyárra, hogy utazás alkalmával bátran mondjuk igent minden helyi finomságra, mert azokon keresztül is élményeket tapasztalhatunk meg, hiszen az étel nem csupán tápanyagforrás, hanem kapcsolódási pont, közösségi esemény. Ha pedig itthon utazgatunk és egy gyors, tartalmas frissítőre vágyunk, dobjunk be egy finom, tápláló, hozzáadott cukrot és adalékot nem tartalmazó Funky Forest italt. Nyárra kifejezetten hűsít és frissít a meggyes-bodzás-almás Wacky Wolf préslé.

Mesterséges ízfokozók, adalékanyagok, chips

A FELDOLGOZOTT ÉLELMISZEREK

A jelen kor rohanó, zsúfolt életmódjában az étkezés minél gyorsabb megoldására megjelentek a feldolgozott élelmiszerek. Mindenki tudja, hogy a gyors munka nem mindig eredményez minőségi munkát. Így van ez az étkezéssel is.
A gyorsétterem és feldolgozott kényelmi termékek nem feltétlen ideálisak. Mivel azonban nem költözhetünk ki mindannyian vidékre, hogy egész nap a magunk által termelt nyersanyagokból készítsünk ételeket, no meg nem is mindenki rajonghat úgy az étellel foglalatoskodással, mint például dietetikusunk, Szabó Adrienn, ezért a legjobb, ha megtanulunk együtt élni és jól élni az ipari élelmiszergyártás adta vívmányokkal és békébe kerülni lehetőségeinkkel és korlátainkkal.

Mit jelent a feldolgozott élelmiszer?
Élelmiszer boltban megvásárolható olyan termékek, melyek természetes állapota az ipari feldolgozás során megváltozik.
Azonban a módosítás mértéke nem mindegy.
Az ipari beavatkozás sokféle lehet, amelyekről mi is láthatjuk, hogy nem egyenrangú műveletekről van szó: mosás, darabolás, őrlés, főzés, pasztörizálás, fagyasztás, szárítás, csomagolás, tartósítószerekkel, fűszerekkel, ízfokozókkal, cukorral, zsírokkal vagy egyéb étrend-kiegészítőkkel történő dúsítás stb.

A feldolgozott élelmiszereknek több ketegóriája van
1. Elsődlegesen, vagy minimálisan feldolgozott ételek, melyek célja, hogy
– könnyebben fogyasztható állapotba kerüljön az adott nyersanyag (pl.: a megőrölt gabonaszemből teljeskiőrlésű liszt készül, a megfőzött hüvelyesből pedig konzerv)
– vagy a nyersanyagot minél hosszabban, a legjobb minőségben őrizzük meg (pl.: gyorsfagyasztott zöldségek, pasztörizált tej, konzervált darabolt paradicsom, aszalt gyümölcs)
Ez az élelmiszer kategória olyan feldolgozott ételeket tartalmaz, melyek mindennapi étkezésbe iktatása abszolút egészségtámogató, beltartalmi értékük (tápanyagok, rostok) nem károsodik és nagyszerű alternatívát nyújtanak akkor, amikor szezonálisan elérhető palettát szeretnénk kicsit bővíteni, vagy az ételkészítésre szánt időt csökkenteni.
2. Adalékanyagokkal dúsított élelmiszerek, melyek már körültekintést igényelnek, hisz a hozzáadott ízfokozók (só, cukor, nátrium-glutamát, stb.) és adalékanyagok (tartósítószer, állományjavító, térfogatnövelő, emulgeálószer stb.) miatt tápanyag összetételük változhat, olykor kedvezőtlen irányba. Pl.: a paradicsomos tésztaszósz sokkal több olajat vagy sót tartalmazhat, mint amennyit javasolt lenne hozzáadni, vagy egy zöldségkrém iparilag több keményítőt és kevesebb nyersanyagot (zöldséget) tartalmazhat, mint egy otthon előállított verzió.
3. Az azonnali fogyasztásra alkalmas vagy ultra feldolgozott (ultra processed) ételek már feldolgozott, többszörösen finomított formában tartalmazzák az alapanyagokat, nyersanyagokat (így csökken tápanyagtartalmuk – rost, vitamin, ásványianyag) és emellett adalékanyagokat is többet tartalmaznak, mint az előző kategóriák. Ezen csoportba tartozó élelmiszerek túlzott fogyasztása hosszú távon negatív hatást jelent az egészségünkre nézve, mert ezekre jellemző a túlzott só, édesítőszer – és cukor, a magas telített zsír, olaj – és transzzsírtartalom és halmozott mesterséges adalékanyagok alkalmazása.
Ismerős az “üres kalória” fogalma? Ez általában a többszörösen feldolgozott élelmiszerekre jellemző: Rengeteg kalóriát tartalmaznak a hozzáadott zsiradék és cukor miatt, azonban értékes tápanyagokban nagyon szegények, mert eleve többszörösen finomított nyersanyagokból készülnek. Ilyenek lehetnek pl. sós keksz, kakaós nápolyi. Fontos, hogy egy étel minőségét nem az energiatartalom (kcal) határozza meg, hanem az összetevők listája. Ez a felsorolás pedig minél rövidebb, annál jobb.
Természetesen, nem csak önmagukban ezek az ételek, hanem ezek gyakori, túlzott mértékű fogasztása, valamint az ezekhez gyakran társuló egészségtelen életmód (felfokozott életritmus, stressz, kevés mozgás, elégtelen alvás, stb.) is hosszútávon összefüggésbe hozhatók krónikus civilizációs betegségekkel, mint például a szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, elhízás, daganatos megbetegedések stb.

Tehát nem csak önmagában az adalékanyagokat és ezeket a bűnösnek tartott feldolgozott élelmiszereket érdemes megvizsgálni, hanem a kontextust és a táplálkozási attitűd hosszútávú hatásait.

Feldolgozott bolti élelmiszerek
Mikor a boltban kapható gyümölcsjoghurtban plusz tejszín és cukor van, illetve gyümölcs aroma, az még nem baj néha, sőt, teljesen egészséges is lehet, pláne ha plusz szezonális gyümölccsel extrázzuk és így legalább fogyasztunk gyümölcsöt. Viszont ha ez a kényelmi termék azt eredményezi, hogy a gyümölcsbevitelünket ennyivel letudjuk, akkor az már nem járul hozzá, hogy szervezetünk megkapja a szükséges tápanyagokat. Lehet azonban jól használni a kényelmi termékeket. Figyelem, még egy, talán sokak számára megbotránkoztató példa jön. Tegyük fel, hogy ami otthon van, az csak egy kevés répa a hűtőben, meg borsó a fagyasztóban, meg zacskós leves a kamrában, akkor lehet egy rohanó életmódba jól beilleszthető étel a tasakos leves répa kockákkal és zöldborsóval turbózva.
Vagy hogy házon belül hozzunk példát. A direkt préseléssel készült gyümölcslé egy alig feldolgozott élelmiszer, hiszen csak néhány hőérzékeny vitamin mennyisége csökken némileg, egyes mikroelemek (ásványianyagok, antioxidánsok) pedig kifejezetten feldúsulnak a préselés során adalékanyagot viszont nem kapnak. Önmagában ha valaki folyton gyümölcslevet fogyaszt, az nem elég a szervezet számára. De ha valaki ezeknek a gyümölcsleveknek köszönhetően tud könnyen elkészíteni zöldségekkel együtt egy smoothie-t, lehet, hogy sokkal változatosabb lesz az étrendje, mintha elvből elutasítaná, az üvegbe csomagolt gyümölcs-zöldség készítményeket, vagy ha nem lenne egy-egy nap, mikor előkapja a jól tárolható üvegbe zárt Funky Forest leveket, akkor azokon a napokon elmaradna a zöldség-gyümölcs bevitel.
Fontos, megjegyezni azt is, hogy az adalékanyagok önmagukban nem automatikusan káros anyagok. A természetellenesen hangzó guargumi pl. a pillangósvirágú növények családjába tartozó guarbab magjában található anyag, tehát egy természetes anyag, vagy az E162, mely a céklából nyert természetes vörös színezék. Ne higgyünk minden rémhírnek és ne szorongjunk, ha feldolgozott ételt fogyasztunk, törekedjünk a változatosságra.

A Funky Forest elkötelezett híve annak, hogy szolgálja az emberi egészséget úgy, hogy az a fenntarthatóság szellemében valósuljon meg. Így zárszóként szeretnénk kiemelni, hogy egy étel minél kevésbé feldolgozott, annál egészségesebb az ember számára és  annál jobban kíméli a bolygót is!

Smoothie bowl: egészséges, szép és akár egy diétába is beleillik a dietetikus szerint

Itt a tavasz és a télen lemerült “boldogsághormon”, valamint a szerotonin- és a dopamin szintet érdemes felturbózni, így testünket és kedvünket is érdemes színes és tápláló prés- és gyümölcslevekből készült smoothie bowl-okkal feldobni.

A Funky Forest dietetikusból és food stylistokból álló csapata 3 olyan smoothie bowl receptet alkotott, amik akár egy színes és változatos diétába is beilleszthetőek. 

A smoothie bowl folyadék (gyümölcs- vagy préslé, víz vagy növényi ital) és fagyasztott zöldség-gyümölcs krémesre turmixolt elegye, amit különböző feltétekkel díszítünk. Elkészítése egyszerű és gyors, akár egy rohanós hétköznapba is könnyedén beilleszthető. A színpompás tálakat készíthetjük vendégség alkalmával, sütemény helyett édességként. Fogyaszthatjuk edzés előtt 1-1,5 órával, amikor jól felszívódó szénhidrátforrásra van szükségünk, meglephetjük vele válogatós, zöldséget és gyümölcsöt elutasító gyerekeinket vagy akár energiaitalról leszokóban lévő kamaszokat is. De ami a legjobb: választhatjuk különösebb apropó nélkül, amikor csak megkívánjuk.

Gyümölcslevek diétázóknak is

Tápanyagtartalmuk szerint a gyümölcslevek felhasználásával készített smoothie bowlok elsősorban szénhidrátforrásnak számítanak, mégis beleférhetnek egy testtudatos életmódba is, sőt, kellő körültekintéssel akár cukorbetegek is fogyaszthatják, mondja Szabó Adrienn, a Funky Forest dietetikusa. “A testtömeg-karbantartás és a cukorbetegség egy életen át tartó, tudatos szemléletet igényel, melyet nem lehet kiegyensúlyozottan végezni, ha valamit teljesen megvonunk magunktól. Bár a betegségek kezelése egyéni konzultációt igényel, általánosságban elmondható, hogy a százszázalékos gyümölcslevek és smoothie-k egy szigorúbb diétába is beilleszthetőek, alkalmanként nagyjából két deciliter mennyiségben.”

Smoothie bowl reggelire is

A szakemberek bevonásával megalkotott három smoothie bowl recept alkalmas arra, hogy a nap bármelyik szakaszához jól illeszkedjen. Ha reggelinek választjuk, csökkentsük a szénhidrát források (gyümölcsök, méz, szénhidráttartalmú növényi italok) mennyiségét, tehát a gyümölcslevet vagy smoothie-t fagyasztott zöldséggel (uborka, cukkini, spenót, karfiol, brokkoli) turmixoljuk, és egyszerűen csapvizet vagy akár zöld teát adjunk hozzá! Dúsítsuk a szénhidrát felszívódását lassító rost forrásokkal (lenmagliszt, lenmagpehely, zabkorpa)!

Használjunk teljes értékű (túró, ricotta) vagy növényi (csicseriborsó, fehérbab) fehérjeforrást, gondoskodjunk jó fajta zsiradékról (lenmagolaj, dióolaj), díszítsük olajos magvakkal, például mákkal, mandulával, tökmaggal, napraforgómaggal vagy törökmogyoróval – ezeket használhatjuk natúran vagy fűszerekkel megpirítva.

Horny Hedgehog smoothie bowl

Hozzávalók az alaphoz (egy személyre):

  • 180 g fagyasztott banán 
  • 1,3 dl Funky Forest Horny Hedgehog ital
  • 1 csipet fahéj
  • 1 mokkáskanál méz (ha szükségesnek érezzük)

Hozzávalók a feltéthez:

  • 5 db almachips
  • 1 teáskanál kandírozott gyömbér apróra vágva
  • 1 evőkanál görög joghurt
  • 1 teáskanál méz
  • 1 evőkanál pirított, fűszeres dió 

Elkészítés:

  1. Helyezzük az alap összes hozzávalóját a turmixgépbe, és 10-20 másodperc alatt aprítsuk csomómentes, lágyan krémes állagúra! Ha folyósabban szeretjük, adagoljunk még hozzá Funky Forest Horny Hedgehoge préslevet ízlésünk szerint!
  2. Öntsük a lágyan krémes smoothie-t egy magas falú, kisebb tálba!
  3. Osszuk ketté a tálat képzeletben, és dekoráljuk az egyik felét a feltétekkel!

Fűszeres dió:

  1. Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius-fokra! Három evőkanál mézet keverjünk össze egy nagy csipet fahéjjal, egy csipet jó minőségű sóval és egy csipet őrölt szegfűszeggel! 
  2. Keverjük össze egy nagy marék dióval a fűszeres mézet, helyezzük egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, és tizenöt perc alatt gyakori kevergetés mellett pirítsuk aranybarnára! Hagyjuk hűlni kicsit! 

Metal Mole smoothie bowl

Hozzávalók az alaphoz (egy személyre):

  • 90 g fagyasztott banán 
  • 35 g fagyasztott meggy
  • 1 dl Funky Forest Metal Mole ital
  • 25 g alma (héjával együtt)
  • 30 g nyers cékla 
  • késhegynyi vanília kikapart belseje
  • 1 mokkáskanál méz (ha szükségesnek érezzük)
  • opcionális: céklapor, az erősebb bordó színhez

Hozzávalók a feltéthez:

  • 1 teáskanál pirított mák
  • 5 db céklachips 
  • 5 szem szeder/áfonya 
  • 1 evőkanál gránátalmamag
  • 1 teáskanál aszalt áfonya
  • 1 evőkanál ribizliszósz

Elkészítés:

  1. Helyezzük az alap összes hozzávalóját a turmixgépbe, és 10-20 másodperc alatt aprítsuk csomómentes, lágyan krémes állagúra! Ha folyósabban szeretjük, adagoljunk még hozzá Funky Forest Metál Mole préslevet ízlésünk szerint!
  2. Öntsük a lágyan krémes smoothie-t egy magas falú, kisebb tálba!
  3. Osszuk ketté a tálat képzeletben, és dekoráljuk az egyik felét a feltétekkel!

Ribizliszósz:

25 dkg fagyasztott ribizlit tegyünk fel két kanál mézzel egy lábosba főzni, forraljuk fel! A főzés végén adjunk hozzá néhány mentalevelet. Kihűtve használjuk.

Tranquil Turtle smoothie bowl

Hozzávalók az alaphoz (egy személyre):

  • 135 g fagyasztott banán 
  • 30 g fagyasztott avokádó
  • 25 g körte (héjával együtt) 
  • 1 dl Funky Forest Tranquil Turtle ital 
  • 13 g finomszemű zabpehely 
  • 30 g baby spenót 
  • fél bio citrom leve és héja 
  • 1 csipet őrölt kardamommag 
  • 1 mokkáskanál méz (ha szükségesnek érezzük)

Hozzávalók a feltéthez:

  • 6 szem áfonya 
  • fél banán felszeletelve
  • fél kivi felszeletelve
  • 1 kávéskanál fekete szezám
  • 1 evőkanál darabos mogyoróvaj 
  • 1 szelet extrudált rozskenyér (díszítéshez csírák, virágok, tökmag, pici méz ízlés szerint)

Elkészítés:

  1. Helyezzük az alap összes hozzávalóját a turmixgépbe, és 10-20 másodperc alatt aprítsuk csomómentes, lágyan krémes állagúra! Ha folyósabban szeretjük, adagoljunk még hozzá Funky Forest Tranquil Turtle préslevet ízlésünk szerint!
  2. Öntsük a lágyan krémes smoothie-t egy magas falú, kisebb tálba!
  3. Osszuk ketté a tálat képzeletben, és dekoráljuk az egyik felét a feltétekkel!

A csapból is a fenntarthatóság folyik, ami persze nem jelenti azt, hogy mindannyian figyelünk is erre.

De most foglalkozzunk szabadon azzal a témával, hogy bizony, amikor 4 évszak miatt, messzinek tűnik a nyári szamóca, cseresznye, a kert végében ribizli bogarászás és a köldökünkig csorgó dinnyelé, akkor bizony nagyon jó, ha van mihez nyúlnunk, hogy kitartsunk nyárig.

Egyébként, ha már öko-tudatosság. Van számtalan olyan régi, hagyományos módszerünk, amivel a szezonalitásra törekvés mellett, fenntarthatóan és egészségesen tudjuk konzerválni a nyári emlékek ízét. Ilyen a savanyítás, az aszalás és a befőzés.

A Funky Forest kíméletes melegítéssel tartósítja a gyümölcs présleveket, bárminemű adalékanyag és kémiai vegyület alkalmazása nélkül, csak természetesen, hagyományosan.

