Barion Pixel

Megérett a meggy, flúgos farkasunk pedig már nyalogatja is a száját, hogy mind bekebelezze! Dietetikusunk szerencsére meggyőzte, hogy a Funky gyümölcslevekbe azért maradjon és nektek is jusson néhány szem. A meggyet ezernyi jótékony tulajdonsága miatt ugyanis egy szezonban sem érdemes kihagyni. Szabó Adrienn írásából kiderül, hogy miért!

Tudom, amikor a Tranquil Turtle kapcsán egyszer már ellőttem, hogy melyik a kedvenc Funky Forest italom, de kijátszom újra ezt a lapot, mert a Wacky Wolf préslé bizony igen nagy kedvencem lett. Különösen nyáron vagyok oda érte, sok jégkockával és a környezettudatos üveg szívószálammal fogyasztom!

Bár Wacky Wolf legdominánsabb íze a meggy, nem kell aggódnunk a savanyú íz miatt, az italban található alma édessége miatt ugyanis nem húzza az ember száját. Bátran  használhatjuk tehát gyümölcslevesek ízesítéséhez, vagy hideg és krémes céklakrémleves gazdagításához.

Ezernyi jóra jó – mire használjuk a meggyet?

  • ahogy június elején megjelenik a piacokon, gazdagíthatjuk vele a reggeli kásánk, palacsintánk, a natúr joghurtokat, pohárkrémet vagy tiramisut
  • gyümölcsleveshez és mártásokhoz is kiváló, akár húsok, máj mellé is
  • meggyes rétesnek nincs párja, készítsünk belőle bátran süteményeket
  • savanykás íze miatt szoktam javasolni zöld-megoldásként ételekbe, melyekbe citrom kellene: túrós süteménybe vagy mákos finomságok mellé
  • sütőben szétterítve, alacsony hőfokon sütve, könnyen készülhet belőle házi aszalvány, mellyel változatosabbá tehetjük gabona köreteinket (pl.: bulgur, kuszkusz, rizs)

Na de mit tud a meggy direkt préselés után, a Funky gyümölcslevekben?

A meggy dicsőítéséhez a Szent István és a Semmelweis Egyetem munkatársai által összefoglalt közleményt hívtam segítségül.

  • A meggy antocianinglükozidjai (polifenolos növényi vegyületek) hatékonyan csökkentik a gyulladásos eredetű fájdalomérzetet, hatóanyagának erőssége összevethető az ibuprofen gátlóhatásával. “Humán kísérletek alapján igazolódott, hogy a túlzott fizikai igénybevételből eredő izomsérülések kialakulása is mérsékelhető meggylé fogyasztásával.”
  • A meggy számos különböző antioxidáns hatású vegyületet tartalmaz (pl.: melatonin, kempferol, perillil-alkohol, ellagsav, flavonoidok, antocianinok, flavonolok) melyek közül több stabilitását a feldolgozás nem befolyásolta.
  • Egereken végzett vizsgálat esetén azt találták, hogy a meggy antocianin tartalma mérsékelte az emésztőszervi daganatsejtek és humán vastagbéldaganatsejtek növekedését.
  • A meggy egyik polifenolos vegyülete (genisztein) ösztrogén-antagonistaként védőhatású lehet bizonyos mell- és méhnyakdaganatok kialakulásával szemben.
  • Nem szeretnénk egy gyümölcsöt sem kiikiáltani a superfood listáról, mert az egészség kulcsa a változatosság, de egyes vizsgálatok kimutatták, hogy egy típusú meggy antioxidáns kapacitása többszörösen felülmúlja az alma, a szamóca, a málna és a piros ribiszke átlagos antioxidáns kapacitását is.
  • Állatkísérletek eredményeiről elmondható, hogy a meggy csökkenti a vérplazma összkoleszterin és LDL szintjét.
  • A meggy glikémiás indexe (GI: 22) jelentősen elmarad a többi csonthéjas gyümölcshöz képest (GI: 39–57), amit feltehetően a meggy bioaktív vegyületei által kiváltott vércukorcsökkentő hatás és a rosttartalom magyaráz.

Remélem az ízletes tippek és a meggy jótékony hatásainak megismerése után, már ti is  annyira várjátok a meggyszezont mint Wacky Wolf!

Forrás: http://real.mtak.hu/80067/1/650.2018.31024.pdf

Minden évszaknak megvannak a kihívásai és az előnyei, táplálkozás szempontból is. Nyáron sokan étvágytalanok, de a roskadozó gyümölcsfák és zöldellő kiskertek mellett nehéz kifogást találni az egyoldalú vagy egészségtelen étkezésre. Szabó Adrienn dietetikusunk egyszerű de nagyszerű tippjeivel viszont a lehető legtöbbet tudjuk kihozni az egészséges finomságokban gazdag meleg hónapokból!

Ha valaki volt mostanában piacon (reméljük volt! 🙂 vagy csak nyitott szemmel jár-kel, láthatja, hogy teljes gőzzel beindult a természet! A sok napsütés, a tavasz végén beköszöntő nyári meleg és némi eső feltekerte a hangerőt, hogy a gyümölcsök-zöldségek színes, illatos, ízes hada máris nyári hangulatba hozzon minket.

A dietetikusok szíve ilyenkor örül, mert ebben az időszakban az emberek sokkal színesebben étkeznek. Már nem csak az alma a mindennapi gyümölcs, hanem megjelenik a szamóca, málna, cseresznye és hamarosan jön a hazai áfonya, barack, szeder, ribizli is – szerencsére hazánkban nagyon hosszan lehet folytatni ezt a sort!

Sajnos ezzel egyidőben szembe találjuk magunkat a drasztikus fogyókúrákra, valószerűtlen “bikini alakra” buzdító cikkekkel is, amik azt sugallják, hogy minden rossz kivéve a salátát. Az igaz, hogy a melegben szívesen fogyasztunk könnyebb fogásokat, de ahogy eddig is, a szervezetünknek nyáron is szüksége van minden vitaminra, ásványi anyagra és tápanyagra. Továbbá tudatosítsuk, hogy a drasztikus fogyókúrák a marketing kampányok üzeneteivel ellentétben nem egészségesek, hanem kifejezetten károsak!

Marad a nagy kérdés: hogyan használjuk fel a nyári zöldségeket és gyümölcsöket úgy, hogy teljesértékűek maradjanak az étkezéseink? Kifejezetten szeretnénk szólni a hüvelyesek  és az olajos magvak mellett, az alábbiakban olvashatjátok a kedvenc tippjeimet:

HÜVELYESEK

  • Salátáinkhoz bátran adjunk hüvelyeseket, mert azok segítenek a zöldségeket tartalmassá és laktatóvá tenni, összetett szénhidrátot biztosítanak számunkra. Emellett környezettudatos, növényi fehérjeforrást biztosítanak. Nekem most ez az egyik kedvenc mixem például: rukkola + uborka + paradicsom + olívabogyó + újhagyma + retek + főtt bulgur + fehérbab + balzsamecet.
  • Lecsóhoz, a nagy nyári kedvenchez, kenyér helyett gondolkozhatunk alternatívában: adhatunk hozzá például főtt vagy konzerv csicseriborsót. Ez kiváló rostforrás, támogatja a mikrobiomot és így az immunrendszerünket is.
  • A villásreggelik omlettje gazdagítható friss, zsenge zöldborsóval, amit kevés olajon hirtelen átfuttatunk. A borsó növényi hatóanyagai (pl.: galaktolipidek) támogatják a szervezet tumorellenes és gyulladáscsökkentő folyamatait.
  • Jó időben a kerti partik kötelező elemei a mártogatós szószok. Ha szeretnénk avokádókrém helyett környezetbarát alapanyagba tunkolni a nyári zödlségeket, készítsünk helyette fűszeres vöröslencse krémet!
  • Ki mondta, hogy a chilis bab ne lehetne nyári fogás? Készítsük gazdagon zöldségekkel (újhagyma, új sárgarépa, friss kukorica, friss paradicsom) és tálaljunk mellé zöld salátát. A vörösbab laktatóvá teszi, ráadásul ubikinon (Q10) tartalma pedig segít a fiatalság megőrzésében, mely a nyári UVA sugárzás mellett különösen jól jön.

OLAJOS MAGVAK

  • Bár az olajos magvak magas zsírtartalmúak, azok jellemzően telítetlen és esszenciális zsírsavak, így a hüvelyesekhez hasonlóan javasoljuk őket saláták feltétjeként. Adagonként számoljunk kb. 1 evőkanálnyi mennyiséggel, sótlan változattal.
  • Készítsünk könnyű vacsoraként vegyes zöldségkrémlevest a rendelkezésünkre álló zöldségekből! Feltétként szórjuk meg pirított olajos magvakkal, így nem csak finom lesz a levesünk, de környezetkímélő is, ha nem virslit, vagy sajtot veszünk.
  • Kedvelt reggelink, a zabkása, nyáron ne csak bogyós gyümölcsöket tartalmazzon, hanem tegyük gazdagabbá mákkal is! Ez nem csak kellemesen ropogóssá teszi, hanem kiváló rostforrás is, lassítja a szénhidrát felszívódását, segíti a bélmozgást, szabályozza a koleszterinszintet, rendszeres fogyasztása pedig még számtalan civilizációs betegség megelőzésben támogatja a szervezetünket.
  • Mogyoróvajas banános gofri helyett javasoljuk nyári desszertnek a hazai dióból készült, dióvajas változatot, illatos málnával vagy szamócával. A dió az egyik legmagasabb omega-3 zsírsavtartalmú olajosmag, a nyári napsütés hatására keletkező szabadgyökök leküzdésében pedig igen nagy szükségünk lesz rá!
  • A napraforgómag a legolcsóbb magyar olajosmag, ami magas E-vitamin tartalma miatt az idegek védelmében is segít. Ez különösen hasznos nyáron, hiszen mint tudjuk, a vakáció és a jó idő ellenére a stressz ilyenkor sem vesz búcsút tőlünk. Ezért érdemes változatos olajosmagvakat rágcsálni, akár napi 20-30 g mennyiségben is! A napraforgómag például szuper pesztó alapanyag, egy könnyed, nyári paradicsomos tésztához.

Az olajos magvak és a hüvelyesek kiválóan tárolhatók otthon. A havi nagybevásárlás alkalmával tárazzunk be belőlük bőven és gazdagítsuk velük a heti zöldség-gyümölcs bevásárlás után készült menüket. Így a nyári finomságok, könnyed ételek tápanyagban gazdagok lesznek és segítsenek élvezni az örömteli nyári eseményeket!

 

Essünk gyümölcs mámorba már májusban! Bár a hazai gyümölcsök többsége még a napfényben sütkérezve érlelődik, Szabó Adrienn szuper smoothie receptjeivel azonban nem kell júliusig várnunk a nyári turmixokra! A szezonálisan eltett Funky Forest préslevek és a most is elérhető zöldségek felhasználásával ugyanis őrületesen jó ízeket varázsolhatunk a turmixos poharunkba. Arról nem is beszélve, hogy ezeknél jobb mikrotápanyag forrást nem is találhatnánk!

Dietetikusként azt látom, hogy legyen szó bármely gyümölcsben bő vagy szűkös szezonról, hazánkban nagyon kevés gyümölcsöt fogyasztunk. Rengeteg étkezési naplóból az derül ki számomra, hogy sokan félnek a gyümölcscukortól, pedig a gyümölcsöktől soha senki sem hízott el vagy lett cukorbeteg. Többen a rohanó életmódra hivatkozva nem fogyasztják el a napi gyümölcs és zöldség adagjuk, mert úgy érzik, hogy ezek előkészítése és elfogyasztása túl sok időt vesz igénybe.

A gyümölcscukortól-félősöknek ezért most virtuális bátorítást és ínycsiklandó recepteket küldünk, az időhiányosokkal pedig szeretnénk tuti praktikát megosztani, hogy a gyümölcsöt/zöldséget egy könnyen fogyasztható, iható változatban vihessék magukkal.

Hogyan illesszük be az étrendünkbe ezeket a smoothie-kat?

  • Verhetetlen reggelit készíthetünk, ha smoothienk extrán megtuningolt egy kis növényi vagy állati fehérjével (csicseriborsó, zabpehely, amaránt, magvaj, túró, ricotta, joghurt, kefir), valamint gondoskodunk az értékes zsírsavakról is (olajos magvak, dió-, szőlő- vagy mákolaj).
  • A könnyebb, folyadék- és rostpótlásnak kiváló turmixokat elsősorban kisétkezésként vagy edzés előtti/utáni étkezésnek javasoljuk. Ezek pikk-pakk elkészíthetőek, csak turmixoljunk össze egy üveg Funky italt ízlés szerinti zöldséggel és csírákkal.
  • A smoothiekra gondolhatunk simogató desszertként is, egyszerűen csak adjunk a gyümölcsös Funky italokhoz extra gyümölcsöket sűrítésként. Az eredmény garantáltan isteni lesz!
  • Ha pedig smoothie bowl költeményt készítünk, azt ínyenc hétvégi reggeliként de akár vendégváró finomságként is felszolgálhatjuk. Ilyenkor a smoothie-t díszíthetjük olajos magvakkal, aszalt vagy friss gyümölccsel, pirított zabpehellyel, granolával de akár csokoládéforgáccsal is megszórhatjuk!

Környezettudatos tipp: nem kell smoothie gépet venni ahhoz, hogy elkészüljenek a krémes finomságok, a képen látható smoothie-k  is egy egyszerű botmixerrel készültek.

Receptek 2 főre:

Lila smootie álom

  • 1 üveg (330 ml) Wacky Wolf
  • 1 ek. natúr kakaópor
  • 1 tk vörös szőlőmag és héj őrlemény
  • ½ kígyóuborka héjával együtt
  • 2-3 levél vajretekről, vagy egyéb leveles saláta (fejes saláta)
  • 4-5 evőkanál fagyasztott áfonya (elhagyható, ha már nicsn a tavalyi kincsekből a fagyasztónkban)
  • 4 ek zabpehely
  • Díszítésként egész szemes mák

Rózsaszín ízkavalkád

  • 1 üveg (330 ml) Horny Hedgehog
  • 2 maroknyi eper
  • 2 dl natúr joghurt
  • 1 ek lenmagliszt
  • 1 ek búzacsíra
  • 1 ek lenmagolaj

Zöld energia

  • 1 üveg (330 ml) Thirsty Tucan
  • 2 jó nagy marék friss spenót
  • 2 evőkanál kendermag

 

A piacozás menő? Piacra járni jó élmény? Piacon vásárolni környezet és egészségtudatos döntés? Igen, igen és mindig igen a válasz! Persze csak akkor, ha jól csináljuk a piacozást! Ebben segít most Szabó Adrienn dietetikusunk pár tippel és személyes tapasztalattal.