Miért jók ezek a piros színű, nyári finomságok?

Igazából, ha másért nem, mint hogy finomak, jó élményt nyújtanak egy hideg, téli napon, a szürkeségben, már akkor is megéri őket hazavinni, a gyermek uzsonnájához csomagolni, a munkahelyen bent tartani. Sajnos, manapság túlságosan is meghatározza az étkezéssel kapcsolatos döntéseinket, hogy milyen élettani és egészség vonatkozása van az elfogyasztott falatnak. Pedig ne  feledjük, az ételnek nagyon is fontos szerepe az élmény is, hogy olyat fogyasszunk, amit igazán szeretünk, ami igazán jól esik az ízlelőbimbóknak. Nem alárendelt ez a funkciója a tápanyag tartalomhoz képest!

Az örök aggódóknak, vagy tanulni vágyóknak pedig egy tudományos tény: a 100%- os préslevek és smoothiek piros színét adó növényi vegyületek erős antioxidánsok, betegségekkel szembeni védelemben támogatják a szervezet működését. Ugyanis a Funky Forest piros  finomságok nem ám színezéktől színpompásak, hanem magas piros gyümölcstartalmuk miatt – meggy, eper vagy piros ribizli.  Bár ezek a karakteres, zamatos, üvegbe zárt italok önmagukban, hűtve is igazi finomságok, remek kisétkezés (tízórai, uzsonna) opciók, és egy kis ügyességgel igazi csemegévé alakíthatóak. Nézzünk erre pár receptet:

Berry Bear – alma-eper-tőzegáfonya – élénkítő irodai nasi az irodában vagy otthon – 1 főre

Otthon, száraz serpenyőben, bármi zsiradék nélkül pirítsunk meg egy mixet:

  • 1 evőkanál zabpehely
  • 1 teáskanál napraforgómag
  • 1 teáskanál tökmag
  • 1 evőkanál hántolt hajdina nyersen

Néhány perc után, amikor a magok is pattogni kezdenek, illetve érezzük a finom illatot, máris kész a smoothie-ra szórható feltét (topping)

A smoothie-t tegyük egy kis tálba, csészébe és szórjuk a tetejére a magmixet. Tápláló, ropogós, ízes, igazi élénkítő, tápanyagokkal és jó élménnyel lát el, hogy délig ne az ebéden, hanem a feladatainkon járjon az eszünk.

Wacky Wolf – alma-meggy-bodza 100% préslé- hideg vagy meleg gyümölcsleves 2 főre

Ki mondta, hogy a gyümölcsleves és gyümölcs mártás csak nyári étel lehet? Készítsünk gyümölcslevest főzés nélkül vagy akár melegen egy vegyes gyümölcspréslével.

Hidegen – 2 főre

  • 1 üveg Wacky Wolf
  • 1 közepes alma
  • 1 közepes körte
  • 1,5 dl natúr joghurt vagy görög joghurt

A gyümölcsöket hámozzuk, majd vágjuk fel kisebb kockákra és adjuk hozzá a joghurttal elkevert gyümölcsléhez. Máris készen vagyunk.

Melegen – 2 főre

  • 1 üveg Wacky Wolf
  • 1 közepes alma
  • 1 közepes körte
  • 0,5 dl 10%-os tejszín
  • 15 g vaníliás pudingpor

A gyümölcsöket megpucoljuk, felkockázzuk és pici vízzel lefedve pároljuk 1-2 percig. Csomómentesre keverjük a pudingport egy pici gyümölcslével, majd a többit is hozzáadjuk és így öntjük a gyümölcsökhöz. Beleöntjük a tejszín és az egészet forrásig melegítjük.

Rusty Racoon – alma-ribizli-mangó 100% smoothie – Piros Muffin – 12 db

  • 1 üveg Rusty Racoon
  • 1 db tojás
  • 40 g vaj vagy margarin
  • 50 g cukor vagy méz
  • 200 g finomliszt
  • 50 g teljeskiőrlésű liszt
  • 1 csomag (12-14 g) sütőpor
  • 1 csipet só

A lisztet, a sütőporral és a sóval összekeverjük. A puha vajat/margarint habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a tojást, és még keverjük a habverővel 2 percig. Ehhez adjuk a gyümölcslevet, majd a lisztes keveréket. Mikor egynemű, a muffinforma mélyedéseibe muffin papírokat rakunk, megtöltjük a tésztával úgy, hogy ne legyen teljesen teli, majd 180 fokon kb. 20 perc alatt vagy tűpróbáig készre sütjük.

Hogy az étkezés során nem csak az étel látványa, íze, illata hat ránk, azt mindannyian tudjuk, érezzük. Óriási szerepe van annak is, hogy kikkel fogyasztjuk el az ételeinket, hogy asztalhoz ülünk-e.

Nincs könnyű dolga a mai családoknak, bizony mindenki túlterhelt (különóra, fogorvos, meeting, továbbképzés, korrepetálás, sportolás), mert egyre inkább trend, hogy az a hatékony, akinek minden ideje be van táblázva. Nehéz összehozni az egy háztartásban élőket egy közös, nyugodt étkezéshez, nap végén vacsorához. 

Axióma, alaptézis, hogy az együtt étkezés jó, az összetartozás érzést erősíti. Fokozható a közösség-élmény, ha otthon készült étel fogyasztunk a rendelt, vagy készétel helyett.

Ismerős a kemény, poroszos magyar mondás, hogy “Magyar ember, mikor eszik, nem beszél”? 

Sajnos, bővelkedünk káros mondásokban, de ez különösen erős! A közös étkezésnél jobb színtér nincs is a beszélgetésre, élmény megosztásra, interakciókra.

A gyermekek nyelvi és kommunikációs készsége felmérések szerint elképesztő mértékben nő azáltal, hogy a szüleiket látják étkezés közben beszélgetni, vagy vacsora vendégek érkeznek.

Nagy igazság, hogy a gyermek nem azt tanulja meg, amit tanítanak neki, hanem amit példaként lát. Bizony, ha a család sok színes zöldséget eszik, vagy mértékkel szedi az ételt, hosszútávon visszaköszön a jó példa és mintává válik. És fordítva is igaz, valószínű, hogy ha a gyermeket tökéletesen tápláljuk, de mi magunk kólát iszunk és nem eszünk pl.  zöldséget, a gyermek a felnőttséggel együtt a felnőtt szülői mnintát másolva szintén “egészségtelenül” fog étkezni. Érdekes statisztika, hogy azok a gyermekek, akik rendszeresen családdal együtt fogyasztották el a napi étkezések legalább egy részét, kevésbé voltak kitéve étkezési zavaroknak, és átlagban kevesebb cukros üdítőt fogyasztanak. A családi étkezések emellett hozzájárulhatnak a mentális jólléthez.

Bár sokkal több idő és munka, ha a gyerek “segít” a konyhában, az ételkészítésben, érdemes ebbe energiát fektetni, mert nem csak a közös étkezés, de a közös előkészület is védelmet adhat számos káros társadalmi folyamat rombolása ellen. És mindez az egyik nagyon fontos szeretnyelvetet segít megélni – minőségi időt.

Senki sem él tündérvilágban, a vacsora asztal vita helyszíne is lehet. Bizony, a feszültséget pici gyerekek elől sem kell feltétlenül elrejteni (ráadásul ezt nem is nagyon lehet, mert a gyerekek nagyon érzékenyek a nem verbális jelekre, hangulatokra is), segít nekik kialakítani az érzést, hogy feszült vita mellett is lehet biztonságban lenni, ha a szülőktől jó vitakultúrát tanul. 

Azonban az a jelenség, ha az anya nem vacsorázik, csak idegesen, éhesen ül az asztalnál, az a gyermekek ételekkel való viszonyát károsíthatja. Ugyanígy nem javasolt a válogatós gyermeket étellel tukmálni, sem frusztrálni extra mennyiséggel és az édességgel jutalmazás is egyértelműen káros. Ezek később nagyobb károkat okoznak, mint az, hogy rövid ideig 1-1 ételtípust elutasítanak, vagy keveset esznek, mert az étkezés egyáltalán nem köti le őket.

Bár a közös étkezés fontos, elengedhetetlen a rugalmasság is. Ha feszültség származik abból, hogy nem jön össze a közös vacsora, kontraproduktívvá válik a törekvésünk, mert dacból nem vesznek részt benne a fiatalok, családtagok. 

 

A finom, változatos és egészséges étkezés az önszeretet egy fontos formája, így a mostani receptek korántsem csak szerelmespároknak szólnak. Örömet szerezhettek vele magatoknak, barátaitoknak, családotoknak, de persze a kedveseteknek is! Szabó Adrienn ínyencségei bárkit levesznek majd a lábairól. 

Valentin nap közeledtével olyan recepteket hoztunk, melyek afrodiziákumként számontartott alapanyagokat tartalmaznak. Szűrtük az alapanyag listánkat aszerint, hogy mi az, ami valóban szezonális, így nem csak hogy környezettudatos, hanem könnyen is elérhető. Így a szenvedélyért nem kell szenvedni!

Ahány internetes találat, annyiféle alapanyag lista lesz, mivel az afrodiziákum részben tudomány, de sokkal inkább több ezeréves (száj)hagyomány, misztika. Annyi viszont biztos, bármit is készítünk, ha azt szeretettel tesszük és szép színes az étel látványa, akkor mindent megtettünk, hogy a párunkhoz a hasán vezető utat is megtaláljuk.

Az afrodiziákum szó eredete a görög mitológiából ered, Afrodité nevéből, aki a szerelem és a szépség istennője. Egyes ételek jóleső elfogyasztásuk révén is képesek szerotonin termelés kiváltani, illetve bármilyen fűszer, különösen csípős ételek képesek helyi vérbőséget okozni. 

Google találat ide, Chat GPT oda, azért mi is hoztunk egy felsorolást:

  • Gumósok és gyökérzöldségek: petrezselyem gyökér, cékla, zellergumó
  • Zöldségek: édeskömény, brokkoli
  • Gombák: szarvasgomba
  • Gabonafélék: zab
  • Olajosmagvak: tökmag
  • Aszalványok: datolya, füge
  • Fűszerek: gyömbér, sáfrány, fokhagyma, szerecsendió, szegfűszeg, babérlevél, bazsalikom, chili, fahéj, kardamom
  • Állati eredetűek: halak, kakashere, tojás, fürjtojás
  • Csokoládé

Na de lássuk az ünnepi menüt, itallal, több fogással!

Ital: Berry moktél

Vajon melyik az a gyümölcs, ami minden szerelmes klisében jelen van? Hát az eper. Ez már csak a mellé tornyosult asszociációk miatt is vágyfokozó lehet. De mit tegyünk, ha sehol sem  található finom eper ilyenkor? Igyunk egy alkoholmentes koktélt a Funky Forest Berry Bear segítségével, ami 40% epret tartalmaz! 

Dobjuk fel egy kis zöld teával, hogy az este során, a munkanap végén ne kapjon el minket túl korán az álmosság. Az elkészítés egyszerű: keverjünk össze 250ml Berry Bear italt 250ml zöld teával, majd hűtsük be, adjuk hozzá jégkockát, karikázott bio citromot és tálaljuk valamilyen izgalmas pohárban.

Előétel: Sült cékla kéksajttal

Hozzávalók:

  • 300g cékla
  • 50g kék sajt
  • 50ml tej
  • 20g dió
  • 1 csokor zöld levél (koriander vagy petrezselyem)
  • opcionális: gránátalma vagy birsalmasajt

Elkészítés:

A céklákat alaposan megmossuk, zöldségmosóval átdörzsöljük. Ha picik a cékla fejek, akkor egészben hagyjuk, nagyobb cékla esetén 4 cikkbe vágjuk. Meglocsoljuk olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk. Jól záró fedeles tepsibe, vaslábasba, jénaiba tesszük, vagy alufóliába csomagoljuk és kb. 45-60 percig sütjük.

A kéksajtot (roquefort sajt) kevés tejjel elkeverjük, épp csak annyira, hogy kenhetőbb legyen. 

Egy kisebb tálba tesszük a sajtot, majd ráhalmozzuk a sült, falatnyi cikkekre vágott céklát, meghintjük koriander zölddel, vagy petrezselyemzölddel és a kissé pirított dióval. Gránátalma vagy birsalmasajt is kerülhet rá extraként.

Leves: Gyömbéres-chilis sütőtök krémleves dióolajjal, pirított tökmaggal

Hozzávalók:

  •  500g sütőtök
  • 100g zellergumó
  • 100g petrezselyemgyökér
  • 1 fej vöröshagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál napraforgóolaj
  • chili, gyömbér, só, bors
  • 1 evőkanál dióolaj
  • 2 evőkanál tökmag

Elkészítés:

Az összes zöldséget megtisztítjuk, felkockázzuk és a főzéshez való olajon átfuttatjuk, pirítjuk, majd felöntjük 6 dl vízzel. Fűszerezzük, ízlés szerint, majd mikor minden puha, krémesre turmixoljuk.

A kész levesre tányéronként 1-1 kiskanál dió olajat és 1-1 kanál száraz serpenyőben pirított tökmagot teszünk.

Funky csavar: A pikáns sütőtök krémleveshez adagolt víz egy részét helyettesíthetjük Metal Mole-lal, így igazán vagány íze és izgalmas színe lesz. Különösen javasoljuk ezt a húzást, ha esetleg a céklás előétel elmaradna.

Főétel: Szarvasgombás-brokkolis zab-rizottó

Hozzávalók:

  • 150g egész zab (szárazon mérve)
  • 1 fej salott hagyma vagy vöröshagyma 
  • 1 evőkanál repceolaj
  • 1 dl fehérbor
  • 20g vaj
  • 300g brokkoli
  • 20g parmezán sajt
  • szarvasgomba 
  • szerecsendió, só, bors

Elkészítés:

A forró olajra rátesszük az apróra vágott hagymát, pirítjuk, hozzáadjuk a vajat is, majd mikor karamellizálódott a hagyma, ráöntjük a fehérbort, hozzáadjuk a zabot és fokozatosan adagolva 3x-os mennyiségű vízben vagy zöldség alaplében megfőzzük. Fűszerezünk és hozzáadjuk a lereszelt szarvasgombát. Mikor már majdnem puha a zab, az apró rózsákra szedett brokkolit is hozzáadjuk. Fontos, hogy nem szabad sokáig főzni a brokkolit, mert élénk zöld színét elveszti. Mikor minden kellően puha,a tűzről lehúzva hozzákeverjük a parmezán sajtot és frissen őrölt borssal meghintve tálaljuk.

Tipp: ha nem találunk piacon szarvasgombát, vegyünk szarvasgombás olajat, vagy szarvasgombát is tartalmazó gomba krémet.

Desszert: Aszalt gyümölcsös-mandulás csoki

Hozzávalók:

  • 8 szem aszalt füge
  • 4 szem aszalt datolya
  • 20g mandula 
  • 60g étcsokoládé
  • fahéj, kardamom, szegfűszeg

Elkészítés: 

Az aszalt fügét, datolyát vágjuk apró darabokra, a mandulát vágjuk csíkokra és keverjük össze az olvasztott csokival, valamint ízlés szerint a melegítő, télies fűszerekkel is ízesítsük. Zsírpapírra, vagy szilikon lapra halmozzunk kis gombócokat, és már kész is a tuti édesség, amit szilárdulás után azonnal fogyaszthatunk.

Pár tipp arról, hogy fiziológiásan mi a legfontosabb:

  1. Megfelelő hidratáció nélkül nincs megfelelő működés, tehát ha szeretnénk, hogy gördülékenyek legyenek a dolgok, egész nap figyeljünk a hidratációra és az este során is gondoskodjunk alkoholmentes frissítésről is.
  2. Az egészség szexi. A hosszútávú párkapcsolatnak sok-sok titka van, de az, ha figyelünk egymás egészségére és a színes, közös étkezéseinkre, az is biztos jó kötelék!

A hulladékmentes vagy másnéven zero waste konyha spórolást jelent, vagy épp ellenkezőleg, gazdagságot? Sokakban él az az elképzelés, hogy ha a fenntarthatóságra törekszik, akkor az áldozat, pusztán lemondás. Holott azzal, ha törekszünk arra, hogy az otthoni étkezés minél kevesebb hulladékkal járjon, azzal rengeteget teszünk az egészségünkért, ráadásul pénztárcánkért is. Dietetikusunk elárulja, hogyan tehetünk a környezetünkért, egészségünkért és pénztárcánkért is egy hulladékmentes konyha kialakításával!

Egy okos tipp

Ha rakott karfiolt készítünk, amihez előfőzzük a karfiolt, akkor abban a főzővízben készítsük el a rizst. Főzés során ugyanis ásványianyagok, nem mellesleg íz-anyagok oldódnak ki a zöldségből, melyet így nem a lefolyóba engedünk, hanem szervezetünkbe juttatunk. Ezzel az életmóddal még inkább megvalósítható az olyan táplálkozás, mely mellett semmi szükségünk étrend-kiegészítőkre, így összességében biztos, hogy pénzt is spórolunk. Ugyancsak a karfiol és brokkoli kapcsán jótanács, hogy ne csak a rózsákat használjuk fel, hanem a torzsájukat és a levél részeket is, hiszen mind-mind ehető.