Ahogy az étkezés nem csak a tápanyagbevitelről szól, úgy a bevásárlás sem csak anyagi kiadás, hanem egy lehetőség is. A piacozás pedig a lehető legjobb lehetőség, hogy a bevásárlás többről szóljon, mint amit egy szupermarketben slattyogva élünk át.

Biztos, hogy a piac az ideális választás?

Kezdjük azzal, hogy nem egyértelmű, hogy egy piac jó vagy rossz. Az tény, hogy egyetlen piacot se tudnék mondani, ahol ne lett volna legalább 1-2 igazán jó stand vagy szerethető árus, de rajtunk múlik, hogy mennyire tesszük egészségtudatossá és környezetbaráttá a vásárlást!

Mert ha nem tudatosan választunk és például a kanadai mandulát választjuk a hazai helyett, ráadásul nejlon zacskóban kérjük, akkor a piac nem jobb alternatíva, mint egy akármilyen bolt. De ha az import mandulára nemet tudunk mondani, nagyvonalúan átalakítjuk a neten olvasott receptet és inkább vesszük a magyar diót, amit saját dobozba kérünk, akkor a felelősen és okosan vásárolunk.

Lássuk tehát a piacozás pozitívumait, tehát a hazai, szezonális, kistermelői termények előnyeit:

  • tápanyagtartalma kedvezőbb (ásványianyag- és vitamintartalom szempontjából is, de egészségvédő antioxidánsokban is gazdagabb)
  • a növényvédőszer-maradványok bejuttatása szervezetünkbe kizárható, minimalizálható
  • íze finomabb, az a vágyott, békebeli lehet
  • környezetterhelő hatása (kártevőirtók, műtrágyák, hozamfokozók, szállítási lánc, ökológiai lábnyom, szállítási és raktározási veszteséggel pazarlás, szállításhoz gyártott csomagolóanyag ipari szennyezése) kisebb
  • hazai munkaerőt támogatunk vele
  • hazai gazdaságba forog a pénzünk
  • munkaerőpiaci szempontból is fenntarthatóbb (etikus bér, munkaidő és körülmények)

A piacozásnak emberi, érzelmi vonása is van

A piacon jobban találkozik ember az emberrel, a városi lakó a természettel és a környezettel. Míg egy nagy élelmiszerboltban csak egy eladóval vagy pénztárossal találkozunk, addig a piacon biztos, hogy igazi interakcióban lesz részünk. Persze, a piac sem egy idillikus univerzum, de az biztos, hogy egy piacon segítenek. Ha mondjuk kezdő háziasszony vagy, akkor itt bátran megkérdezheted, hogy mit javasolnak egy adott ételhez. Én így tudtam meg, hogy melyik fajta burgonyát kell vennem a szilvásgombóchoz, de rendszeresen kapok praktikákat, bennfentes trükköket, családi recept-titkokat kéretlenül is, grátiszban. A mángold sokszínűségét rendszeresen hallom, ahogy magyarázzák a csodálkozó vásárlónak és ajánlják főzelékként, párolva és frissen salátába vagy smoothie-ba, pont úgy, mint a spenótot.

De az igazi kedvencem a kóstolás! Ha nem is egy egész almát fognak nekem adni, de hogy a savanyúból kivesznek egy villányit, vagy a sajtot addig kóstoltatják velem, hogy jóllakom a végére és hogy az olajos magvakat is ellenőrizhetem, az nem ritkaságszámba menő történet.

Megéri-e piacon vásárolni?

Szoktam mondani, az a drága, ami nem éri meg.

A piac nem mindig olcsóbb, de ha azt vesszük, hogy a bio répa vagy uborka héját nem kell lepucolni, vagy a kistermelői karalábé héját is el lehet főzni zöldségalaplébe, akkor a minimális kidobott mennyiséggel együtt, lehet gazdaságosabb a piac. Ezzel kapcsolatban még kedvenc mozzanatom, hogy rendszeresen kérek el levágott, kidobásra vagy komposztálásra, esetleg takarmányozásra váró zöldség részeket. Ha az előttem vásárló a zöldhagymát úgy kéri, hogy a zöldjét vágja le az árus, akkor én azt nyomban el is kérem és azt szívesen oda is adják. Vagy amikor karalábé levelét automatikusan le akarják törni, akkor gyorsan szólok (fontos a piacon a gyorsaság, mert ha későn kapsz észbe, már nejlon zacskóban landolt a kiválasztott termék és megcsonkítják a karalábét, a retket), hogy maradjon és akkor felajánlják, hogy van még a pult alatt egy láda karalábélevél. Tiszta haszon!

A piacozás nem csak vásárlásról szól, hanem a kapcsolódás lehetőségéről is. Lehet társadalmi életet élni, inni egy kávét, jót reggelizni és még vásárlás közben megízlelni a finomságokat.

Hol vannak jó piacok?

Szerintem az a legjobb piac, ami könnyen elérhető, jó a nyitvatartása. Ezért azt tanácsolom, hogy keresd meg a hozzád közelit és ott azt az 1-2 standot, ahol nincs a létező összes terményből, mert az nagy eséllyel nagybanin vásárolt áru és semmi köze a kistermelői vonalhoz, valamint keresd azt, aki nem árul narancsot és banánt, mert az is inkább lokálisban gondolkodik.

A kedvenc piacom a Bikás Parki piac a 11. kerületben, a szombati nagybevásárlást ott ejtem meg legszívesebben. Itt a savanyúságos, gombás, almás, krumplis, salátás, tejes és a boros standok a kedvenceim. Ínyencségként pedig a 12. kerületi Városmajori Élő Tisza piacot látogatom, mert ott mindig minden hazai, kistermelői és lehetőleg vegyszermentes is, van tejes, húsos, egy ideje mikrozöldes és aszalványos árus is. Ráadásul van boldog tyúkos tojás és homoktövis velő is. Mi kell még?

Hogy miért fontos a szezonális élelmiszerek fogyasztása? Mert fenntartható táplálékot nyújtanak, mert ásványi anyagokban gazdagok, mert hazai termelőket támogatunk vásárlásukkal – tudjátok, a szokásos okok amiket már sokszor felsoroltunk. Mai írásában Szabó Adrienn dietetikusunk ezért nem a szezonális alapanyagok általánosságairól, hanem a tavaszi időszak két örökzöld sztárjáról mesél részletesebben.

Alma, alma, piros alma

A Funky Forest préslevek és smoothie-k domináns szereplője az alma. Ez nem csoda, hiszen az alma egy évben többször is megterem hazánkban, emellett pedig kiválóan tárolható is. Ráadásul az alma kellemes édességének köszönhetően, amit nincs ember aki ne szeretne, a Funky italok hozzáadott cukrot sem tartalmaznak.