RECEPTEK

Sütőtök krémleves saját tökmagjával

A krémlevesek a zerowaste hívők kedvencei. Mivel egészségvédelem szempontjából sem javasoljuk a vegetát, hát az abban jellemző zöldségeket most nem szárítva, hanem frissen használjuk fel. Fontos, ez egy maradékmentő recept, a megadott mennyiségektől eltérni szabad, sőt!

Recept 4 főre

Leves
● 60 dkg sütőtök vagy hokkaido tök, vagy vegyesen mindkettő
● 10 dkg zellergumó
● 10 dkg petrezselyemgyökér vagy paszternák
● 2 nagy fej vöröshagyma (vagy mindenféle hagyma is kiadhatja (lila, zöld, póré)
● 1 kisebb fej fokhagyma
● 2 evőkanál repce olaj vagy más főzéshez való olaj (olíva, napraforgó)

Levesbetét
● 4 teáskanál tökmagolaj
● tök magja

A felvágott tök magját kiszedjük, és egy tálba téve, vízzel kissé megmossuk. Ezt a vizet majd használjuk fel a leveshez, ne öntsük ki. A megpucolt zöldségeket (ha valamelyik bió, megpucolni sem kell!) felkockázzuk és a repceolajon átfuttatjuk, majd felöntjük 2 liter vízzel és hozzáadjuk a megpucolt és nagy kockákra vágott sütőtököt. Ha hokkaido tökkel dolgozunk, azt szintén nem kell megpucolni! Mikor minden puha, ízesítjük sóval, borssal, chilivel és krémesre turmixoljuk. A mosott tökmagot miután kicsit lecsepegett, pici olajjal megkent serpenyőbe tesszük, meghintjük sóval és így, ahogy van, héjával együtt pirítjuk, amíg nem kezd barnulni. Mikor kész, lehúzzuk a tűzről és pici pirospaprikával meghintjük (ez a paprikás ízesítés történhet más fűszerekkel is, pl.: római kömény, curry, petrezselyem) A krémes leveshez adunk adagonként 2 evőkanál pirított tökmagot (igen, még mindig a héjával együtt) és 1-1 teáskanál tökmagolajat.

Zabkása

Zabkása szintén mindent elbír, végtelen módon variálható! Most a karácsonyi mákos sütihez vásárolt mák maradék részét javasoljuk felhasználásra. Akár az egész, akár az őrölt mák tökéletesen alkalmas arra, hogy feldobja az almás-fahéjas reggelinket.

Recept 1 főre
● 30 g zabpehely
● 10 g zabkorpa
● 5 g búzakorpa
● 10g mák
● 1 közepes alma héjával együtt reszelve
● 1 mokkáskanál fahéj
● 1 mokkáskanál méz
● 1 teáskanál dió olaj

Az olaj és a méz kivételével minden alapanyagot egy kis lábasba teszünk és annyi vízzel (vagy fele víz és fele tej/növényi ital), ami bőven ellepi, forrástól számítva 1-2 percig főzzük. Mikor kész, hozzákeverjük az olajat és a mézet. Méz helyett édesítésként 1 kanál házi lekvárt is tehetünk rá, főleg, ha van olyan, ami esetleg már rég a hűtőben vár a sorára, az üveg alján. Fontos, ha nincs otthon búzakorpa és zabkorpa, vagy csak épp búzacsíra van, ezek elhagyhatók, variálhatók szabadon.

Smoothiek

Na ez meg a másik joker kártya maradékmentéshez, ide is jöhet bármi, ami maradt a hűtőben, de már kevésbé friss, vagy csak kevés lenne egy önálló fogáshoz. Azért pedig, hogy az íze tuti finom legyen, érdemes felpattintani egy Funky Forest gyümölcslevet, amiben az ízek markánsak és a zamatok tökéjre fejlesztettek.

Írunk is egy példát, 2 főre
● 1 kis fej karalábé
● 1 kisebb szárzeller
● 1 nagy marék fejes saláta
● 1 kisebb körte
● 330 ml Wacky Wolf préslé
● 2 dl víz

Az egész feldobható, még tartalmasabbá tehető néhány kanál zabpehellyel, vagy épp házilag készített növényi ital átszűrésekor fennmaradt péppel (zab, rizs, mandula stb.)

Hiányállapotok, közérzet- és hangulatváltozás, kedvetlenség, fáradékonyság teljesítményromlás, hajhullás, száraz bőr, foltok a körmön, hátfájás, feledékenység, gyenge immunrendszer érzet, stb. Mindannyian szeretnénk ezekre megoldást kapni. Valami gyorsat. És persze hatékonyat. Mondjuk egy jó multivitamint. Mert többet aludni nincs időnk egy perccel sem, a telefont nem szeretnénk kevesebbet használni, nincs kapacitásunk piacra menni és a főzés is túl időigényes. De sajnos, ha tudományos evidencia alapján szeretnénk javaslatot adni a felsorolt tünetekre, akkor a válasz bizony az életmódunkban, többek között az étkezésünkben rejlik. Szabó Adrienn dietetikusunk legújabb írásában ezért megosztja, hogyan alkalmazzuk a vitaminokat és alakítsunk ki olyan életmódot ami valóban minket szolgál!

Az étrend-kiegészítők forgalomba hozataláról érdemes tudni néhány dolgot.

A gyártó az első polcra kerülés előtt 8 nappal köteles a termék címkéjét bemutatni az OGYÉI felé és befizetni a közigazgatási szolgáltatási díjat. Ezután ellenőrzik, hogy a címkén leírtak a jogszabályi előírásoknak megfelelnek-e. Konkrétan magát a terméket nem vizsgálják. Az étrend-kiegészítőket olykor hajlamosak vagyunk összekeverni a gyógyszerrel. Pedig az étrend kiegészítők az élelmiszer kategóriába tartoznak. Szúrópróba szerűen persze végeznek ellenőrzéseket, de mivel elképesztő ütemben növekszik a kereslet így a kínálat is, nem lehet mindent egyesével követni. Étrend-kiegészítők közé tartoznak a vitaminok és az ásványi anyagok is. (A helyes terminológia nem a táplálékkiegészítő. Ha valahol ilyet olvasunk, gyanakodjunk picit, hogy biztos jó szakembernél vagy egyáltalán valóban szakembernél vagyunk-e.)

Jó tanács, iránytű az étrend-kiegészítők rengetegében

Ha valamelyik gyártó túl nagyot, akár 100%-os garanciát ígér a készítménye hatásával kapcsolatban (erősíti az immunrendszert, energikussá tesz, fiatalság megőrző) akkor legyünk kételkedők. Persze, ezt szeretnénk hallani, csak hogy egy ilyen ígéretet csak a Jóisten tudna betartani. A tudomány sokkal óvatosabban fogalmaz: … hozzájárulhat, …szerepe lehet, … támogathatja a szervezet ilyen és olyan funkcióit. De ugyanígy érdemes elgondolkodni, hogy mennyire lehet professzionális egy termék, ha a reklámokról tökéletes influencerek mosolyognak vissza ránk, vásárlásra biztatóan.

Infúziós vitaminpótlás

Az intravénásan, nagy dózisban beadott készítmények akár kockázatot is jelenthetnek, még az egészségesek számára is, különösen, ha előzetes felmérés, labor eredmény nélkül adják be, amikor nincs is rájuk plusz szükség. Különösen veszélyes lehet ez a módszer, hisz a szervezet ebben az esetben a tápcsatornából nem annyit szív fel az ételből/étrend-kiegészítőből, amennyire szüksége van.

Jó tudni, a vitaminoknak nem csak minimum napi ajánlott mennyisége van, hanem maximális dózisa is. A megadózis egyrészt lehet toxikus mennyiség, másrészt a max dózis felett bevitt vitaminnak nem lesz extra jó hatása, amit remélnénk tőle. A C-vitamin például nagy dózisban terheli a veséket. A napi szükséglet 100-120 mg, mely vegyes étkezésből akár télen is fedezhető. Mesterséges formából azért javasolt a nagyobb mennyiség, mert rosszabb hatásfokkal érvényesül a hatóanyag (aszkorbinsav).

Bármennyire is hihetetlen vagy szakmaiatlan, esetleg elcsépelt ez a tanács, de: Vitaminokat (D-vitamin kivételével – ezt reggelivel együtt vegyük be, ne éhgyomorra) vegyes, változatos, szezonális, minél inkább hazai, jó minőségű nyersanyagokkal fedezni lehet.

Gyakori kérdés, hogy melyik vitamint mivel kombinálva érdemes, vagy mivel együtt nem szabad beszedni.

Most ugrik a majom a vízbe! Ha vegyesen, változatosan étkezünk, akkor mindent épp a megfelelő formában fogyasztunk. Ugyanis egy gyümölcsben nem csak a kívánt vitamin lesz jelen, hanem a megfelelő pH és minden egyéb kofaktor ami a megfelelő hasznosulásához
(felszívódás, beépülés stb.) kell.

Hallani persze, hogy a béta-karotin főzés hatására jobban hasznosul a répából. De ez csak az érem egyik fele. A másik oldala az, hogy nyersen több ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Vagy kérdés, hogy jó-e, ha fagyasztott brokkolit veszünk. Bizony, fagyasztás során egyes antioxidánsok mennyisége nő. Ha viszont friss brokkolit veszünk, akkor feldolgozás közben több nyers brokkolit fogunk elrágcsálni, amiben aktívabb a máj méregtelenítését támogató szulforafán nevű vegyület.

Vagy remek tápanyagfelszívódást befolyásoló konyhai művelet a tükörtojás sütés. Ha a fehérje is nyers marad, nem szilárdul (denaturálódik) teljesen, akkor a fehérjében lévő avidin, mint antinutritív anyag, gátolja a tojássárgájában lévő biotint (B7-vitamin).

Ez a mit mivel, mivel ne, nyersen vagy főzve lista a végtelenségig sorolható. Tudjátok, hogy mivel érdemes bevenni egy multivitamint, ha mégis szednétek?
Hát valami olyan itallal (préslé, smoothie) ami természetes formában is tartalmaz vitaminokat, ásványianygaokat, nyomelemeket, így segítenek a multivitaminok hasznosulásában. Erre pedig a Funky Forest finomságainál keresve se találhattok jobbat!

Ha még nem kóstoltad a Funky Forest 100% ribizli italát, akkor a következő mondatot, nem fogod teljesen átérezni, mégis higgy nekünk. Az új Funky Forest préslénél zamatosabb itallal még biztos nem találkoztál! Színe gyönyörűszép élénk piros, illata gazdag, az íze pedig egyenesen leírhatatlan. De azon túl, hogy elképesztő élmény a fogyasztása, új italunk számtalan csodát rejt még magában, amikről Szabó Adrienn dietetikusunk legújabb írásában rántja le a leplet! 

A ribizliben lévő tömérdek szerves vegyület (polifenolok) kémiai tulajdonsága adja azt a leírhatatlan ízt, színt és illatot, amitől új kedvencünket ellenállhatatlanná teszi. A ribizli laikusok számára érezhető tulajdonságai mögött a fenolos vegyületeknek élettani hatásaik is állnak, hiszen ezek  antioxidánsok, immunrendszer-szabályzók, gyulladáscsökkentők, koleszterinszint-csökkentők, cukoranyagcsere-karbantartók, rákmegelőzők, vérnyomáscsökkentők, vérrögképződés-gátlók és méregtelenítést-támogatók.

Fontos megjegyzés ugyanakkor, hogy az ételeknek, így a növényi hatóanyagoknak pl. a ribizlilében, nem azonnali hatása van, nem betegség kezelésére használható. A jótékony, betegség-rizikót csökkentő hatás akkor érvényesül, ha hosszútávon, rendszeresen étkezünk minél egészségesebben és változatosabban.

Mivel a gyümölcs préslé készítése során a ribizli eleve kiemelkedően magas fitovegyület tartalma feldúsul, valamint könnyen hozzáférhetővé válik, a nagy szabadgyökkötő képességű ribizlilé fontos része lehet az egészségtudatos életmódnak!

És hogy mit is jelent a 100% ribizlilé? Azt, hogy minden üvegben csak a piros bogyókból nyert természetes nedű található! 0% hozzáadott cukor, 0% adalékanyag, 100% színtiszta kirobbanó gyümölcsenergia! 

Jön az izgalmas rész! Megmutatjuk mi mindenre használható a 100%-os ribizlilé!

Új termékünk felhasználása gyakorlatilag korlátlan lehetőségeket rejt, mi felsoroljunk a kedvenceinket, de mindenkit bátorítunk, hogy engedje szabadjára a fantáziáját!

Mi így isszuk a 100% ribizlilét:

  • Az üvegbe zárt préslé nem koncentrátum, így aki intenzív ízélményre vágyik, máris fogyaszthatja.
  • Kevésbé karakteres ízért, használjuk szörpként 1:3 arányban hígítva.
  • Frissítő italként 1:4 arányban hígítva a ribizlit, a 2 dl Funky Forest présléből, akár 1 liter vendégváró italunk lehet egy nagy kancsóban.
  • Ha a ribizlilét szódával/ásványvízzel hígítjuk, egy gyümölcs fröccsöt kapunk
  • Reggeli iváshoz a vegyszerrel kezelt, import citromos víz helyett, javasoljuk egy kis 100%-os ribizlilevél feldobni a csapvizet.
  • Ha a rendszeres sportoláshoz izotóniás italt szoktunk fogyasztani, akkor kipróbálhatjuk most a Funky Forest ribizli levet 1:2 arányban hígítva. Szénhidráttartalma ekkor ugyanis tökéletesen megegyezik az izotóniás italokéval (5,5g/100g) és kálium tartalma (155 mg/100 ml) is hozzájárul a sportolás során elvesztett ásványi anyagok hatékony pótlásához. *
  • Egyes egészségügyi állapotok esetén is szükséges izotóniás italt fogyasztani, melyhez szintén alkalmas lehet az 1: 2 arányú hígítás.*
  • Teaízesítő is lehet, gyereknek gyógynövény teához adhatjuk, hogy szívesebben fogyasszák, felnőttnek zöld tea ízesítőjeként ajánljuk. Próbáljuk ki melegen és hidegen is, évszaktól és időjárástól függően.
  • Natúr joghurthoz keverve ízesített ivójoghurtot kapunk.
  • Zöldséges turmixokhoz töltve intenzívebb, gyümölcsösebb smoothie-t készíthetünk.

 

*Természetesen, minden speciális esetben egyéni egyeztetés szükséges szakemberekkel, fentiek csupán általános javaslatok.

 

Bár a fehérjéket általában a testépítéssel és a versenysporttal kötik össze, fogyasztásuk minden szervezet számára létfontosságú. Nem mindegy azonban, hogy milyen forrásból, illetve milyen mennyiségben pótoljuk ezt az elengedhetetlen tápanyagot. Növényi vagy állati, lassú vagy gyors felszívódású fehérjét fogyasszunk? Szabó Adrienn dietetikusunk most ezekben a kérdésekben segít, valamint egy inspiráló mintaétrendet is megoszt!

Három energiát adó makrotápanyagunk van, a szénhidrát, a fehérje és a zsír. Most a fehérjékről fogok írni nektek, mivel erről egyre többet beszélünk az átalakuló gazdasági és ökológiai helyzetben. A fehérjékre nem csupán az izmossághoz van szükségünk, biológiai szerepük is létfontosságú. Jelen vannak a sejten belüli folyamatokban, továbbá az enzimek, immunsejtek és a hormonok megfelelő aktivitásához, termelődéséhez is elengedhetetlenek. 

A fehérje lehet állati (hús, hal, tejtermékek, tojás) és növényi (gabonafélék, álgabonák, száraz hüvelyesek, olajos magvak) eredetű is. Jó hír pedig, hogy az egészséges működéshez szükséges mennyiségű fehérjét vegyes, vegetáriánus és vegán étrenddel is lehet fedezni.

De mennyi is az ajánlott napi fehérjeszükségletünk? 

Általánosságban 0,8-1g/ttkg fehérje a javasolt napi mennyiség, mely ajánlás szerint 50-50%-ban származik állati és növényi forrásból. Példa kedvéért vegyünk egy 60 kg-os embert, akinek 60g a napi fehérjeszükséglete, amit az alábbiakkal biztosít:

Reggeli: Zabkása túróval és birsalmával

Tízórai: mandula + alma

Ebéd: csicseriborsós csirkés curry egytál édesburgonyával

Vacsora: teljes kiőrlésű kenyér + padlizsánkrém + főtt tojás + zöldségek 

Nézzük meg ezt lebontva:

ÉTEL FEHÉRJETARTALOM

ÁLLATI

  • 80 g túró 13 g 
  • 40 g csirkemell 9 g 
  • 1 db tojás 6,7 g

————————————————

28,7 g

NÖVÉNYI

  • 40 g zabpehely 6,7 g
  • 20 g mandula 4,5 g
  • 150 g konzerv csicseriborsó 11 g
  • 80 g teljes kiőrlésű kenyér 10 g

————————————————

32,2 g

————————————————

Összesen: 60,9 g

Ha valaki vegán életmódon gondolkozik, számára a teljes értékű növényi étrendet javasoljuk. 