De mosolygós gyümölcsünk nem csak íze, hanem táplálkozás élettani szerepe miatt is kedves gyümölcs. Ásványi anyagokban, vitaminokban gazdag és az antioxidáns hatású, szabadgyökkötő flavonoidok közül a kvercetin is fellelhető benne. Az egészségtámogató fitonutriensek pedig így préslé formájában még koncentráltabban vannak jelen. Ha tehetjük az almát egészben, pucolás nélkül rágcsáljuk, mert az antioxidánsok, egészségvédő színanyagok a héjában halmozódnak elsősorban.

Az alma persze nem nyer meg egy civilizációs betegség ellen vívott harcot sem önmagában, így szerencse, hogy a Tranquil Turtle préslében a nemes feladatra társul mellé a spenót is. Fontos ez a szövetség, hisz laboratóriumi vizsgálatok eredményeiből tudjuk, hogy a polifenolok (jótékony élettani hatású növényi hatóanyagok) külön-külön kevésbé eredményesek, másrészt a kedvező fiziológiás hatásban legtöbbször közreműködnek egyéb vitaminok, ásványianyagok is. Így a “multivitaminos” gyümölcs-zöldség mixek íze nem csak komplexebb, de hatásuk is széleskörűbb.

Spenótban az erő

Most vegyük szemügyre a teknőcös ital zöld színéért felelős összetevőt, a spenótot, mely kapcsán talán  mindenkinek valami más jut eszébe. Van, akinek az izmos, erős Popeye, van, akinek egy friss, tavaszi saláta a napsütéses teraszon és sok háziasszony szabad asszociációja vihet a mosogatóban görnyedés felé, ahol órákig tisztogatja a kis leveleket, hogy végül egy maréknyi párolt zöldet kapjunk.

Szerencsére ezzel a Funky Forest préslével már bíbelődés nélkül juthatunk hozzá ehhez a kellemes ízű és rendkívül egészséges zöldséghez! A spenót fitokemikáliákban (pl.: lutein, flavonoidok, galaktolipidek) bővelkedik, tehát számlájára írható többek között daganat prevenció, szellemi frissesség, a szem védelme és egyéb életkorral összefüggő élettani folyamatok késleltetése is. Oxálsav (más néven sóskasav) tartalma miatt érdemes nem mindig, minden nap nyersen és túl nagy mennyiségben fogyasztani, mert gátolhatja a kalcium hasznosulását. Jelentős nitrogén forrás, így a jobb oxigénellátottságban is szerepe lehet, melyet talán kifejezetten sportolóknak érdemes szem előtt tartaniuk. A spenót ráadásul szinte egész évben elérhető salátaféle.

Számtalan ételhez jól használhatók a kis levélkék akkor is, ha a receptek nem említik. Használjuk kreatívan – chilis babba keverve, curryhez színesítőnek, carbonara spagettihez adva, pizzára halmozva, bolognai spagetti mellé friss saláta alapnak, smoothie-ba turmixolva, gabona körethez forgatva. A lehetőségek száma végtelen!

Mielőtt nagybevetést terveznétek a bio boltba, hogy teletömjétek a “húsvéti nyuszi fészket” mentes édességekkel, álljatok meg egy pillanatra! Szabó Adrienn dietetikusunk tippjeivel ugyanis felfedezhetitek, hogy hogyan lehet egészséges életmódra és tudatosságra nevelni a kicsiket akkor is, ha a tradicionális édességeket is hoz a húsvéti nyuszi.

Sok szülő számára dilemma, hogy mivel tesznek jót gyermeküknek, hogyan reagáljanak a mindenhonnan rájuk ömlő kioktatásra az egészséges táplálkozás kapcsán.

Mi az alábbi tanácsokkal és ötletekkel szeretnénk inspirálni benneteket, reméljük valamelyikből megnyugtató elhatározás születik:

  • A túlzott tudatosság, a pánikszerű cukorfogyasztás és zsírpárna fóbia egyik negatív hatása, hogy a hagyományokat és a hozzájuk kapcsolódó ételeket káros jelenségnek tituláljuk. Ezzel viszont megfoszthatjuk magunkat az ünnep élmény egy részétől.
  • Ne feledjük, az egészséges gyermek táplálás nem egyenlő az egészséges ételek halmazával. Az egészségre nevelő környezet abban is segít, hogy egészséges kapcsolat alakuljon ki az ételekkel. Ennek hosszú távon pedig sokkal több előnye lesz.
  • Jó érzés lehet nekünk is, ha hagyjuk, a gyermek válasszon, és a kosárból dönthessen, mit vesz el előbb: az egészségtudatos, reform, vagy a hagyományos édességet. Adjuk meg neki a választási lehetőséget, hogy a kizárással és zero toleranciával ne démonizáljuk a hagyományos édességeket, a csokoládét és ne okozzunk egy felnőtt korban nehezen zabolázható édesség-sóvárgást.
  • Az egészségtudatosság kulcsa a sokféleség, a változatosság és a színesség, megtiltva semmi sincsen, a cukor még a WHO ajánlása szerint is megengedett néhány energia%-ban!
  • Egyeztessünk a rokonokkal, de ne a gyermek előtt vitassuk meg az étkezés és ajándékozás körüli nevelési nézeteinket. Az ilyen viták miatt kialakulhat a kicsikben egy olyan kép, hogy a csokoládé feszültséget szül, ezért felnőttként az az automatizmus lép életbe, hogy a csoki rossz, tehát csokit enni bűn, kialakul az oly káros “csalónap” intézménye.
  • Ehető meglepetések mellett élmény is társulhat a húsvéti hagyományokhoz: rejthetünk a csoki tojás mellé belépőt gyermek színházba, házilag készített kupont “közös program a nagytesóval/szülővel” felirattal, saját kezűleg gyártott “habfürdő vagy habos kakaóval” jegyet, puzzle darabokat is elrejthetünk, amit aztán együtt rakunk ki, de a jó idő közeledtével beindulhat az aszfalt rajzolás, amihez mindig jól jön néhány vagány szín!
  • Néhány tipp az ehető finomságokkal kapcsolatban: házilag megsütött granola, ha nem jellemző otthon, akkor most igazi újdonság lehet, a bolti édességek között megtalálhatók csokival bevont, ropogós olajos magvak, az édességet nem csupán enni, de inni is lehet, a kisebbek biztos díjazzák majd az állat figurás Funky Forest gyümölcsleveket, az egészségtudatosságra fogékony nagyobbak szintén örülhetnek a préselt finomságoknak. Érdemes a reggelizőpelyhek tájékán is szemezgetni, mert a boltok gyakran változtatnak a müzliszelet repertoáron, kitalálnak újabb és újabb magmixeket. Ha a kicsit rendszeresen fogyasztanak zabkását, akkor annak feltétjeként bevezethetünk extra alapanyagokat, amivel a reggeli varázsa fokozható (liofilizált gyümölcs, kókusz chips, tahini vagy egyéb magvaj). Csokoládéból bátran válasszuk azt, amit mi magunk is örömmel kipróbálnánk, nem kell az édesítőszeres furcsaságokat erőltetni, ez a változat sem lehet zöld lámpa a mértéktelen édesség fogyasztáshoz.

Mindenekfelett pedig élvezzük az ünnepet és a finom húsvéti falatokat!