Ebben a teljes értékű hangsúlyozása fontos! Egy finomliszt nem teljes értékű formája a gabonának. Az alábbi növényi fehérjeforrásokból javasolt naponta minél változatosabban fogyasztani, amit most adatokkal is megtámogatunk (az adatok szárazon mért mennyiségre vonatkoznak).

GABONAFÉLÉK Fehérjetartalom/100 g
amaránt, zab 15
búza 14
bulgur 12
hajdina , köles 11
árpa, rozs 10
rizs 8
OLAJOS MAGVAK Fehérjetartalom/100 g
tökmag 29
kendermag 26
mandula 22
dió, napraforgó 18,6
mogyoró 15
SZÁRAZ HÜVELYESEK  Fehérjetartalom/100 g
barna lencse 25
sárgaborsó 24
vöröslencse 24
vörösbab 24
csicseriborsó 21

Ahogy fent is írtuk, a teljes értékű növényeken alapuló étrendet javasoljuk, nem a feldolgozott és véletlenül sem a “ultra-processed” fehérje porokra gondolunk, vagy a többszörösen feldolgozott vegán kényelmi termékekre (pl.: vegán kolbász, gabona pogácsa). Fontos kiemelni, hogy a tápanyagok mindig természetes formában hasznosulnak legjobban. Tehát a kendermagból kivont fehérje kevésbé jó tápanyagforrás, mint a kendermag maga. Nem mellesleg, az ízélmény és a laktató hatás is mindig kedvezőbb, ha nem a standardizált ízű port fogyasztjuk. És akkor a fenntarthatóságot most nem is említjük, milyen környezetterhelő az ipari előállítás és a rengeteg csomagolóanyag.

A Funky Forest préslevekben és smoothie-kban bár nincsen fehérje, gazdagok szénhidrátban, ami az emberi szervezet elsődleges energiaforrása. Mivel pedig a fehérje beépülése energiaigényes folyamat, ezért az szénhidráttal kombinálva jobban hasznosul. Tehát izmosabbak és erősebbek leszünk, ha a reggeli zabkását, ebédre készített csirkemellet vagy vacsorára sütött rántottát egy zamatos Funky Forest préslével vagy smoothieval kombináljuk!

Ma már tudjuk, hogy számtalan betegségnek lelki vonatkozása van. Ezért az ételeknél is fontos figyelembe venni azt az aspektust, hogy az ember a lelkével együtt ül az asztalhoz. Étkezzünk ezért úgy, hogy az ne csak a testünk épségét szolgálja, hanem teljes lényünket is táplálja. Szabó Adrienn dietetikusunk most az ilyen szemléletű táplálkozás titkaiba avat be bennünket!

Táplálkozás a maga teljességében

Dietetikusként hiszem, hogy nincs egészséges és egészségtelen étel, mert nem 1-1 ételen áll vagy bukik az egészségünk. Tovább megyek, meg vagyok győződve róla, hogy az egészség nem is egyenlő önmagában az egészséges ételek halmazával. Számtalan dolog hat ránk, mely azt eredményezi, hogy összességében egészségesnek vagy betegnek érezzük magunkat. Gondoljunk csak bele, hogy amikor eszünk, egész testünk, lelkünk, szellemünk ül az asztalhoz, nem csak a tápcsatornánk találkozik az étellel. Az ételt látjuk, tapintjuk, szagoljuk, halljuk.

 

Hogy szívesen fogyasztunk-e egy ételt, az ezer tényezőtől függ és számtalan múltbéli tapasztalat idéződik fel egy-egy étel fogyasztása közben, még ha nem is tudatosak ezek a folyamatok. Ezért ne higgyük, hogy az étel csupán tápanyagforrás, csupán Maslow-i alapszükségletünk kielégítése. Az étel ugyanis hagyomány, kultúra, szociális színtér, testi és lelki táplálék.

Mediterrán étrend

A mediterrán diéta is a testi-lelki egyensúly megteremtését segíti elő. Ki ne hallotta volna már, hogy a mediterrán étrend a legegészségesebb a sok olívaolaj, hal, kevés bor és sok zöldség miatt. Azonban, ha valaki megnézi, hogy 2013-ban miért és hogyan került az UNESCO szellemi világörökség listájára a mediterrán étrend, láthatja, hogy ott nem csupán táplálkozástudományi indokok szerepelnek. Ugyanolyan fontos a térségből azt kiemelni, hogy az étkezési kultúra milyen rituálékat, szimbólumokat és hagyományokat foglal magában, hogyan áll kapcsolatban a terméssel, a betakarítással, a feldolgozással, a főzéssel, és különösen az ételek megosztásával és együtt elfogyasztásával. A közös étkezés az egyik alapja a kulturális identitásnak és a közösségek folytonosságának, a stabilitásnak. A mediterrán diéta a vendégszeretet, a kultúrák közötti párbeszéd és a kreativitás értékeit, valamint a sokféleség tisztelete által vezérelt életmódot hangsúlyozza. Mi ez, ha nem lelki egyensúly az étkezésen keresztül.

Kék Zónák 

Neves orvosok és tudósok meghatározták a bolygónk azon régióit, ahol az emberek az átlagnál sokkal tovább élnek. Ezeket a területeket Kék Zónáknak nevezik. Megfigyelték, hogy az itt élők mindennapi életmódjának mennyire szerves része az étellel való foglalkozás. Az itt honos receptek egészségtámogató hatását persze egy kutatócsoport tudományos tényekkel is alá tudta támasztani. Megvizsgálták ugyanis, hogy az alapanyagoknak milyen egészség-előnye van, hogy mennyire kevés húst fogyasztanak és általános, hogy egy teljes értékű növényi étrend az alap étkezési kultúra. De kiemelték, hogy ugyanilyen fontos szerepe van annak, hogy az ételt, amit magukhoz vesznek, ismerik. Maguk termesztik, dolgozzák fel, a családi hagyományok szerint készítik el és közösségben fogyasztják el, egymással megosztva. 

Nagyszerű lehetőség a mai világban, hogy az internet segítségével a táplálkozástudományi ismeretek gyorsan és mindenki számára terjednek. Sajnos azonban elfelejtjük, hogy az étkezés egy sokkal egyszerűbb, természetesebb folyamat, mint azt a mai szabályok diktálják és minden cikkből a fejünkre olvassák. Napjában ezerszer olvashatnánk el, hogy mi az a 10 szabály, amit meg kell tennünk, hogy 100 évig egészségesen éljünk. De arról elfelejtkezünk, hogy leüljünk egy napra a nagyszülők konyhájába és megnézzük, mit hogyan készítenek az ‘öregek”. 

Nem azt mondjuk, mert nem is igaz, hogy a régiek mindent jól csináltak. De nagyon sokat meríthetünk a múltunkból. Hogy nem pazaroltak, hogy húst csak ünnepek alkalmával ettek, hogy azt fogyasztották, ami közel, helyben, szezonálisan megtermett, hogy nem tároltak ezer féle ételt a hatalmas hűtőben, hogy nem műanyagba csomagolt alapanyagokat vettek. Helyette saját kannával mentek tejért, a kenyeret egy héten egyszer vették meg a péknél, nem iparilag feldolgozott ételeket vettek, hanem maguk készítették a fogásokat. Közösen, családosan főztek, majd egymással megosztották. 

Ez az életmód a 21. század városaiban már nem megvalósítható. De lehetnek ünnepek, amikor örülünk annak, hogy van közösségünk, akikkel egy asztalhoz ülhetünk és tanulhatunk egymástól a hagyományról, múltról, gyökerekről, megélhetjük az ételen keresztül a kapcsolódást,  a hovatartozást. Higgyük el, hogy ha figyelünk picit az ételek fiziológiás hatásokon túli szerepére is, hagyunk időt megérkezni, akkor a lelkünk is utolér minket az asztalnál.

Ételt ajándékozni mindig jó döntés! Ha ünnepi vendégségbe általunk készített ételt viszünk, akkor valójában az otthonunkból, magunkból adunk egy darabot. Ennél személyesebb ajándék pedig nemigen akad! A Funky Forest dietetikusa most ad néhány tuti ötletet, hogy milyen finomságokkal kedveskedhetünk egy-egy vendégségben.

Az, hogy milyen ételt vigyünk egy karácsonyi vendégségbe, persze nagy mértékben  függ a házigazdától.  Vihetünk valamilyen különleges köretet, ízletes egytálételt, ínycsiklandó ünnepi desszertet, érett bort, sós vagy édes rágcsálni valókat. 

Tegyük fel, hogy egy olyan fogást várnak tőlünk, ami lehet egytál étel, vagy köret is és nyugodtan vihetünk valami kevésbé tradicionális eledelt, mert a hagyományos ízekről a házigazda gondoskodik. Erre az esetre az alábbi salátákat javasoljuk:

  • Lencsesaláta: barna lencse konzerv + sült édesburgonya + petrezselyemzöld + lilahagyma + feta sajt + pirított tökmag
  • Sült káposztasaláta: sült lilakáposzta + bulgur + reszelt répa + marinált lilahagyma + alma csíkok + pirított törökmogyoró + joghurtos tahini
  • Cékla saláta: sült cékla csíkok + friss fodros kel + pirított hajdina + körte + pirított dió 
  • Pesztós saláta: sült tök + főtt zab + sárgarépa zöld pesztó + rukkola + gránátalma + kecskesajt
  • Burgonya saláta: tepsiben sült burgonya + aszalt paradicsom + rukkola + lilahagyma + pirított mandula 
  • Csicseri saláta: Serpenyőben pirított csicseriborsó + kuszkusz + madársaláta + sült répa + petrezselyem + pirított napraforgómag
  • Brokkoli saláta: sült brokkoli + köles + spenót + lencse + aszalt meggy + kék sajt
  • Tésztasaláta: masni tészta + sült gomba + aszalt paradicsom + spenót + mozzarella

Szerintünk van abban valami, hogy a magyar szeretet szó magában rejti azt, hogy etet. Adjunk tápláló és szeretetteljes finomságokat karácsonyra!

Lehet télen egészségesen enni multivitaminok nélkül? Mit egyek egyáltalán télen, amikor semmi sem terem? Sok hasonló kérdés kavarog bennünk a hideg hónapunkban, ezért Szabó Adrienn dietetikus a segítségünkre siet, hogy eloszlassa a kétségeket. Mert tápláló ételekben bizony a téli szezonban sincs hiány!

Kezdjük is az elején! 

Először is nem kérdés, hogy télen is kialakítható az egészséges étkezés, ha felelősségteljesen és kreatívan állunk a problémához. Másodszor pedig, télen igenis sok minden terem és rengeteg izgalmas alapanyaggal dolgozhatunk ilyenkor is. Emellett pedig sok minden van, ami a szezonból jól eltárolható. Ezek kombinációjával tehát gond nélkül készíthetünk télen is finom és tápláló fogásokat! 

Miből tárazzunk be, hogy télen is biztosíthassuk a színes táplálkozást? 

  • Száraz hüvelyesek (csicseriborsó, bab, lencse, vöröslencse, sárgaborsó)
  • Gabonafélék (rizs, barna rizs, hajdina, köles, zab, gersli, bulgur, tészta, zabpehely)
  • Olajosmagvak (dió, mogyoró, mandula, tökmag, napraforgómag, mák, kendermag)
  • Konzervek (hüvelyesek, kukorica, borsó, paradicsom)
  • Üveges áruk (savanyúságok, befőttek, lekvárok)
  • Aszalványok (cukormentes barack, szilva, meggy, körte)
  • Gyorsfagyasztott áruk (bogyós gyümölcs, zöldbab, brokkoli, karfiol, kukorica, borsó)

Ha a fentiek vannak otthon, akkor frissen beszerezhető alapanyagokkal kombinálva változatos, színes ételeket készíthetünk!

Mi szerezhető be a piacokon hazai, szezonális forrásból? 

Gyümölcsök: Birsalma, birskörte, körte, alma, gesztenye, naspolya, szőlő, szilva, datolyaszilva, becsehelyi kivi, lajosmizsei citrom, csipkebogyó, homoktövis, fekete berkenye

Zöldségek:

  • Gumósok (burgonya, batáta, csicsóka, torma, zeller, sárgarépa, paszternák, fehérrépa, cékla)
  • Káposztafélék (karalábé, brokkoli, karfiol, kelbimbó, kelkáposzta, lilakáposzta, kínai kel, fodros kel, fejes káposzta, pak choi) 
  • Salátafélék (cikória, fejes saláta, rukkola, jégsaláta, cukorsüveg saláta, madársaláta, mizuna, spenót) 
  • Retek félék (fekete retek, hónapos retek, jégcsapretek) 
  • Hagymafélék (újhagyma, vöröshagyma, fokhagyma, lilahagyma)
  • Édeskömény
  • Sütőtök

Nem szeretnél melléfogni? Mutatunk két elronthatatlan téli fogást!

Minestrone leves:

Ennek fő összetevője a hüvelyes (fehérbab vagy csicseriborsó, vagy borsó), valamilyen káposztaféle (fodros kel, kínai kel, kelkáposzta) és a paradicsomos lé, olaszos fűszerekkel (bazsalikom, oregánó, kakukkfű). Ezen felül olyan zöldséget teszünk bele, ami épp megmaradt a hűtőben, vagy épp kapható a piacon: karfiol, brokkoli, édeskömény, szárzeller, sárgarépa, fehérrépa, zellergumó stb.

Tepsis zöldségek:

gumósokat (sárgarépa, fehérrépa, paszternák, zellergumó, cékla, édesburgonya, sütőtök, lilahagyma, gerezdekben hagyott fokhagyma) összevágunk kisebb kockákra és összekeverjük kevés olajjal, sóval és fűszerekkel (kakukkfű, rozmaring) majd sütőben kb. 45 perc alatt megsütjük 180 fokon úgy, hogy az első 20 percben lefedjük. Elkészülve tetejére kerülhet kecskesajt, fogyaszthatjuk sült hússal, vegán változatban olajos magvakkal szórjuk meg, tehát lehet ez köret vagy egytálétel is.

 

Szinte mindent, így az étkezési szokásainkat is a fogyasztói társadalmat uraló pénz mozgatja. Nyilván nem mondok ezzel újdonságot, de azért szeretném ezt tudatosítani, mert az ünnepi rohanásban elfelejtünk ezzel szembenézni. Nem is csoda. A rengeteg reklám gondoskodik arról, hogy tökéletes káosz legyen a fejünkben. Hogy ez miért függ össze a túlevéssel? Azt Szabó Adrienn dietetikus cikkjéből megtudhatjátok, ahogy azt is, miként tehetünk a karácsonyi hízás ellen.

Mit látunk a reklámokban?

A cégek célja, hogy fogyasztásra ösztönözzenek bennünket. Legyen roskadásig az ünnepi asztal, a karácsonyi időszak pedig kizárólag az evésről szóljon. Az ünnepi asztalon legyen minden gyönyörű, de a jó háziasszony nem csak szépen süssön-főzzön, hanem egészségesen is. Aki pedig mindezt elkészíti, valami gyönyörű csipkés, csillogós arany és piros ruhában feszítsen a modell alkatával és a magassarkújában.

Hogyan is kellene mindennek megfelelni? Sehogy!

Egyszerűen nem kell a világ összes ételét az asztalra tenni és nem akkor kell jól éreznünk magunkat a bőrünkben, ha sikerült karácsony előtt lefogynunk 5 kg-ot, hogy aztán az ünnepek alatt kontroll nélkül ehessünk. Az emberi méltóságunk nem azon múlik, hogy mit eszünk és milyen méretű a ruhánk!

Miután felvezettük, hogy milyen nehéz mértéket tartani, mivel semmi nem ebben támogat minket, leírom a hosszútávú mértékletességgel kapcsolatos gondolataimat. Figyelem, nem egy egy soros instant válasz következik!

Hogyan tartsunk mértéket? Hogyan alakítsunk ki egészséges kapcsolatot az ételekkel? Hogyan figyeljünk a testünk jelzéseire, hogy mikor mennyi az elég? Mikor vagyunk igazán éhesek és mikor van az, hogy csak a szemünk kívánja?

Ezekre megadni a választ nem is annyira egy karácsonyi poszt témája. Ezt folyamatosan kellene tanulnunk és az ünnepek alatt nem a tudatos étkezésről olvasni. Így talán azt is javasolnám, hogy ezt a cikket mentsd el az ünnepek utánra és szívleld meg újra, most pedig szeretettel kívánunk Neked áldott karácsonyi készülődést!

A túlevés elkerülése nem egy 5 perces cikkből sajátítható el, de azért igyekszünk mankót, inspirációt adni és a gyakori sztereotípiákat átbeszélni.

Azért, hogy korlátlanul ehessünk a családi ebédből, kihagyjuk a reggelit

→ Nem jó megoldás, mert a túlevés rizikóját fokozza. Érdemes végig gondolni, hogy miért is célunk az, hogy korlátlanul együnk.

Kihagyjuk a reggelit, mert előző nap túlettük magunkat.

→ Nem biztos, hogy jó döntés, mert akkor az új nap végére is kialakulhat egy kompenzáló habzsolás, ami egy erős libikókát indít el bennünk, holott az egyensúlyra az ünnepek alatt is szüksége van szervezetünknek.