Az évszakok közti átállás nem egyszerű, Szabó Adrienn ezért megosztotta velünk azokat a kedvenceit, melyekkel a legtöbbet hozhatjuk ki a madárcsicsergéssel és bimbózó virágokkal teli hónapokból! Szakértő dietetikusunk a mozgástól a táplálkozásig számos témát érint írásában, hogy kívül-belül egészségesen tölthessük a tavaszt.

A jó közérzet kulcsa a teljes öngondoskodás, amikor nem csak azt vesszük figyelembe, hogy melyik az a sport vagy étel ami egészséges a testünk számára, hanem azt is, hogy mit kíván a szívünk. Tegyük fel a kérdést magunkban: mi az az étel, ami nem csak tápanyagban gazdag, de a lelkünk is jóllakik vele? Melyik az a mozgásforma ami nem csupán a testünket tartja karban, hanem utána kisimultnak és nyugodtabbnak érezzük magunkat? Az arany középút titka ezekben a kérdésekben van.

Hogy könnyebben megtaláld, számodra mi a jó, mutatok pár példát az én kedvenceimből. Szigorúan csak inspirációként, fontos ugyanis, hogy ezek mindenkinél időről-időre változnak, ahogy az is, hogy épp mennyire viaskodnak bennünk a belső motivációk és a külső hatások.

Legjobb mozgásforma a tavaszi belerázódáshoz:

Számomra a futás a “legjobb” és leginkább bevált sport, de hosszú út vezetett idáig. Egy év alatt jutottam el 10 perc kocogásról a 1,5 óra futásra. Belső problémák elől menekültem a sportba, felszabadító volt, hogy ilyenkor nem azt hallgattam, ami a fejemben volt, hanem valami mást a fülesből: podcastet, pop slágereket, pszichológia előadást, komolyzenét vagy egy barátnő rizsázását. Azért komfortos számomra ez a mozgás, mert tudom, hogy nem késem le az első 5 percet mint a csoportos órákon és akkor se kell kihagynom ha túl sokat ettem, hiszen akkor indulok el, amikor jól esik.

Mindegy, hogy mit mozgunk, a lényeg, hogy örömmel és rendszeresen végezzük! Bármelyik sport betölti a funkcióját: szerotonin szintet emel, aktiválja az immunrendszert, gyulladásellenes folyamatokat támogat, csökkenti a vérnyomást, szabályozza a vérzsírokat, és szerepe van a daganatprevencióban is.

Kedvenc Funky ízem ebben az időszakban:

Tél után még jobban igénylem a színeket az életemben. Miután elfogyott a fagyasztómból az utolsó adag tavalyi áfonya és málna is, egyre türelmetlenebbül várom a tavaszi-nyári ízeket. Ilyenkor választom a Rusty Racoon smoothiet, ami az alma-ribizli-mangó keverékének köszönhető élénk narancs színével nem csak fenomenális ízélményt, hanem üdítő látványt is nyújt. Savanykás édessége olyan élénkítő, az illata pedig olyan zamatos, hogy egyértelműen ezt veszem le mindig a polcról! De azt is be kell vallanom, hogy a mosómedve különösen kedves állat a szívemnek.

De akármelyik Funky Forest italt is választjuk, biztosak lehetünk benne, hogy az nem pusztán finom, hanem a napi ajánlott folyadékbevitel elérésében is segít, miközben értékes mikrotápanyagokkal látja el szervezetünket. A Funky préslevek ugyanis mind gazdagok az egészségvédő hatású fitonutriensekben! Csak az szubjektív, hogy kivel mely pigmentek és illatok rezonálnak.

A titkos fegyverem fáradtság esetén:

A fáradtság érzet egy veszélyes dolog, ilyenkor az ember képes hanyagolni fontos teendőket, találkozókat, eseményeket, kevésbé tudatosan étkezik, tervez. Jó ilyenkor előre megtalálni azokat a biztonsági öveket, melyek ezekben a helyzetekben biztosítékot adnak. Nekem ez a tea. Több hónapos keresgélés után találtam meg az Impact Shop etikus ajándékokat áruló boltját, ahol sérült gyermekek bevonásával készített kerámiákat is árulnak. Itt sikerült egy különleges színű, fél literes bögrét beszereztem, ami azóta is kedvencem. Időről-időre megtöltöm a teás dobozom izgalmas filterekkel és amikor egy kis lélekmelengető finomságra vágyom, átböngészem a kincses dobozom és kiválasztok egy hangulatomhoz illő teát.

A tea amellett, hogy segít a folyadékpótlásban, lehet rituálé is. A tudomány szemüvegén keresztül nézve pedig a zöld tea katechinben (növények által termelt antioxidánsokban), a fekete tea flavonolban (antioxidáns hatású polifenolos vegyületek) gazdag. Ezek számtalan területen támogatják a szervezetünket, például a vérnyomás-szabályozásban, gyulladásgátlásban, koleszterinszint csökkentésben, illetve a trombózis és érelmeszesedés prevenciójában is.

Receptek amiket tavasszal készítek a legszívesebben:

Szinte mindig van nálam leves. Például egyszerű húsleves, amiben igazából csak csont, szárny és hasonlók vannak, illetve rengeteg zöldség (vöröshagyma, fokhagyma, sárgarépa, fehérrépa, zellergumó, kelkáposzta, gomba, kelbimbó). De másik nagy kedvencem a minestrone leves, amiben szintén sok a téli zöldség (gyökér zöldségek, karfiol, fodros kel, szárzeller, édeskömény) és mindig kerül bele fehérje forrásként valamilyen hüvelyes (fehérbab vagy csicseriborsó, tavasszal borsó), plusz paradicsomlé és rengeteg zöldfűszer. Ezeket 3-4 napon keresztül is képes vagyok vacsorára enni, a hosszú napok végén nem is tudok jobbat kívánni.

Amikor még a fűtés is megy otthon, szívesebben eszem főtt ételt vacsorára, mint hideg salátát. Melegít, könnyebben emészthetők a főtt zöldségek és többet is tudok belőlük így megenni. Az ételeimet gazdagon ízesítem antioxidáns hatású fűszerekkel is (húslevesbe gyömbér, szerecsendió, színes bors, lestyán; minestrone-ba bazsalikom, oregánó, petrezselyem, majoranna).

Számomra ezek a szokások és kedvencek adnak energiát a változékony tavaszi időszakban. Általuk találom meg a stabilitást amire ilyenkor különösen szükségem van. Mindannyian mások vagyunk azonban, ezért összehasonlítgatás helyett beszélgessünk többet és merítsünk ihletet egymás tippjeiből!

Ki ne szeretné a gyors és hatékony megoldásokat? Mindenki vágyik arra a bizonyos varázsütésre, ami egy pillanat alatt eltünteti a kimerültséget, stresszt és általános erőtlenséget. Főleg márciusban, amikor a tavaszi fáradtság felüti a fejét! A következő cikkben átfogó módon keressük a megoldást ezekre a kihívásokra, hasznos tippekkel kísérve a leírtakat, ahogy azt Szabó Adrienn dietetikusunktól már megszokhattátok.

Miért nincs 1-2 mikrotápanyag, ami pikk-pakk megoldja a problémánkat?

A tavaszi fáradtság okozta vitaminhiány nem oldható meg egy pirulával. Ennek oka például, hogy vannak olyan vitaminok, melyek akár 100 féle élettani folyamatban is szerepet játszanak és nincs olyan működési egységünk, melyet önmagában 1 vitamin szabályozna. Továbbá a vitaminok egymás hatását erősítik, ezért sem lehet kiragadni egyet. A szervezet számtalan vitamint elő is állít, sokat közülük hosszú ideig raktározni is képes (pl.: B12 vitamin hiány kb. fél év teljes vegán életmód után alakulhat ki) ezért a gyakorlatban teljes vitaminhiány szerencsére sokkal ritkábban alakul ki, mint amilyen gyakran attól a hétköznapokban tartunk.

Fentiek miatt érthető, miért nem listázunk 5 vitamint a tavaszi átálláshoz.

Mi jelenthet megoldást?

Fontos tény e mellett, hogy étkezésünkkel, legyen szó őszi-téli vagy tavaszi-nyári időszakról, a D-vitaminon kívül minden tápanyagot fedezni tudunk a hazai nyersanyag-lehetőségekből! Hangsúlyozzuk, étkezésünkkel és nem pedig a szintetikusan előállított étrendkiegészítőkkel. Ha tehát minél színesebben, zöldségeket és gyümölcsöket változatosan kombinálva (ezzel találkozhatunk egyébként a Funky Forest préslevekeben és smoothie-kban is, ahol mindig legalább kétféle alapanyag jelenik meg az üvegben) valósítjuk meg étkezéseinket, akkor azzal a tavaszi átállást zökkenőmentesebbé tehetjük.

Na de mi a helyzet télen?

A téli időszakban (nagyon is érthető okok miatt) teljesen más táplálkozási mintázat a jellemző, mint tavasszal és nyáron. Télen mennyiségi éhezés nem de minőségi jelentkezhet, ha kevésbé változatosan nyúlunk egyes nyersanyagokhoz. A hideg hónapokban gyakoribbak a zsírbő, kalóriadús ételek, néhány kilót talán fel is szedünk, de ez egy teljesen természetes folyamat.

És már kicsit elegünk lehet a gyökérzöldségekből és káposztafélékből, még nem jönnek azonnal a tavaszi alapanyagok, hiába hirdetik sok felületen a tavaszi életmódváltást és a hozzá kapcsolódó saláta dömpinget. Legkorábban majd a medvehagyma jelenik meg tavaszi hírnökként és szorosan követi a spárga.

Mit együnk az évszakváltás alatt?

Amíg nem robban be a természet, javasoljuk, hogy még használjuk ki a lehetőséget, hogy együnk körtét, vessünk be még egy sütőtökös receptet, élvezzük a retekfélék sokszínűségét, készítsünk még egy nagy adag párolt lilakáposztát, vagy süssünk fodros kel chipset és készítsünk krémlevest egyik kuriózumunkból, a  csicsókából. Továbbá bátran hívjunk segítségül a mindennapi étkezésekhez konzerveket, fagyasztott árukat és egyéb egészségtudatos zöldség és gyümölcs készítményeket. Ezek a kizárólag a nyersanyagot feldolgozó áruk, mérések szerint számtalan egészségvédő mikro és makrotápanyagban felveszik a versenyt a frissnek vélt alapanyagokkal, sőt akár le is körözik őket.

Mire figyeljünk különösen a tranzit időszakában?

A legtutibb tippek egyben a legegyszerűbbek is! Figyeljünk a sok folyadékfogyasztásra, mely minden jól működő élettnai folyamat alapja, mozogjunk sokat, mely növeli a szerotonin szintünket, együnk minél színesebben, válogassunk tányérunkra minden nyersanyagcsoportból (húsok, halak, tejtermékek, tojás, zöldségek, gyümölcsök, olajosmagvak, gabonafélék stb.).

Látjátok, nem is kell semmi különleges ahhoz, hogy felkészíthessük szervezetünket a tavaszi zsongásra! Rázzátok fel magatokat a téli álomból és színesítsétek étrendetek a 100%-os Funky préslevek segítségével.

Környezetünk és egészségünk védelme nem ellentmondásos célok, hanem szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Ismerjétek meg Szabó Adrienn dietetikusunk írásából, hogy hogyan tehettek egészségetekért és a bolygóért, környezettudatos diéta követésével!

Húsmentesség = környezettudatos étrend?

Nem hiába hangsúlyozzuk, hogy “ZÖLDülő” tányér, hiszen a fenntarthatóság kulcsa nem csak a húsmentes életmód lehet. A húsok, halak, illetve a tej és tejtermékek ugyanis szervezetünk kiváló (némelyik közel 100% biohasznosulású), teljes értékű fehérjeforrásai. Dietetikusként ezért továbbra is támogatom, hogy aki szeretne, nyugodtan fogyasszon állati eredetű élelmiszereket. A mérték azonban nagyon fontos! Hazánkban ugyanis a napi hús bevitel az ajánlások háromszorosát teszi ki, ami az egészségünkre és a környezetünkre is káros mennyiség.

A helyzet nyitja a növényi eredetű táplálékokban rejlik. Tegyünk róla, hogy ne csak mellékszereplők legyenek a konyhában, hanem főszerepet is kapjanak a tányérunkon. Így láss csodát, máris egészségesebb lett az étrendünk!

Nem csak bolygónk érdekében érdemes azonban több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani. A hazai táplálkozási ajánlás és a nemzetközi szakma is azt javasolja, hogy a tányérunk fele zöldséggel és gyümölccsel legyen megpakolva minden étkezéskor. Mindezt nem esztétikai megfontolásból javasoljuk, hanem azért, mert ilyen mennyiségű zöldség-gyümölcs fogyasztása már egészségvédő, betegségmegelőző hatással bír.

Ha valaki nem fogyaszt elegendő zöldséget és gyümölcsöt ugyanis, annál sokkal nagyobb valószínűséggel alakulnak ki olyan civilizációs betegségek, mint az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek vagy a daganatos betegségek. Világszerte évente 1,5 millió haláleset hozható összefüggésbe az alacsony zöldség-fogyasztással, míg 2,4 millió haláleset az elégtelen gyümölcs-fogyasztáshoz köthető. Emellett a WHO a feldolgozott (pl. pácolt, sózott, füstölt) vörös húsok rendszeres, napi 50-100 g mennyiséget meghaladó fogyasztását is összefüggésbe hozta a vastag- és végbélrák, hasnyálmirigy-, illetve prosztatarák kialakulásának magasabb kockázatával. Ezért tényleg csak okosan falatozzunk ezekből!

A jóllakottság érzéséről és a fehérjedús táplálkozásról azonban nem kell lemondanunk! Ezért összefoglaltam számotokra azokat a fő növényi fehérjeforrásokat, melyekkel könnyedén kiváltható egy-két húsos fogás. Ezek ráadásul mind olyan alapanyagok, melyek ökológiai lábnyoma lényegesen kisebb, mivel hazánkban is megtalálhatók:

  • Hüvelyesek (zöldborsó, sárgaborsó, vöröslencse, barna lencse, száraz babok, csicseriborsó)
  • Teljesértékű gabonák (búza, bulgur, árpa, zab, hajdina, amaránt, köles)
  • Olajosmagvak (tökmag, napraforgómag, mandula, mogyoró, dió, mák, lenmag, kendermag)

Konkrét receptinspirációkat szeretnétek? Már mutatom is őket!