Csak salátás fogást készítünk, mert a szénhidrát (rizs, tészta, krumpli) hizlal.

→ Tudományos szempontból ez az állítás teljesen téves. Egyrészt nem egy étel hizlal, hanem az energiaigényen felül bevitt kalória. Másrészt, egy párolt rizsben akár lehet kevesebb kalória, mint egy olajos öntettel meglocsolt salátában. Továbbá pl. egy kedvelt majonézes krumplisalátát teljesen kihagyni, mikor az esetleg családi tradíció, nem csak kalóriákat spórol meg, hanem az ünnepi hagyományból is elvesz. Ilyenkor pedig megfosztjuk magunkat attól, hogy az étel több legyen, mint kalória.

Lehetőleg minden hagyományos, ételt inkább reform, light, szénhidrátcsökkentett, zsírszegény, vegán, cukormentes, laktózmentes alapanyagokból készítünk, mert ez egészségesebb.

→ Sajnos, így könnyen szólhat majd az egész asztal körül ülés az ételek beltartalmi értékeiről, ahelyett, hogy sokkal fontosabb témáknak adnánk teret. Ha valamire azt mondjuk, hogy minden mentes, hajlamosak vagyunk sokkal többet enni belőle, pedig energiatartalom szerint lehet, hogy nincs is különbség.

Ezért a túlevés ellen konklúzióként két jó tanácsom van:

  1. Kössünk békét az ételekkel, ne tiltsuk meg a finom fogásokat magunknak az ünnepen kívül sem, így jeles napokon nem akarunk majd mértéktelenül habzsolni belőlük.
  1. A tradicionális ételek mellett békésen megfér egy-egy saláta, valamint sütemények, pohárkrémek mellett gyümölcs is. Ne azt nézzük, hogy hogyan vegyünk el a családi ételekből, hanem azt, hogy hogyan tudjuk azt gazdagítani azáltal, hogy hozzáadunk más, értékes ételeket is.

 

Ember legyen a talpán, aki az október elejétől megjelenő mikuláscsoki dömping és a decemberi hajtás alatt képes figyelmesen és szeretettel elkészíteni az olyannyira várt Mikulás csomagokat! Szabó Adrienn dietetikus szerencsére most is segít, hogy örömteli és tápláló meglepetést szerezhessünk a család legkisebbeinek.

A mikulás meglepetések összeállításakor a fő motiváció bizonyára mindenkinél az ajándékozás, a meglepetés és az örömszerzés. Egészségmániás szorongás helyett, bátran lehet tehát a fő vezérelvünk, hogy a kicsik kedvenceit pakoljuk a csomagokba!

Mivel manapság sok alkalom van az ajándékozásra, érdemes egy kis tudatosságot csempészni a meglepetéseinkbe, mivel nagy jelentősége van annak, hogy egy ilyen érzelemdús pillanatban mit kap egy kisgyerek. Ennek a szülői egyensúlyozásnak a megvalósításában szeretnénk most segíteni, a tudatosság részt erősítve!

Ezért olyan tippeket és ötleteket hoztam számotokra, melyek a mikulás csomagból előkerülve ugyanolyan örömet szerezhetnek, mint egy-egy csoki, sőt, akár túl is szárnyalhatják a sztenderd édességek okozta izgalmat! Bátran szemezgessetek a listáról, hiszen az összeállításakor fontos volt számunkra az is, hogy olyan alternatívákat hozzunk, melyek nem igényelnek biobolt-túrát, hanem egyszerű élelmiszerboltban is beszerezhetők egy sietős napon.

Mi kerüljön a puttonyba?

  • Eddig nem próbált granola vagy reggeli müzli keverék.
  • Natúr olajos mag vagy csokoládéval bevont olajosmagvak.
  • Natúr aszalt gyümölcs vagy csokival bevont aszalvány.
  • Édességet nem csupán enni, de inni is lehet, a kisebbek biztos díjazzák majd az állat figurás Funky Forest gyümölcsleveket, az egészségtudatosságra fogékony nagyobbak szintén örülhetnek a préselt finomságoknak!
  • Ha a kicsik rendszeresen fogyasztanak zabkását, akkor annak feltétjeként bevezethetünk extra alapanyagokat, amivel a reggeli varázsa fokozható. Például liofilizált gyümölcs, kókusz chips, tahini vagy egyéb magvaj.
  • Gyümölcsszelet, müzliszelet, ínyenc zabszeletek.
  • Élmény-ajándék, könyv is kerülhet a kis csizmákba!
  • Illetve egy otthon készített alternatíva: házilag megsütött granola (sütőtökös, édesburgonyás, lekvárral ízesített, birsalmás, körtés-fahéjas stb.) amihez a Mikulás receptet is adhat, hogy legközelebb a család közösen készítse el!

Ne feledjük, az egészséges gyermek táplálás nem egyenlő az egészséges ételek halmazával. Mikulás alkalmával a tudatosság mellett fontos szerepe van a hagyományok tiszteletének is, mely segít a gyermekben egy komplexebb egészségtudatosságot, démonizálásmentes ételkapcsolatot kialakítani.

Nem meglepő, hogy a szervezetünknek más a tápanyagigénye télen, mint nyáron. Szabó Adrienn dietetikusunk legújabb blogbejegyzésében elárulja, hogy milyen praktikákkal tudunk igazodni az új évszakhoz egészségünk maximális támogatása érdekében. Az aranyszabály egyszerű: ne csak a ruhatárunk legyen szezonális, hanem az étkezésünk is! 

Mióta ember az ember, sokkal többet élt a természettel harmóniában, mint városban. Így érthető, miért változik a belső környezetünk szükséglete a külsővel szinkronban. 

A hideg miatt, mely a szabadban és szobánkban is egyaránt érzékelhető, a szervezetnek nagyobb az energiaigénye. Ilyenkor kevesebbet párologtatunk, így a zöldségek, gyümölcsök friss felhasználása helyett sokkal inkább az ételkészítés kerül előtérbe.

Több szempontból is reagálhatunk bátran erre az igényre! 

Egyrészt azért, mert a meleg ételek közvetlenül is hatnak a testünkre, mert a főzés közben használt sütő, tűzhely is melegíti a lakást, nem utolsó sorban pedig azért, mert az illatok is hatnak jóllakottságunkra. 

Gyakori aggodalom ebben az időszakban, hogy nincs elegendő vitaminforrás a szervezet és az immunrendszer megfelelő működéséhez. Ezért fontosnak érzem, hogy hangsúlyozzam, hogy vitaminok nem csak a friss zöldségekben és gyümölcsökben vannak jelen!

 

Minél kevésbé feldolgozott egy nyersanyag, minél teljesértékűbb az étkezésünk, annál inkább több lesz benne az fontos mikro- és makrotápanyag. Pl.: egy teljeskiőrlésű lisztből készült kenyér vitamin és ásványianyag tartalma mellett a növényi fehérjetartalma is szignifikánsan magasabb a fehér kenyérhez képest! 

Mi magyarok, talán leginkább a C-vitamint tartjuk számon egészségünk őreként, de egyrészt van télen is jó C-vitamin forrás, másrészt a normál működés nem 1-1 vitamin, ásványianyag mennyiségén múlik, hanem milliónyi tényezőn. 

Kedvenceink, az antioxidánsok, már sok írásunkban olvashattatok is róluk. Az ő jelenlétük is elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez, ezért bár a lilakáposzta sütve, párolva már C-vitamint nem tartalmaz, bátran fogyasszuk, mivel antioxidánsokban rendkívül gazdag! 

Ne feledjük, hogy télen is együnk színesen! Éljen a cékla, lilakáposzta, sütőtök, édesburgonya, lilahagyma, kelkáposzta és szilva, készítsünk belőlük minél izgalmasabb, gazdagabb ételeket. 

Azt sem érdemes figyelmen kívül hagyni, hogy a szabadgyök kötő képességük miatt felkapott, egzotikus alapanyagok (pl.: goji bogyó, acai bogyó, avokádó, banán) egyáltalán nem egyeduralkodók. A hazai forrásból beszerezhető dió vagy például a a barna és vörös lencse oxigén szabadgyökkötő képessége sokszorosan lekörözi az import terményekét, hidegben pedig különösen javasolt a fogyasztásuk!

Piroskendős mosómedvénk igazi szakértő, ha az őszi-téli immunerősítésről van szó. A Funky Forest kerekerdő lakója nem csak igazi ínyenc, hanem a vitaminok igazi mestere is, aki mindig tudja melyik szezonális finomságban lelhet belőle bőven. Szabó Adrienn dietetikusunk legújabb írásában ezért elárulja pontosan miért is olyan nagyszerű Rusty Racoon és a ribizli!

Kezdjük egy mítosszal! Tudtátok, hogy a C-vitamin egy hőérzékeny vegyület, ezért ha forró italba teszünk citromlevet, vagy forrázzuk a csipkebogyó teát, akkor a C-vitamin tartalom gyakorlatilag eltűnik ezekből? Így van ez a hőkezelt gyümölcslevekkel is sokszor.

Bár a Funky Forest üvegekbe csak kíméletes hőkezeléssel feldolgozott gyümölcslé kerül, ezek C-vitamin tartalma is csökken. De mielőtt itt bárki abbahagyná az olvasást és a gyümölcslé kortyolgatást, elmondanánk, hogy ezek a gyümölcslevek elképesztően sok értékes anyagot tartalmaznak. A C-vitamin ugyanis csak egy pici szelete a gyümölcsök egészségvédő szerepének!

A ribizli polifenol tartalma (egészségvédő, antioxidáns hatású szerves vegyület), rendszeres fogyasztás mellett szerepet játszik például a vérrögképződés gátlásában (stroke, infarktus megelőzés).

Egy dominánsan jelenlévő betegség hazánkban a diabetes. Ezzel kapcsolatban sajnos gyakori “jó” tanács, hogy az érintettek ne fogyasszanak gyümölcsöt. Tény, hogy a mértékletesség fontos, de emellett az is tény, hogy pl. a ribizliben lévő antioxidánsok igen jelentős szerepet játszanak a cukorbetegség kezelésében és még inkább annak megelőzésében. Ha frissen fogyasztjuk ribizlit, akkor vércukor szabályozó hatásában nem csak az antioxidánsok vesznek részt, hanem a pektin (vízben oldódó rost) tartalma is.

Egészségvédő fitonutrinesei számtalan ponton hatnak szervezetünkre! Támogatják a máj méregtelenítő folyamatait, serkentik az immunrendszer jelátviteli folyamatait, a kognitív egészség megőrzésében is szerepük van, gyulladásellenes hatással bírnak.

Ha a téli időszakban frissen nem is, de gyorsfagyasztott változatban bármikor juthatunk ribizlihez, mely kiváló C-vitamin forrás, ha felengedés után, minél hamarabb elfogyasztjuk. Próbáljuk ki túrókrémhez keverve, mákos zabkása feltéteként vagy palacsinta díszítéséhez.

Rusty Racoon smoothie formában tartalmazza a ribizlit, így tökéletes megoldást kíván azoknak, akik egy kisétkezés során vagy út közben töltenék fel magukat értékes tápanyagokkal! Mosómedvénk italát fogyaszthatjuk önmagában őszi-téli immun boostként, de forró teánkat is felturbózhatunk vele, 1:1 arányban hígítva.

Mindenki másmilyen forró italt kíván a hidegben kuckózáshoz. Van, akit a chai latte, tejeskávé, forró csoki, “menzás” tea vagy épp a forralt bor csábít. Hogy mi a közös ezekben az italokban amellett, hogy mind meleg? Az édességük! Ezért ideje a selymes Funky Forest gyümölcslevek forró oldalát is megismernünk. Fedezzétek fel dietetikusunkkal, hogy milyen őszi-téli italokat készíthettek présleveinkből!

Tea, újragondolva

Próbáljátok ki egyik kedvenc borúűző receptünket, a Funky Forest italokkal megbolondított fűszeres teákat! Bármilyen ezer éve otthon kallódó filter vagy teafű nagyszerű alapot jelent hozzá, a titok ugyanis a présléválasztásban és az arányokban rejlik. Utóbbinál az 1:1 hígítást javasoljuk.

Felnőtteknek a gyömbér enyhe csípőssége miatt a Horny Hedgehog italunk és a gyógynövény tea kombinációt javasoljuk, gyermekeknél pedig pedig egy akármilyen gyümölcstea lesz garantált befutó, ha Rusty Racoonnal bolondítjuk meg! Kicsiknél az alma és mangó édessége miatt bátran kihagyhatjuk a tea ízesítéséhez szánt cukrot, a ribizli savanykás íze pedig a citromlét helyettesíti tökéletesen.

Forralt borból sose lehet sok!

Na most ugrik a Funky Forest állatka a vízbe! Vagyis a vörösborba.

A forralt bor ízesítéséhez ugyanis fűszerek (fahéj, borókabogyó, szegfűszeg, csillagánizs) mellett Funky Forest gyümölcslevet is használhatunk. Amihez Wacky Woolf meggyes zamatát, Metal Mole gazdag ízét vagy Dear Deer selymes aromáját javasoljuk leginkább.

Puncs egy kis Funky csavarral

Nincs vége a különleges ital repertoárnak, a téli vásárok kedvencére, a puncsra is ki kell térnünk! Ennek alapja a fűszeres gyümölcslé, amelyet leggyakrabban citrusfélék héjával készítenek. Nagyon fontos tudni, hogy a könnyen romló narancsot, citromot, hacsak nem bio, vegyszerrel kezelik, hogy a szállítás során megőrizze minőségét. Ezek a káros anyagok diffundálnak a héjban, nem lemoshatók, letörölhetők, így ezek felhasználása kifejezetten egészségtelen. A gyümölccsel bíbelődésre, valamint a cukor használatára remek alternatíva, ha egy Funky Forest gyümölcslevet forralunk néhány percig fűszerekkel, átszűrjük, majd a tetszőleges alkoholt (rum, pálinka, fehérbor) adunk hozzá. Ne féljünk a gyümölcslé melegítésétől, az értékes antioxidánsok így sem tűnnek el!

Nektek melyik recept nyerte el leginkább a tetszésetek? Szerezzétek be hozzá kedvenc Funky italotok a webshopunkból!

Munkahelyünk a második otthonunk, ahol hétköznap több időt töltőnk ébren, mint otthon. Étkezésünk szempontjából nagyon fontos tudatosítanunk ezt a tényt, hiszen nem mindegy, hogy mivel tápláljunk magunkat napi 8-9 órán át. Ahhoz viszont, hogy jól sikerüljön a munkahelyi étkezés, előre kell terveznünk! Ebben segít most Szabó Adrienn dietetikusunk, praktikusabbnál praktikusabb tippekkel.

Munkahelyen reggelizni ér!

Készítsük el előző nap a munkahelyi szendvicset reggelire, csomagoljunk el kis dobozba kenyérre való feltétet és vigyünk pékárut mellé, vagy útközben ugorjunk be egy pékségbe friss áruért. Fontos, hogy a reggelihez a zöldség is hozzátartozik!

Szuper reggeli lehet, az előző éjszaka tejben elkevert zabpehelyből is! Reggel tehetünk a tetejére lekvárt, friss gyümölcsöt, tejterméket (joghurt, túró, orda) és olajos magvakat is, ha inkább édes reggelit szoktunk kívánni.

Ha a munkahelyünkön van hűtő, akkor vigyünk be egy hétre elegendő zöldségmennyiséget, amit szabadon felhasználhatunk a reggelihez, uzsonnához és ebédünk kiegészítéséhez is. Gyümölcsökből szintén bátran vihetünk egy egész heti mennyiséget, az alma, körte, szilva kiválóan tárolható, akár hűtés nélkül is. Így, ha valamilyen rágcsálnivalóra vágyunk, lesz egészséges választási lehetőségünk az automatás csokik mellett.

Ide veled kisétkezés!

Érdemes beiktatni a tízórait és uzsonnát a munkanapunkba, mert a korai reggeli után egy kisétkezés segíthet feltöltődni energiával és így az ebédnél tudatosabb választást tudunk hozni. Ehhez érdemes több napi elemózsiát összekészítenünk, hogy ne legyen mindennapi probléma a “mit egyek” és az “úgy ennék valamit”.

A fiókunkban lehet: cukormentes aszalvány, natúr olajosmag, Funky Forest gyümölcslé, zabpelyhes keksz, magvas sós keksz, granola vagy cukormentes étcsokoládé.

Az uzsonnát pedig azért javasoljuk beiktatni, mert munka után, éhesen különösen nagy kihívás okosan bevásárolni, a dugóban ülni vagy épp mértéktartóan vacsorázni.

Ebédelj okosan, finomat!

Nem csak meleg étel lehet ebédre, bátran ehetünk tartalmas szendvicset is, amit otthon összeállítottunk. Ha viszont mégis meleg fogás mellett döntenénk, ne riadjunk vissza az ízes-illatos fogásoktól!

Most egy májas fogást hoztunk ebédinspirációként:

Pároljunk öt percen keresztül ízlés szerinti mennyiségű hagymát, majd pirítsuk még öt percig, apróra vágott fokhagymával, csirkemájjal, sóval és borssal. Innentől kétfelé válik a folyamat. Turmixolással a hagymás alapból készülhet házi májkrém, vagy hamis-rizottó egytálétel is.