Ezek az ízletes fogások segítenek abban, hogy az étkezés akkor is komfortos és élvezetes maradjon, amikor szervezetünk és környezetünk épségét szolgáljuk:

  • Indiai fűszeres édesburgonyás csirke ragu, hús helyett csicseriborsóval, spenótos barna rizzsel
  • Olasz lasagne darált hús helyett gombás-lencsés rétegekkel
  • Reggeli vagy vacsora szendvics sajtkrém helyett fűszeres fehérbab krémmel, savanyúságokkal és retekkel
  • Pesztós tészta gazdagítva és zöldítve borsóval, megszórva pirított napraforgómaggal

Ha szeretnénk még zero waste-ebb étrendet kialakítani, figyeljünk arra is, hogy helyi, kistermelői, szezonális és csomagolásmentes vagy újrahasznosítható csomagolású, minél kevésbé feldolgozott nyersanyagokat válasszunk!

Konklúziónk tehát nem más, mint hogy fokozatosan csökkentsük húsfogyasztásunk és az állati eredetű termékeket a konyhánkban és fedezzük fel a zöldségekben, gyümölcsökben, növényi eredetű táplálékainkban rejlő lehetőségeket. Ígérem, izgalmas kaland vár rátok!

Ki ismer magára ezekben a mondatokban: “többet kéne innom”, “az az újévi fogadalmam, hogy megiszom napi 3 liter vizet”? Szabó Adrienn dietetikusunk ezért megírta miért is olyan fontos a megfelelő folyadék fogyasztás és hogyan tudunk erőlködés nélkül többet inni. 

Hogy miért fontos eleget inni? Bár a csapból is az folyik, hogy testünk ⅔-a víz, de azt tudtátok, hogy a máj 70%-a is víz? Ha szeretnéd, hogy jól méregtelenítsen, igyál eleget! 

A szemeink 99%-a szintén víz. Lehet, hogy nem is szemcseppre van szükséged?

Fáj a fejed, folyamatosan fáradt vagy? Az agyunk közel 80%-a víz, így könnyen lehet, hogy nem egy extra kávéra van szükséged, csupán vízzel kéne megitatnod az agytekervényeidet. 

A napi folyadékbevitel mennyiségére szakszerűtlen univerzális javaslatot adni, hisz ez soktényezős kérdés. Testalkattal, életmóddal változik, kinek mennyit érdemes innia. Kisebb energiabevitel kevesebb folyadékot igényel, az edzettebb emberek jobban izzadnak, melegben vagy nagyobb páratartalom mellett pedig szintén fokozódik testünk párologtatása, így több vizet kell visszapótolnunk. 

Az sem mindegy ráadásul, hogy mit iszunk. A kávé és alkohol dehidratálnak, ahogy a sós ételek is. De az is számít, hogy elfogyasztjuk-e a napi ajánlott közel 1 kg zöldség-gyümölcsöt vagy épp eszünk-e levest. 

Szerencsére vannak kedvenc “itatós” tippjeim amik megkönnyítik a folyadékfogyasztást:

  • Tuningoljuk fel a kancsó vizet szezonális gyümölcs- és zöldségszeletekkel!
  • A 100%-os préslevet vagy smoothie-t hígítsuk fel vízzel, zöld teával.
  • A magyar egy leveses nemzet – együnk hát sokat belőle!

Ne felejtsünk el szeretteink megfelelő folyadékbevitelére is odafigyelni:

  • A kisgyermekek folyadékháztartása könnyebben felborul, kínáljuk őket rendszeresen vízzel, teával. 
  • Az idősek szomjúságérzete a korral csökken, pedig egészségük megőrzésének fontos eleme a hidratáltság.
  • A férfiak hajlamosabbak kevesebbet inni mint a nők, gondoskodjunk róluk is.

A szervezet szuper intelligens tervezés eredménye, ám a vízháztartás egyensúlyban tartásában nekünk is felelősségünk van. Szervezetünk kissé késve jelez a szomjúságérzetről, az embereknek a tevékkel ellentétben ráadásul vízraktára sincs, ezért könnyebben kialakulhat dehidráció. Ezt nem érdemes megvárni, úgyhogy higítsatok magatoknak egy kancsó 100%-os gyümölcslevet és folytassátok a munkát egy pohár finom innivalóval! 

 

A zöld smoothie-knak kifejezett rajongótábora van, de ugyanennyien vannak, akik valamiért távol tartják magukat ettől a kategóriától… Szabó Adrienn dietetikusunk most kedvenc Funky Forest gyümölcsleve, a Tranquil Turtle legfunkybb tulajdonságairól mesélt nekünk!

Noha mindegyik Funky Forest gyümölcslevet egyenlően szeretem, mégis van egy titkos kedvencem, aki kicsit jobban a szívemhez nőtt… Ő nem más, mint Tranquil Turtle, aki azonban sokakat elbizonytalanít a külalakjával, ezért úgy döntöttem, hogy ezúttal róla mesélek nektek egy kicsit.

Mi is van tehát kedvencem, a példaértékűen relaxáló teknős által fémjelzett üvegben? Alma, körte, uborka és spenót. Ha pedig te még nem láttad szemtől szemben, most elmesélem, hogy mit is találsz pontosan az átlátszó üvegben. A bársonyosan zöld színű ital alján például éles szeműek egyből felfedezik a leülepedett zöldség- és gyümölcs elemeket. Ez talán sokaknak nem meglepő, hiszen minden gyümölcslé csomagolására ráírják, hogy fogyasztás előtt felrázandó. Úgy gondolom, hogy mégis fontos beszélnünk erről, mert előfordulhat, hogy valaki bizalmatlan vagy bizonytalan lehet ezt látva. 

Milyen esetben spórolhatnánk meg a felrázást? 

  • Ha nem valódi gyümölcsből és zöldségből készülne (ha például színezve lenne, akkor természetellenesen egynemű lenne a megjelenése)
  • Ha alaposan szűrve lenne (viszont akkor nem csak homogén lenne, de tápanyagtartalma és íze is csökkenne)
  • Ha valamilyen plusz adalékanyagot adnánk a présléhez (ekkor viszont a tökéletes emulziós küllem érdekében feláldoznánk az egyik fő célt, a természetességet) 

Mivel azonban a minél teljesebb íz és beltartalmi érték megőrzése érdekében direkt préseléssel, adalékanyag nélkül készülnek a gyümölcslevek, tarts velünk és rázzuk fel együtt!

De hogy mitől is kapunk ilyen szép, gazdag színt? Nos, elhiheted, nem öncélúan jelenik meg a pigment a zöldségekben, gyümölcsökben és az üvegekben! A színes és illatos növényi vegyületek (fitonutriensek) a növények védekezőrendszerének fontos bástyái. Ezek a fitokemikáliák nem csak a növényeket védik meg a romlással, kártevőkkel, napsugárzással szemben, hanem ezek lesznek a mi szervezetünkben is az optimális működés támogatói és antioxidáns hatású vegyületek!

A spenót jótékony pigmentjei például a karotinok (narancssárga), xantofilek (citromsárga) és a klorofill (zöld – amit a fotoszintézis kifejezésével együtt a biosz óráról mindenki úgy is örökre megjegyzett).

Jó ha tudod azonban, hogy miként egyik zöldség vagy gyümölcs sem jobb a másiknál, a kb. 25.000 féle színanyag esetén sem hatásosabb az egyik a másiknál, ezért a változatossággal érhetjük el a legjobb hatásfokot!