A májkrém készítéséhez használhatunk plusz majorannát, pirospaprikát és pici szerecsendiót. A rizottóhoz pedig főzzünk fel kétszeres mennyiségű vízzel valamilyen gabonafélét (bulgur, köles, hajdina, zab) és zöldségeket (gomba, brokkoli, cukkini, sárgarépa) kb. 20 percig. Mikor minden kész, forgassuk össze a májjal és kevés reszelt sajttal.

Ha pedig szeretnétek még több hasznos tippet és ínycsiklandó receptet megismerni, iratkozzatok fel hírlevelünkre, töltsétek le dietetikusunk Office Juice kiadványát és csapjatok le 11%-os kuponkódunkra!

A sütőtököt mindenki szereti. Egészen pici babák is fogyaszthatják, színe élénk, csodaszép, íze kellemesen édes, sülés közben szálló illata pedig semmihez nem fogható hangulatot képes varázsolni. Szabó Adrienn hozott is pár receptet ezzel a csoda-alapanyaggal, hogy bearanyozza a borús őszi napokat!

Bár nem sok rostot tartalmaz és viszonylag jelentős szénhidrátforrás, mégis erősen javasoljuk, hogy szezonjában bátran essünk túlzásba és fogyasszuk rendszeresen sütőtököt!

A sütőtök gazdag fitonutriensekben, azaz egészségvédő hatású növényi hatóanyagokban:

  • likopin: kiváló antioxidáns, igazolt a hatása számos daganatos elváltozás megelőzésében és a szív- és érrendszeri betegségek prevenciójában is.
  • béta-karotin: az A-vitamin előanyaga, így hozzájárul a látás megfelelő minőségéhez, szerepe van az immunrendszer működésében és a hámszövet regenerációjában
  • lutein: szintén felelős a látás funkciójának támogatásában, szóval mondhatjuk, hogy a sütőtök igazán szemrevaló.

A sütőtök magja is hasznos!

Ezt ne dobjuk ki, egészben, héjastól megsüthetjük egy kis olajjal és fűszerekkel keverve, hogy krémlevesre vagy tepsiben sült zöldségekre szórjuk. Jótékony hatású, a prosztatadaganat megelőzésében is szerepe van és mindkét nemnél segíti a húgyhólyag működését.

Elképesztően sok módon felhasználható:

  • sütőben megsüthetjük magában, vagy pici mézzel
  • ha gyorsan szeretnénk elkészíteni, akkor felkockázva, pici vízben/gőzben 10 perc alatt megpuhul
  • édes íze miatt tökéletes süti alapanyag
  • salátába keverhetjük
  • lehet köret többi zöldséggel együtt megsütve
  • sütőtökös-gombás rizottó kecskesajttal egy igazi gourmet fogás
  • megtölthetjük feta sajtos gabonával
  • készülhet belőle narancssárga színű gnocchi is
  • lehet tortellini töltelékként használni
  • az őszi zabkása fantasztikusan megcifrázható vele
  • egy zöldséges curryba főzve pedig igazi maradékmentő ötlet

Tudtad? A hokkaidó tököt nem kell megpucolni, héjával együtt süsd meg vékony szeletekben és 2-3 részbe vágva keverd a már kész curryhez.

A sütőtököt tényleg sokoldalúan variálhatjuk, de amit a Funky Forest művel vele, az egészen zseniális! Thirsty Tucan smoothijában az alma, mangó és gyömbér mellett szerepel fantasztikusan. Kóstoljátok meg!

Ha három a magyar igazság és három gyógyító, magyaros ételt szeretnénk összegyűjteni, a húsleves biztos első helyen végezne! Szabó Adrienn lerántja a leplet a méltán híres fogás titkairól és dietetikus szemmel elmeséli miért is olyan nagyszerű kedvenc magyar fogásunk!

Táplálkozástudományi szempontból a leveseknek fontos szerepe van a folyadékpótlásban, mivel ásványianyag forrást jelentenek és bőséges zöldségfogyasztásra adnak lehetőséget.

Az igazi húsleves:

  • színét az olajon megfuttatott sárgarépa karotinja adja és nem a vegeta vagy ízvarázs
  • nem csak cérnametélt van benne egy kis répával, hanem a kevés tészta mellett van sok-sok zöldség is: fehérrépa, vöröshagyma, fokhagyma, kelkáposzta, gomba, zellergumó, karalábé, kelbimbó, paprika, paradicsom.

Csavarjunk egyet a húslevesen:

  • Ásványianyag-tartalma nagyban fokozható, ha szakítunk azzal az elvárással, hogy a húsleves átlátszó. A habot egyáltalán nem kell leszedni, az nem kosz, nem ártalmas anyag, hanem értékes nyomelem forrás.
  • Az olyan zöldségeket, amiket talán egészben nem enne meg senki (vöröshagyma, fokhagyma, paprika, paradicsom), passzírozzuk a levesbe.
  • Fenntarthatósági szempontok miatt is rajongunk a húslevesért, mert bizony ebbe felhasználhatjuk az állatok olyan részét (szárny, láb, szív, máj, nyak, zúza stb.) amit egyébként nem fogyasztanánk. Pedig hát tudjuk, a csirke nem csak mellből és combból áll, a sertés pedig nem csak comb és karaj. Nem beszélve arról, hogy ezen részek segítségével kollagénnel is elláthatjuk szervezetünket, tehetünk ízületeinkért, tápcsatornánk integritásáért és bőrünk rugalmasságáért is.

Ejtsünk szót a többi levesről is, amik szintén jól hidratálnak és ellátnak értékes növényi hatóanyagokkal:

  • Gyakorlatilag bármelyik zöldségkrémleves, ha nem sűrítjük őket sok liszttel, nem teszünk bele sok zsíros tejszínt és vajat. Helyette kevés vízzel felöntve csak önmagukkal sűrítsük őket. Ilyen például a gombakrémleves, cukkini krémleves, karfiolkrémleves és a sor még a végtelenségig folytatható.
  • Kedvencem minden olyan leves, amiben káposzta van! Különösképp a frankfurti és minestrone leves. Utóbbi abszolút aduász, mivel szinte bármilyen zöldség rakható bele (cukkini, fekete kel, fodros kel, padlizsán, édeskömény, brokkoli, karfiol, szárzeller) fehérje forrásként pedig kerülhet bele csicseriborsó, zöldborsó, fehérbab. Lényege az, hogy paradicsomos a leves és dominálnak benne a zöldfűszerek (bazsalikom, oregánó).

 

Ha viszont nincs időnk levest főzni, de szeretnénk pótolni a folyadékot és ásványianyagokat, akkor csak kapjunk fel egy Funky Forest gyümölcslevet!

Az ősz a forró teák, gőzölgő levesek és melengető puha pokrócok szezonja. Ilyenkor elsősorban laktató, szezonális alapanyagokból készült ételeket kívánunk, ami nem is csoda, ezek ugyanis melegítő hatásúak! Segítségükkel ráadásul a számlákon is spórolni is tudunk, hiszen a fűtő ételek növelik a hőérzetet, így könnyebben meleget tudnak varázsolni az őszi napokon. Szabó Adrienn dietetikusunk el is árulja, hogy pontosan hogyan!

Az ételekkel több úton is jól melegíthetjük testünket, lelkünket.

  • Természetesen elsősorban úgy, hogy meleg ételt fogyasztunk, levest kanalazunk, teát kortyolunk.
  • Hatékony módszer még, ha megfelelő mennyiségű energiával látjuk el magunkat, nem koplalunk, fogyókúrázunk. A bevitt kalóriák nagyon fontos tüzelőanyagok, ne törekedjünk a népszerű kalóriacsökkentett, energiaszegény élelmiszerekre.
  • Bátran használjunk fűszereket (gyömbér, fahéj, szegfűszeg, szegfűbors, borókabogyó, szerecsendió, kardamom, bors, chili, fokhagyma, méz), hiszen a csípős fűszerek jótékony hatásúak.

 

Mindig szezonálisan!

A kínai orvoslás hagyománya szerint, a szervezetünknek mindig épp arra van szüksége, ami lokálisan, szezonálisan megterem. A hideg évszakok során azonban kevesebb a friss termény hazánkban, így ilyenkor bátran támaszkodjunk a jól tárolható, tápanyagdús nyersanyagainkra:

  • olajosmagvak (dió, mogyoró, mandula, mák, tökmag, napraforgómag, lenmag) és a belőlük készült olajok (dióolaj, mandulaolaj, lenmagolaj, tökmagolaj)
  • hüvelyesek (csicseriborsó, vöröslencse, barna lencse, sárgaborsó, vörösbab, fehérbab)
  • gabonafélék, álgabonák (tönköly, zab, búza, árpa, rozs, rizs, köles, hajdina, amaránt)

A szezon sztárjai mindig épp olyan nyersanyagok, melyek sütve, főzve lesznek igazán könnyen emészthetők és így kapják meg a “melegítő” jelzőt is:

  • keresztesvirágúak csoportja (brokkoli, karfiol, karalábé, kelbimbó, káposztafélék) és
  • gumósok (krumpli, batáta, csicsóka, répa, paszternák, fehérrépa, zellergumó, cékla)

 

Kedvenc melegítő receptjeim:

  • húsleves egy kis gyömbérrel, szerecsendióval
  • chilis bab fahéjjal
  • karfiol krémleves őrölt korianderrel, dió olajjal
  • sütőben sült gumós zöldségek tökmagolajjal,
  • sült zelleres hajdina pirított dióval
  • céklás barnarizs rizottó pirított mandulával, kecskesajttal

 

Példaként emeljük ki az egyik legélénkebb színű nyersanyagot, a céklát!

A cékla elkészíthető édesen és sósan is, tehető salátába, levesbe, süteménybe, reggeli zabkásába, tepsiben sült zöldségek közé, de színezhetünk vele tésztát is. Nem utolsó sorban préslé is készül belőle, amit a Funky Forest üvegbe zárt nekünk, hogy egy rohanós napon se legyen hiányunk tápláló ásványianyagokból! Extra tippként próbálátok ki, hogy Metal Mole céklás finomságátelkeverítek egy kis gyömbérrel és fahéjjal. Pompás melegítő italt készíthettek így!

Dietetikusunk egyik gyakran ismételgetett mondása mostanában, hogy “az egészség az új luxus”. De mit is jelent az egészség és hogyan tehetünk érte a színekkel? Szabó Adrienn választ ad a talányra!

Az egészség részben genetikailag meghatározott, de hat rá a környezetünk is, életmódunkkal pedig jelentősen alakíthatjuk. Az életmód tényezők között azonban kiemelt szerepe van a táplálkozásnak. Amikor étkezünk, nem csak tápanyagokat veszünk magunkhoz, hanem fiziológiás szükségleteinken túl érzelmileg és szociálisan is kapcsolódunk az ételekhez, asztaltársaságunkhoz és saját testünkhöz is.

Na de ha ilyen komplex dologról van szó, akkor hogyan alakíthatjuk egészségesen az étkezésünket? Egy egyszerű és praktikus módszert mutatunk most ehhez: EGYÜNK SZÍNESEN!

Ilyen egyszerű több színt beiktatni a táplálkozásunkba:

  • Válasszunk vöröshagyma mellett lilahagymát is.
  • A fejes káposzta mellett a vörös káposztát is iktassuk be étkezéseinkbe.
  • A padlizsán sötétlila héját is fogyasszuk el. 
  • Tv paprika mellett vigyünk haza kápiát is.
  • Az almáról ne pucoljuk le a piros héját!
  • Együk meg el  az uborka sötétzöld héját is, hiszen tele van ásványi anyagokkal. 
  • Használjuk fel az újhagyma zöld részét.
  • Itt az ősz, a szőlő szezon! Ne csak fehéret, hanem vöröset és kéket is szemezgessünk! 

A beszerzéssel kezdődik minden, így figyeljünk rá, hogy a szivárvány minden árnyalatában válogassunk alapanyagokat! Ellenőrizzük le vásárlás végén a kosarunkat: Elég színes, amit látunk? Megvan benne a piros, a sárga, a zöld, a lila, a narancssárga, a citromsárga, a fehér?  

A színanyagok, melyek nem csak szépek, de illatosak is, 1-1 fitonutrienst takarnak. Ezek biztosítják számunkra, hogy a termény amellett, hogy finom, vitaminokban, ásványi anyagokban, jótékony hatású növényi vegyületekben is gazdag.

Mit csinálnak a színanyagok? 

Ezeket a látványos összetevőket a növények saját védelmük érdekében állítják elő, pl.: a napsugárzás káros hatásai elleni védelemként, melyet mi is hasznosítunk:

  • szabadgyök megkötő képesség
  • antioxidáns kapacitás
  • immunszabályozó hatás
  • regenerációs mechanizmusok támogatása
  • gyulladásellenes folyamatokat segítése

Hogyan hatnak a színek az anyagcserénkre? 

Az emésztés már a tápcsatornán kívül megindul. Ezt a nulladik emésztési szakaszt hívjuk kefalikus fázisnak. Az illat, a termények látványa, a zöldség darabolásának hangja, a gyümölcs tapintása idegrendszerünkre és érzelmeinkre is hat, elősegítve, hogy a száj és gyomor készen álljon az étel befogadására. De a fiziológiás hatás mellett természetesen a lelkünknek sem mindegy, hogy milyen látvány fogad az asztalon.

Extra trükkök-tippek

A fentiek ismeretében megéri kipróbálni, hogy a “rosszul” evő gyermeket bevonjuk az étel elkészítésébe. A tálalás, piacon történő vásárlás és főzés során hathatnak rá a színek, ami pozitívan befolyásolhatja az étvágyát.

A mindennapi rohanásban természetes, hogy nem mindig van kapacitásunk színekről gondoskodni. Ilyenkor jön jól egy üveg Funky Forest ‘színkavalkád’, zamatos és tartalmas 100%-os préslevek és smoothie-k formájában. 

A Funky préslevek és smoothie-k hiába lettek az eltarthatóság és a káros baktériumok eltávolítása érdekében hőkezelve, mégis tele vannak antioxidáns színanyagokkal. Sőt, rengeteg növényi vegyület hőstabil és némelyik hő hatására még jobban hasznosíthatóvá válik! 

Ezért mindegy, hogy frissen, nyersen, főzve, sütve vagy préslé formájában, de egyetek színeket! Az egészség az új luxus. Egyél színesen!

A hűvös esték és a hulló falevelek mind az évszakváltást jelzik, arra hívva, hogy harmóniába kerüljünk a természet ritmusával és fokozatosan áthangoljuk az étkezéseinket a szezon igényeihez mérten.  Szabó Adrienn dietetikus most ínycsiklandó receptekkel segít az átlendülésben, melyekben még fellelhető a nyár üdesége, de az őszies ízek és tápanyagok is.

Bár még rengeteg a friss zöldség, de már mind vágyunk arra, hogy az ételeink  egyre laktatóbbak és melegítő hatásúak legyenek. Csupa friss saláták helyett ezért most tartalmasabb, meleg változatokat hoztunk nektek!

Zöldségek, mint a saláta alapjai

Szeptemberben még mindig jelen van rengeteg hazai, szezonális, friss termény.

Hideg saláta alkotó lehet fejes saláta, jégsaláta, fekete retek, hónapos retek, paprika, paradicsom, uborka, mángold, rukkola, spenót, szárzeller, póréhagyma, újhagyma és lilahagyma is.

Melegen, sütve, párolva pedig bátran adható hozzá brokkoli, karfiol, kelbimbó, karalábé, batáta, csicsóka, cékla, sárgarépa, cikória, édeskömény, fejes káposzta, kínai kel, lilakáposzta, padlizsán, pak choi, zöldbab és fűszeres kukorica is természetesen!

Szénhidrát a salátákban

Fontos, hogy a salátáinkba kerüljön tápláló szénhidrát is. Erre azért fontos most fókuszálni, mert sokan vacsorára választják ezt a színes ételt, amikor különösen jól esik egy tartalmasabb fogás.

Pár tévhit, amiről érdemes elfeledkeznünk:

  • Nem, a vacsorára elfogyasztott szénhidrát nem alakul automatikusan zsírrá!
  • Szénhidrát alatt a minél kevésbé feldolgozott, így értékesebb tápanyagprofilú, összetett szénhidrátforrásokat (rizs, bulgur, köles, hajdina, teljeskiőrlésű kenyér, zab, hüvelyesek, gumós zöldségek, kukorica, burgonyafélék) értjük, nem az egyszerű  cukrot, barna cukrot vagy mézet.
  • A hormonális egyensúly elengedhetetlen része a megfelelő mennyiségű és minőségű szénhidrát fogyasztás.
  • A minőségi alvásnak nem csak a tökéletes párna és a kék fény mentes sötét a kulcseleme, hanem bizony a szénhidrát is. A szénhidrát (glükóz) szükséges ugyanis az alvást szabályozó hormonunk (melatonin) előállításához.
  • Szénhidrát bizony, még az egészséges, kényelmes testtömeg eléréséhez is kell. Egy szénhidrátmentes vacsora után ugyanis elégtelen minőségű alvás következtében a másnapi energiaigény megnő, erősebb az éhségérzet, kevesebb kalóriát használ fel a szervezet és többet raktároz.

A jó példák után néhány ellenpélda, hogy mi a nem megfelelő vacsora alternatíva, bármit is diktálnak a mai trendek:

  • A fehérjeszelet nem vacsora, ugyanígy a fehérjeporból készült shake sem. Ezek a homogenizált, többszörösen feldolgozott élelmiszerek sokkal silányabb tápanyagforrások, emellett az ételekkel és étkezésekkel való viszonyunkat is rombolják.
  • Kenyér helyett nem jobb választás a puffasztott rizs és az abonett. Ezek tápanyagtartalma szegényebb (pl. kevesebb fehérje és értékes zsírsav), kevesebb rostot tartalmaznak, mivel többszörösen feldolgozott termékek ezek is. Egy jó kenyérhez képest, kalóriatartalmuk pedig semmivel sem kevesebb.

Fehérjeforrás a salátákban

Ez lehet állati eredetű, páldául hús, hal, túró, cottage cheese, feta, mozzarella, camembert, trappista vagy joghurt az öntetben. De ugyanúgy növényi forrás is, többek között hüvelyes vagy hüvelyesből készült krém és olajosmagvak.

Öntetek

Ódákat zenghetnénk az ízekről, de csak néhány tippet említek:

  • Jó minőségű ecet minden salátához remek opció (almaecet, borecet, fűszeres ecet, balzsamecet, gyümölcsecet).
  • Az olajokkal bánjunk mértékkel, adagonként 1-2 evőkanál olajjal kalkuláljunk, de válasszunk pikánsabbakat például szőlő- vagy szezámmagolajat.
  • Ne sózzuk a salátánkat, mert a túlzott nátriumbevitel még a sok-sok zöldség mellett is kedvezőtlen hosszútávon és magas vérnyomáshoz vezet! Hagyjunk teret a természetes ízeknek!

Meleg saláta inspirációk

Roppanós finomság: jégsaláta + friss uborka és paradicsom + bulgur + főtt tojás +  csicseriborsó + pirított napraforgómag

Sült ínyencségek: rukkola + sült répa, cékla, édesburgonya + mozzarella + tökmagolaj

Színpompás élvezet: sült brokkoli és padlizsán + főtt hajdina + friss spenót és póréhagyma + fehérbab krém + pirított dió

Hiába tudjuk, hogy hogyan néz ki az egészséges életmód, ha a megvalósításig segítség, információ vagy idő hiányában nem jutunk el. Ezért az egyik legfontosabb része a megfelelő táplálkozásnak a tervezés. Különösen igaz ez akkor, amikor nyár végén próbálunk visszarázódni a hétköznapok menetrendjébe. Olvassátok el Szabó Adrienn dietetikusunk legújabb írását, melyben segít az első lépés megtételében – egy egészséges és inspiráló reggeli rutin kialakításában! Készen álltok az ínycsiklandó receptekre és szuper tippekre?

Az egészséges életmód senkinek se megy könnyen. Ne higgyük, hogy harcok és kudarcok nélküli folyamat lenne bárkinek is kialakítania egy új szokásrendszert! Mi most a reggelinél kezdjük a segítségnyújtást, de mielőtt belevágunk a tervezésbe, ne felejtsük, hogy nem lehet egyszerre változtatni mindenen. Ez a túlzott elvárás általában csak arra jó, hogy a feje tetejére álljanak a hétköznapjaink és a növekvő nyomástól feleslegesen szorongani kezdjünk. Haladjunk ezért lépésenként, élvezve a folyamatot, és ha az első új szokás megvetette a lábát, akkor tegyük meg a következő lépést!

A reggeli a nap legfontosabb étkezése?

A “reggelizz úgy, mint egy király” (és vacsorázz úgy mint egy koldus) népi “bölcsességgel” van némi probléma, mert aki így eszik (például húst, szalonnát, kolbászt, stb), annak számolnia kell a hosszútávú egészségkárokkal, például a köszvénnyel, amit ironikusan a királyok betegségének is neveznek. Az természetesen igaz, hogy a reggeli egy fontos étkezés, az egész napunkat megalapozhatja fiziológiásan és lelkileg is. Ugyanakkor nem létezik olyan, hogy “legfontosabb étkezés”, mert minden szervezet és életmód más fajta táplálkozási szokásokat igényel. Egy szó mint száz, a reggeli a reggel legfontosabb étkezése! Nézzünk is pár receptet, amivel nem csak egészségesen és könnyen, de örömtelien indulnak majd a napjaink.

Sós reggelik

A legtutibb szendvicsek

Szendvics készülhet úgy, hogy két kenyér közé kerül a töltelék, de úgy is, hogy a kenyér felső párja egy jó nagy adag jégsaláta, vagy épp pakolhatjuk úgy, hogy külön kis dobozba kerül a kenyér, a kence, a sajt, a tojás és a zöldség. Az pedig, hogy dobozoljunk zöldséget külön, az minden szendvics esetében érvényes tanács.

Kenyér kenéshez használt vaj és margarin helyett hüvelyesből készült krémet is kipróbálhatunk. Ez lehet a bolti vagy a házi humusz, de bármilyen hüvelyes konzervből pikk-pakk készülhet feltét, ha lecsöpögtetjük, kevés hidegen sajtolt növényi olajjal (pl.: tökmag) és fűszerekkel (zöldfűszer, fokhagyma, só, bors) összeturmixoljuk.

Sokan hanyagolják a túrót, annak ellenére, hogy hazánkban igen kedvelt alapanyag. Ebből készülhet kőrözött, vagy ha tapintatosak szeretnénk lenni a kollégáinkkal-osztálytársakkal, hagyma nélkül, csupán zöldfűszerekkel összekeverve is készülhet belőle feltét.

A szendvicseket össze lehet csomagolni (méhviasz szalvéta, textil szalvéta, doboz) már előző este is, így reggel csak be kell dobni a kis táskába, iskolai hátizsákba.

Ízletes tortillák pikk-pakk

Változatosságképpen készíthetünk házi tortillát, amibe csavarhatunk zöldséget, húst, májat, halat, sajtot, zöldségkrémet. A tortilla készülhet hüvelyesből is (nagy teljesítményű blender esetén csak vízzel turmixoljuk pl.: a néhány órára beáztatott vöröslencsét és a palacsinta sűrűségű mixet forró serpenyőben kisütjük) vagy hüvelyesekből készült lisztből (csicseriborsó liszt) is.

Illatos omlettek

A villával lazán felvert tojásba (2 db egész) tegyünk 2-3 evőkanál apró szemű zabpelyhet, 1 kiskanál lenmagot, szórjuk meg kecskesajttal és ezt tegyük dobozba, mellé pedig pakoljunk zöldségeket, salátát, csírákat, savanyúságot.

Ez a fogás is elkészíthető előző nap, vagy ha mindent bedobozoltunk és csak a tojás van hátra, az 5 perc alatt elkészülhet reggel is. Igazán ínyenc és tápláló finomságot vihetünk így a munkahelyünkre, vagy küldhetünk gyermekünkkel az iskolába – nagyon ajánlom kipróbálni!

Édes reggelik

Zabkása 

Rohanós hétköznapokra egy gyors zabkása a legjobb választás!

A zabot, akár több napnyi adagot is, előre megfőzhetjük vízben, így reggel csak feltétekkel és ízlés szerint egy kis joghurttal vagy tejjel kell feldúsítanunk.

Toppingként kerülhet rá:

  • fehérje forrásként túró, joghurt
  • rost forrásként gyümölcsök, olajos magvak (tökmag, mák, napraforgómag, kendermag, mandula, lenmag)
  • értékes zsírsav forrásként 1 kiskanál lenmagolaj, dióolaj, mogyoróolaj
  • ráadásként ízesíthetjük fahéjjal, kakaóporral, és szórhatunk rá granolát vagy kanalazhatunk rá lekvárt is!

A zabkásába főzéskor a zabhoz keverhetünk érdekességeket is, amik jól passzolnak az édes reggelihez és táplálóbbá teszik a reggelink. Az apróra reszelt répa, cékla, cukkini és zellergumó például nagyszerű választás!

Extra tipp, hogy a reggelink mellé mindig igyunk egy nagy pohár vizet. A munkahelyre, iskolába pedig mindig vigyünk magunkkal kulacsban teát vagy vizet. Reggel ne felejtsük el továbbá a D-vitamint se! Érdemes az első étkezéssel együtt bevenni, és különösen ősztől a mindennapok kötelező elemévé tenni a szedését.

A rövidülő nappalok, a hűvösebb idő, kevesebb napsütés és a szabadsággal teli nyár vége felé gyakori, hogy a kevésbé jóleső életmód kompenzálása miatt a komfort ételek irányába fordulunk. Megnő a meleg ételek iránti vonzalmunk, szívesebben fogyasztunk nyers ételek helyett főttet. A jelenségnek lélektani és élettani háttere is van, engedjünk bizalommal testünk jelzéseinek és a természet változásával alakítsuk át ételeinket. Konkrét tippekért olvassátok el Szabó Adrienn dietetikusunk teljes írását!

A következőkben tippeket hoztam, hogy mit érdemes szem előtt tartani, hogy a nyári “egészségesnek érzem magam” hatás ősszel is megmaradjon:

  • Ezután is figyeljünk arra, hogy nyersanyagokat vásároljunk és nem bolti készételeket. Ezzel csökkenthető az ételek só és zsírtartalma és növelhető a zöldségek mennyisége. pl.: házi paradicsomszósz még friss paradicsomból, akár olaj nélkül is készülhet, kevés sóval, míg a bolti szósz olykor a zöldfűszerek mellett rengeteg olajat és sót, akár ízfokozót is tartalmaz.
  • Amennyiszer lehet, rendelés helyett szánjunk időt a főzésre. A sertés sült-krumplipüré-párolt káposzta tökéletesen egészséges étel lehet a mindennapi gyakorlatban, ha házilag készítjük. A hús adagja 150-200 g helyett legyen 80-100 g, a krumplit vaj és tejszín helyett akkár saját főzővizével is pürésíthetjük, káposztából pedig fejenként 250-300g-ot is bátran kalkulálhatunk, melyet kevés olajon futtassunk át. Ha rendelnénk, ezek az arányok egészen mások lennének, igaz?
  • Ne feledkezzünk el arról, bár meglepő lehet, hogy számtalan gyümölcs és zöldség szezonja átnyúlik a nyárból az őszbe és szeptemberben is frissen beszerezhető: cukkini, spenót, sóska, újhagyma, kukorica, padlizsán, paprika, paradicsom, pak choi, rukkola, uborka brokkoli, fejes saláta, jégsaláta, hónapos retek, karfiol, szamóca, sárgadinnye, szeder, őszibarack, görögdinnye.
  • Amíg van lehetőségünk a nyári kincseket beszerezni, tárazzunk be belőlük későbbre. Nyilván, a fagyasztott változat a leggyorsabb módszer, de ha nincs nagy méretű fagyasztónk, akkor is van egy jó lehetőség – befőzés. Sokan tartanak a lekvárfőzéstől, pedig valójában nem ördöngösség és lehet egészségfelelősen csinálni! A befőzendő gyümölcsöt megmossuk és addig főzzük, amíg jelentősen nem veszít víztartalmából. A mindenféle cukor, édesítés nélkül készített főzet is elrakható, ráadásul a tartósítószert is elfelejthetjük. Ha alaposan kifőzött üvegbe szedjük a még rotyogó gyümölcsöt és színültig szedve azonnal lezárjuk a szintén kifőzött kupakot, jól tárolható, cukormentes lekvárt kapunk.
  • Ősszel kevésbé vagyunk már fiizkailag aktívak, ez pedig hatással van a tápcsatornánk működésére. Figyeljünk ilyenkor arra, hogy táplálkozásunk rostdús legyen, részesítsük előnyben a káposztaféléket minél változatosabban (lilakáposzta, kelkáposzta, brokkoli, karfiol, kelbimbó, karalábé).
  • Az immunerősítésnél nincs is hatékonyabb módszer, mint a színekben és antioxidánsokban gazdag étkezés. Mikor változik az időjárás és a tanév megkezdtével az életritmusunk, valamint a minket érő stressz is nő, mindez hatással van a szervezet immunfunkcióra. Ekkor lesz nagy segítség nekünk a színes, karotinoidokban dús sütőtök, a rezveratrolban gazdag lila szőlőt, a polifenolokban bővelkedő szilva, a lila, sárga és narancs színű édesburgonya és például a füge is.
  • A gumósok, melyeknek azon részét fogyasztjuk, ahol maguk számára a tápanyagot raktározzák a zöldségek, magasabb szénhidráttartalmúak. Sütőben sütve őket az édes ízük erőteljesebben érvényesül. Az egyik legfelkapottabb gumós mostanában a zeller. Finomra metélve nyersen is kerülhet salátába, tepsiben sült vegyes zöldségekkel egytálétel lehet pirított magvakkal megszórva, burgonyapüré is helyettesíthető a változatosság jegyében zeller krémmel, vagy egészben sütve egy vegán feltét is varázsolható belőle.
  • A szervezet védő és javító mechanizmusait nagy mértékben támogatják a többszörösen telítetlen zsírsavak. Fontos jelátviteli és antioxidáns funkciójuk van, több száz másik teendőjük mellett. Az omega-3 zsírsavak olyan résztvevők a szervezetünkben, melyeket szinte kizárólag mi tudunk biztosítani, a szervezet az előállítani saját maga csak csekély mértékben képes, pedig ezek esszenciális, azaz nélkülözhetetlen zsírsavak. Az egészségünk irányításához tehát a mi kezünkben a gyeplő. Fogyasszunk minél változatosabban olajos magvakat (naponta 1 zárt maréknyit) és 1-1 kiskanálnyi növényi olajat (extra szűz olívaolaj, lenmagolaj, dióolaj, tökmagolaj, mákolaj, mandulaolaj, repceolaj, kukoricacsíra olaj, kendermagolaj)

Zárásként pedig egy fontos üzenet: nincs semmi ördöngősség az évszakváltásban. Ne hagyjuk magunkat behúzni évszak, időjárás és életmódváltós cikkek útvesztőjébe. Egyszerűen csak járjunk ki a piacra, válogassunk a szezonális nyersanyagokból, együnk színesen és figyeljünk a testünk jelzéseire!

Talán elsőre nem is hisztek majd nekünk, de a cékla bizony nyári zöldség is! Június elejétől kezdődik a szezonja, így ajánlott annyit fogyasztani belőle a meleg hónapokban amennyi csak a hasunkba fér. Szabó Adrienn ínycsiklandó receptjeivel ezúttal nem csak új egészséges fogásokat próbálhattok ki, hanem felfedezhetitek a cékla egy ismeretlen – üdítő, édes és illatos karakterét is!

Bizonyára találkoztatok már málnás-céklás sütemény recepttel – ha még nem, keressetek egyet és süssétek meg, észbontó! De hogy jön össze ez a két nyersanyag, mikor a cékla inkább téli zöldség, a málna pedig nyári? Ráadásul, hogy fér meg mindez egy környezettudatos és fenntartható konyhában?

Hát úgy, hogy bár gumója egész évben jól tárolható, az új cékla bizony már nyár elejétől szezonális! Ez a különleges, élénk színű gumós így minden évszakban elérhető és elképesztő változatosan felhasználható.

Na de mitől “nyári” egy étel, mi ilyenkor az elvárás? Három fő kritériumot szoktam ilyenkor említeni: hidegen is fogyasztható legyen, gyorsan lehetőleg a sütő használata nélkül elkészíthető legyen és ne legyen benne rengeteg kalória, könnyű érzést hagyjon fogyasztás után. A most hozott céklás receptek mindhárom szempontnak megfelelnek, igazán nyáriak, így remélem, hogy mind örömötökre válik majd!

Bársony smoothie

Metal Mole már önmagában egy varázsital, de egy kis turpissággal igazi nyári sztárrá változtathatjuk!  A cékla kissé földes ízét, amit a cékla kedvelők inkább karakteres különlegességnek élnek meg, teljesen elvarázsolja az alma édessége és a sárgarépa selymessége. Ebbe az italba még bátran rejthetünk maradék, másra fel nem használható kis adag zöldségeket, gyümölcsöket, kevésbé finomra sikeredett dinnyét. Erre írtam egy példát:

Smoothie 2 főre:

  • 330 ml Metal Mole
  • 1 kisebb körte
  • 100 g jégsaláta
  • 100 g kígyóuborka
  • 1 szál szárzeller
  • friss gyömbér

Joghurtos céklasaláta 2 főre

A gyors recept nem csak azt jelenti, hogy gyors elkészíteni, hanem hogy utána a mosogatás is egy pillanat. Az alábbi salátával, vagy ha úgy tetszik egytálétellel csupán egy edényt koszolunk és abban semmi sem fog letapadni, megígérjük.

Hozzávalók:

  • 300 g cékla
  • 100 g zellergumó
  • 2 csokor petrezselyem
  • 120 g bulgur
  • 200 ml joghurt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 40 g törökmogyoró
  • só, bors

A céklát és a zellergumót megpucoljuk, majd kis kockára vágjuk. Kevés vízben (nem kell ellepnie) megfőzzük őket fedő alatt, kb. negyed óra alatt. Mikor már szinte teljesen jók, hozzáadjuk a bulgurt és a kétszeres mennyiségű vizet, sózzuk és így együtt még 10 percig főzzük. Ezalatt felaprítjuk a petrezselymet, megpirítjuk a mogyorót.

A zöldséges bulgurt összekeverjük a joghurttal, borssal, petrezselyemmel, lereszelt, friss fokhagymával. Tetejére szórjuk a mogyorót, vagy tetszőleges olajos magvat. Ezt fogyaszthatjuk főételként is, de lehet belőle saláta, melyhez adhatunk még egy főtt tojást, vagy sült húst, grillezett sajtot.

Barbie zabkása

A gyermekek szeretik a különleges színű ételeket, úgyhogy most egy igencsak lányos, hercegnős változatot hoztunk. Azoknak is javasoljuk ezt a receptet, akik törekszenek arra, hogy minél kevesebb ételt készítsenek finomított cukorral, de a kellemes édes ízre azért vágynak. Az apróra reszelt cékla ilyen esetben nagyon jó eszköz lehet.

Hozzávalók 1 főre

Zabkása:

  • 30 g zabpehely
  • 50 g cékla nyersen, lereszelve (ha bio, a héjával együtt)
  • 1 teáskanál lenmagliszt vagy lenmagpehely
  • 1 teáskanál búzacsíra
  • 1 mokkáskanál vörösszőlő mag és héj őrlemény

Feltétek:

  • 1-2 evőkanál orda (ricotta) vagy túró
  • 100 g bogyós gyümölcs (málna, áfonya, szeder, szamóca)
  • 1 teáskanál dióolaj vagy lenmagolaj
  • 10 g egész szemes mák
  • 10 g kendermag

A zabkása hozzávalóit egy lábasba tesszük és annyi vízzel, ami ellepi, 2-3 percig főzzük, majd egy tálba kanalazzuk és tetszőlegesen rápakoljuk vagy belekeverjük a feltéteket.

Természetesen bármelyik összetevő elhagyható, helyettesíthető. Mi csak igyekszünk felsorolni minél több különlegességet, amit bele lehet rejteni egy ilyen krémes, kanalazható reggelibe, de ezek véletlen sem szigorú szabályok, hanem lehetőségek.

Színesen, sokfélén

A céklával nagyon jól lehet játszani. Könnyen készíthető belőle házilag savanyúság, színezhető egy kis főtt céklával a humusz, de a reggeli mini palacsinta is megfesthető vele. Ha pedig vegán, zöldség alapú (hüvelyes, gomba stb.) fasírtba kezdünk, gondoljunk a céklára is, amivel a húsra jellegzetes pirosas szín remekül elérhető.

A végére pedig egy óda, hogy miért olyan egészséges új nyári kedvencünk

A cékla szénhidráttartalma 6,8g/100g, mely alacsonynak számít, így tökéletes komponense egy nyári étkezésnek. Lassan felszívódó formáról van szó, így cukorbetegek is bátran fogyaszthatják, de ha egyszerre több mint 50 g céklát tesznek a tányérra, szénhidráttartalma számolandó.

A cékla antioxidáns tartalma elképesztő magas, egy bizonyos típusú vastagbéltumor prevenciójában bizonyítottan szerepe van, így akár minden nap is javasoljuk fogyasztását. Mikor megjelenik a friss cékla, melyet szárával és levelével együtt meg tudunk venni a piacon, akkor használjuk fel minden részét. Levele és szára elkészülhet sütőben sütve, apróra vágva frissen egy salátába kerülhet, vagy serpenyőben hirtelen megsütve is lehet kenyér feltét, köret hozzávaló.

Tudtad? Nem minden E szám egészségtelen ám! Sőt! Az E-szám az Európai Unióban engedélyezett élelmiszer-adalékanyagok kódja, melyek garanciát jelentenek arra, hogy biztonságos az élelmiszer. A cékla színanyaga a betanin, szintén lefordítható E számra: E162.

Mondjon bárki bármit, vagy kövesse a legpaelóbb, legegészségesebb diétát, olyan nincs, hogy nyáron ne futna össze a bárki szájában a nyál egy karamellás-mogyorós, csokoládé bevonatú jégkrém láttán. A Funky Forestben viszont nincs helye bűntudatnak és gyomorgörcsnek az édességek mellett! Szabó Adrienn dietetikusunk ezért szuper recepteket hozott, melyekkel egyszerre élvezhetjük a kánikula időszak kedvenc finomságait és az egészséges étrend pozitív hatásait is. Olvassatok tovább és próbáljátok ki az összes ízt!

Az édességeket és a jégkrémet az ember egész évben örömmel fogyasztaná. Nem is csoda, életünk első íze, az anyatej, maga is édes. Részben ezért mindannyian az édes ízekhez vonzódunk, csak néhány szerencsés mondhatja el magáról, hogy nem édesszájú.

No de a hideg édességeknek nyáron különösen lehetetlen ellenállni.

Szerencsére nem is kell, hisz ezeknek egészséges változatban abszolút helye van egy kiegyensúlyozott étrendben!

 

Naplemente sorbet

  • 250 ml Rusty Racoon
  • 150 g szamóca

Ezt a kombinációt mindenképp készítsétek el, hiszen mosómedvénk narancssárga, ribizlis itala a szamócák ragyogó pirosával összekeverve nem csak finom, hanem szemet gyönyörködtető desszertet alkot majd.

A sorbet készítés két módszerrel is elképzelhető, attól függően, hogy milyen lehetőségeink vannak. Ha van nagy teljesítményű konyhai aprítónk (blender), akkor tegyük a gyümölcsöt (pl.: szamóca) és a jégkockatartóba töltött Funky Forest italt a fagyaasztóba, majd mikor ezek kb. 5 óra alatt megdermedtek, dobjuk őket az aprítóba vagy fagyikészítőbe és készítsük el a levegős, krémes desszertet.

Ha nincs nagy teljesítményű felszerelésünk, akkor egyszerűen botmixerrel turmixoljuk össze a 2 alapanyagot, majd tegyük a gyümölcsös krémet a fagyasztóba és fél óránként keverjük át, hogy minél több légbuborékot juttassunk bele és így több lépésben fog elkészülni a jeges desszertünk.

 

Nyári Galette

Hozzávalók 1 kisebb pitéhez:

  • 100 g teljeskiőrlésű tönkölybúzaliszt
  • 50 g vaj
  • 40 g joghurt
  • 1 csapott teáskanál só
  • 1 db tojás
  • 1 evőkanál víz (ha szükséges)
  • 2 evőkanál aprószemű zabpehely
  • 300g szamóca

A lisztet, mely lehet fele finom és fele teljeskiőrlésű is, összemorzsoljuk a hideg vajjal, majd ehhez a morzsalékhoz keverjük a hideg joghurtot és a tojás fehérjét, valamint a sót, minél gyorsabban dolgozva, hogy ne olvadjon meg a vaj, egynemű tésztává gyúrjuk. Kigombolyítjuk a tésztát és betesszük a hűtőbe fél órára pihenni. Ezalatt előkészítjük a gyümölcsöt, mely gyakorlatilag bármi lehet. Ha apró málnával vagy áfonyával dolgozunk, akkor azt csak megmossuk, ha nagyobb szamóca, vagy meggy, cseresznye kerül a sütibe, azt feldaraboljuk.

A tészta gombócot 1-2 mm vékony körré nyújtjuk sütőpapíron, majd így felsegítsjük a tepsire. A szélétől 4-5 cm-t kihagyva körben szétterítjük a zabpelyhet majd erre pakoljuk a gyümölcsöket, akár vegyesen több félét. A tészta szélét körben felhajtogatjuk, rá a töltelékre, majd a tojássárgájával megkenjük a tésztát, körben. A galette megszórható akár szeletelt mandulával, apróra vágott dióval és ízlés szerint a gyümölcsös részt meghinthetjük kevés cukorral, mézzel, akár fűszerekkel is (fahéj, szegfűszeg, kardamom, tonkabab, gyömbér).

A megtöltött süteményt 180 fokon kb 20 percig sütjük.

 

Vaníliás gyümölcs álom

  • vanília fagylalt
  • 250 ml Wacky Wolf

Mivel receptjeinkkel segíteni szeretnénk, ezért leírunk egy még egyszerűbb módszert a házi fagyira. Ha sem idő, sem konyhai eszköz, akkor bátran vegyünk egyszerű vanília fagylaltot, ami pénztárcánknak és ízlelőbimbóinknak kellemes és turmixoljuk bármilyen éppen elérhető gyümölccsel vagy Funky gyümölcslével. Tegyük vissza a fagyasztóba picit pihenni, majd kínáljuk friss gyümölcsszeletekkel ezt a tuti-siker finomságot!

Javasolt arány: 60 g jégkrém – 150 g gyümölcs

Számtalan nyári desszert létezik még, mégis azt hangsúlyozzuk, hogy amikor bőségesen rendelkezésünkre áll a hazai gyümölcs, együnk naponta 2-3 alkalommal is valamilyen friss gyümölcsöt magában, vegyesen gyümölcssalátában, joghurttal keverve vagy túrókrémhez felhasználva. Élvezzük a változatosságot és a frissességet! Gyermekeinkkel akár kihívást is rendezhetünk, házi versenyt, hogy faliújságon, hűtőre kirakva vezetjük, hogy a nyár során hányféle gyümölcsöt kóstolunk meg, fedezünk fel.

Hogyan lesz a pollen allergia dietetikai téma? Mi köze a felső légúti panaszokkal járó kórképhez a táplálkozástudománynak? Bizonyára több allergiás megfigyelte már, hogy előfordultak felerősödött tünetek, melyre allergén-koncentráció emelkedés nem adott okot. Na de mit tudunk ilyen helyzetben tenni? A témát Szabó Adrienn dietetikusunkkal jártuk körül.

Keresztallergia – a sok baj forrása

A keresztallergia jelensége úgy alakul ki, hogy az allergiát okozó kémiai anyaghoz nagyon hasonló vegyület van jelen egyes nyersanyagokban (főleg zöldség, gyümölcs, olajos mag), melyekre a túlérzékeny szervezet úgy reagál, mintha magával az allergénnel találkozna.

A szervezet reakciója igen változatos lehet, befolyásolhatja az is, hogy az adott keresztreakciót adó anyag nyersen vagy főzve van jelen, de függhet az elfogyasztott mennyiségtől is, hogy kialakul-e panasz.

A légúti allergiák jellegzetes tünetei a megfázás egyes jeleihez hasonlók: orrfolyás, orrdugulás, tüsszögés, nyálkahártya dugulás, emellett megjelenik viszketés, égő bizsergő érzés is, akár a fül környékén is, vagy fejfájás, hányinger, hasi diszkomfort is kialakulhat, de persze a tünetek egyéni eltéréseket is mutathatnak.

Fontos, ha egyes ételek hatására fokozódnak az allergiás panaszok, nem feltétlen csak a keresztallergiára kell gondolni, lehet, hogy tényleges ételallergia áll fenn. Ennek eldöntése, a diagnózis felállítása orvosi (allergológus, immunológus) kompetencia.

Melyek a leggyakoribb keresztallergének? 

  • Parlagfű: banán, görögdinnye, sárgadinnye, paradicsom, paprika, uborka, cukkini
  • Fű félék: sárgadinnye, görögdinnye, füge, narancs, őszibarack, paradicsom, zeller, rozs, búza, szója, földimogyoró, borsó, bab
  • Nyírfa: dió, mandula, mogyoró, cseresznye, meggy, sárgabarack, őszibarack, alma, körte, szilva, málna, szamóca, banán, kivi, avokádó, burgonya, paprika, cikória, zeller, sárgarépa, petrezselyemgyökér, petrezselyemzöld
  • Fekete üröm: sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, édeskömény, ánizs, chili, bors, mustármag, szerecsendió, bazsalikom, majoranna, oregánó, paprika, paradicsom, uborka, burgonya, koriander, napraforgó, dinnye, mangó, dinnye, szerecsendió, kamilla, borsmenta

Fontos, hogy meglévő pollen allergia esetén a fenti nyersanyagokat nem kell automatikusan eliminálni az étrendünkből! Kizárólag akkor kell ezekre figyelni, ha a tünetek ezt szükségessé teszik. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert sajnos gyakori jelenség hazánkban, hogy allergia vagy ételintolerancia esetén az emberek túlzott aggodalomból és felelősségtudatból adódóan több nyersanyagot, ételféleséget zárnak ki étrendjükből, mint az szükség lenne. Az étrendjük így egyoldalúvá válik, ami akár tápanyaghiányhoz is vezethet.

Mindig étkezzünk színesen, változatosan, intuitívan, a szervezet jelzéseire (éhség, jóllakottság, ízpreferencia, lelki állapotunk) is figyelve, mert az étkezés körüli stressz és feszültség kiiktatása legalább olyan fontos, mint az allergének felderítése és kizárása!

Hidratáló és egészséges, de mégis funkys és izgalmas nyári ital ötleteket keresel? Akkor húzd be a kéziféket, mert megtaláltad a legtutibb frissítők lelőhelyét! Szabó Adrienn dietetikusunk ezen írásában megosztja velünk, hogyan alkothatunk tápláló és felejthetetlen koktélokat, receptjeivel pedig garantáltan lenyűgözhetjük nyári kerti partink vendégeit is.

Ha a mindennapi hidratálásról van szó, akkor mindenkinek azt javasolom, hogy a napi folyadékbevitele elsősorban vízből származzon. Szerencsére hazánkban kiváló minőségű a csapvíz, így nem kell a nagy környezetterhelő hatással és egyéb egészségügyi rizikóval járó műanyag palackos vizet fogyasztanunk. No de mi a helyzet nyáron, nyaraláskor, kerti sütögetéskor, amikor eszünk ágában sincs egyszerű csapvizet inni, de szeretnénk egészségesek maradni? Ilyenkor jönnek a képbe az alkoholmentes koktélok!

A “coctail” (koktél) és “mocking” (utánzás) elnevezésből származó, alkoholmentes frissítőket takaró mocktailok tökéletes választást nyújtanak ilyen esetekben. Nem csak színesek és izgalmasak, de kiválóan hidratálnak és nagyon táplálóak is. Ne feledkezzünk meg ugyanis arról, hogy a nyári melegben nem csak vizet veszítünk az izzadsággal, hanem ásványianyagokat is. A Funky Forest gyümölcsprésleveken alapuló ital mixek azonban ezen hiány pótlásában is támogatnak minket!

Gyömbéres zöld koktél

Ha valaki nem is tart otthon rendszeresen üdítőt, vendégség alkalmával olykor becsúszhat pár üveg szénsavas ital. Az alábbi kombinációval ezeket az italokat tudjuk “felrázni”:

Előzőleg lehűtött zöld teát keverjük össze a Tranquil Turtle itallal és egy kanál segítségével öntsük a jégkockákkal megpakolt gyömbéres üdítőre, így a 2 réteg nem keveredik össze azonnal, látványos lesz az italunk. Tetejére szórhatunk díszítésként csírát (pl.: lucerna) és mentalevelet. Ez az ital abban is segíthet a tea koffeintartalma miatt, hogy még élénkebben  lehessünk jelen a társaságban.

Pikáns dinnyés koktél

Szintén egy rétegezhető recept következik, mely szinte olyan sűrű, hogy kanalazni is tudjuk. Mivel viszonylag édes, valamint kissé pikáns, bátran javasoljuk olyan vendégségbe, ami keleti konyha tematikával bír, a csípős, fűszeres ételek mellé (pl.: indiai) nagyon jól társítható!

150 g görögdinnyét egy közepes kápia paprikával turmixoljunk krémesre, majd ezt öntsük egy üvegpohárba és tegyünk hozzá jégkockát. Erre öntsük egy kanál segítségével a lehűtött Lovely Lama italt. A pohár szélére rakjunk néhány dinnye gömböt, melyet karalábévájóval könnyen elkészíthetünk, de késsel is vághatunk tetszőleges formákat.

Smoothie szóda

Egy igazán hidratáló, könnyed koktél lehet szomjoltó egy nyári edzés vagy kocogás után is.

Üvegpohárba töltsünk 2 dl szódát, tegyünk bele jégkockát és töltsünk rá 1-2 dl kellemesen édes és picit savanyú Rusty Racoon italt, melyet ha óvatosan töltünk, nagyon szépen mutat majd. Dobjunk bele szárzellert, amivel megkeverhetjük az italt vagy el is rágcsálhatjuk hozzá. Ennek az egyszerű italnak az ízen és a folyadékpótláson kívül más hatása is van. A narancsos színű italhoz társuló zeller élénk zöld színe hatással van az agyra, stimulálja annak működését. Tehát a tálalási javaslatokat nem csak azért  írjuk le, hogy szépen fotózható legyen, hanem bizony ez is hatással bír jólétünkre, mentális állapotunkra nézve.

A mocktail kreativitásnak ne szabjanak határt a fenti receptek, bármelyik kombinálható egy aktuálisan elérhető édes gyümölccsel!