Szóval ha szakmailag kellene rangsorolnom, akkor nekem sem szabadna választanom a Funky termékek közül, hiszen épp a minél nagyobb színkavalkád elérése a lényeg!

Szabó Adrienn dietetikusunk januárban egy teljes kiadványt szentelt a különféle diéták és léböjt kúrák mítoszainak ledöntésére, egy inspiráló étrendenddel támogatva meg az évkezdésünket. Ennek kapcsán most egy blogposzttal is jelentkezet: olvass tovább, ha tudatosan szeretnéd indítani az évet!

Bizonyára ismeritek a Ponyvaregény című filmből azt a mondatot, amiből legendás mémek és gifek keletkeztek: “Mondd még egyszer, ha mered!” … Tiszteletben tartva az emberek ingerküszöbét, és saját bőrünkön is tapasztalva a “jótanács” dömpinget, mi is alig merünk olyat írni, ami utalhat újévi fogadalomra, vagy egészség-magatartásra. 

Azonban mi nem is erről, hanem ennek apropóján írunk. Az évkezdéshez – vagy ha elmented ezt a posztot, akkor bármikor, amikor nyitott vagy rá – szeretnénk egy kis funky inspirációt adni, no meg szakmai támogatást, ha úgy érzed (jogosan), hogy összecsapnak feletted a hullámok. Például a “léböjt kúrák” hullámai. 

Miért nem javasoljuk a léböjt kúrát?

Mert sajnos hosszú távon többet árthat, mint használ. Talán te is ismersz néhány embert, aki már nekiveselkedett valami ilyesminek, de utána mi lett a hosszú távú eredmény? Ha sikertelen volt összességében a kúra, akkor vajon rosszul végezte az illető? Mi nem gondoljuk, hogy a világon mindenki rosszul csinálja a diétát, tehát nem ezért marad el legtöbbször a hosszú távú eredmény.

A krónikus (értsd: évtizedeken keresztül évente 2-3 alkalommal megkísérelt) diétázás, folytonos testtömeg ingadozás, ételek miatti stresszelés napjában többször, fiziológiásan ártalmas, rosszabb, mint néhány, békében megtűrt plusz kg. Azonban vigyázz, ugyanis a kampányszerű diéták mellett már megjelentek az álholisztikus életmódváltásként csomagolt étrendek is, amelyek helytelenül még mindig csak a táplálkozást célozzák, miközben azt hiszik, az egészségről prédikálnak. 

A mi funky étrendünk célja, hogy adjon (ötletet, motiváció, energiát, tápanyagot, ízélményt, örömöt) és nem az, hogy elvegyen (kedves ízeket, szociális élményt, kalóriát, kreativitást és rugalmasságot). 

Mi lenne tehát az az igazán egészséges és ideális életmód, ami valóban támogatja azt, hogy sokáig és egészségesen éljünk?

Hát például az, ha a frissen termett, vegyszermentes zöldséget és gyümölcsöt fogyaszthatnánk el azonnal, ahogy leszedjük. De hát tudjuk, hogy az élet nem mindig a paradicsomi állapot, és mi is a 21. századi pörgésben helytálló embereknek szeretnénk életszerű, egészségtámogató és finom étkezési tippeket adni. Ezért a mi étrendünkben a szezonális termények, otthon készített fogások, hazai ropogtatnivalók, legprofánabb finomságok mellett bármikor kéznél lévő Funky Forest préslevek és smoothie-k is fellelhetők, olykor ötletadó kombinációkban.

A kiadványomat és inspiráló étrendemet letöltheted most a funkyforest.hu/valtseletmodot oldalról – várlak szeretettel!

Funky és boldog új évet kívánok! 

Ahogy figyeljük környezetünket és magunkat, azt tapasztalhatjuk, hogy egyre kevésbé elvárás és cél, hogy a karácsonyi ajándék minél nagyobb anyagi értékkel bírjon. De akkor mi a vágyunk? Szabó Adrienn dietetikusunk most megosztott velünk néhány izgalmas, DIY ajándékötletet az egészség jegyében!

Azt szeretnénk, hogy a meglepetés személyes legyen, különleges és egyedi, kézzel készített, hogy látszódjon benne a törődés, legyen értelmes, az épülésünket szolgálja, legyen élmény… És akár az elkészítése is öröm legyen, hogy a fa alá ne szétziláltan essünk be. Az ünnep azé, aki várja, aki készül rá. Igyekszünk ehhez most mi is egy kicsit hozzájárulni, ezért olyan kis gasztroajándék tippeket hoztunk, amiket 

  • már most el lehet készíteni, mert jól eláll (téli granola, karácsonyi zabkása, forraltbor fűszerkeverék)
  • nem kell órákig mennie a sütőnek hozzá (“flódni” golyó) illetve mindegyiket
  • gyermekekkel is élményteli és nem megterhelő móka elkészíteni 

Téli granola

200 g sült tök
200 g nagyszemű zabpehely
200g magkeverék (tökmag, dió, napraforgómag, lenmag)
20g méz
40g olaj (szőlőmag vagy repce)
2 nagy teáskanál fahéj
1 teáskanál gyömbér
1 teáskanál őrölt kardamom
1 mokkáskanál só

Egy nagy tálban a sült tököt  összeturmixoljuk az olajjal, mézzel, fűszerekkel és a sóval, majd ide mérjük a zabpelyhet, a magokat (minden egészben hagyunk, egyedül a diót törjük össze kézzel durvára) és egészet alaposan összekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe terítjük és 180 fokon 20 percig sütjük, miközben legalább 1x átkeverjük a granolát. Figyeljünk, ha kezd túl sötétbarna lenni, akkor már ég, nem spórolhatjuk meg az odafigyelést, mert sütőnként változik a szükséges idő. 

Akkor lesz igazán ropogós, ha vékony rétegben kiterítjük a tepsin és több adagban sütjük, ha sokat készítünk egyszerre. Akkor tegyük jól zárható üvegbe, dobozba, ha már teljesen kihűlt.

Karácsonyi zabkása alap

Hozzávalók 1 adagra

4-5 evőkanál nagyszemű zabpehely
1 evőkanál lenmagliszt
1 evőkanál búzakorpa
1 evőkanál búzacsíra
1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék

A hozzávalókat összekeverjük és a tetszőleges üvegbe/dobozba csomagolt kása alap mellé adagonként egy-egy üveg Metal Mole is adható, mert a fűszeres zabot víz, növényi ital vagy tej mellett akár ebben is megfőzheti az ajándékozott.

Flódni golyó

30-35 mogyorónyi golyócskához
100g alma
100g aszalt szilva
100g dió
40g egész mák
2 teáskanál fahéj
1 csipet só

A felkockázott, megpucolt almát (az almát használhatjuk héjával együtt is, vagy pucolhatjuk vastagon és készítés közben a héját így megehetjük), az aszalt szilvát és a diót a fűszerekkel késes aprítóban közel egyneműre turmixoljuk. Ha nincs nagy teljesítményű aprítónk, akkor a hozzávalókat egy tálba téve 1 percig melegítsük mikróban, így a botmixer is könnyedén viszi. Utóbbi esetén tegyük hűtőbe majd, hogy jól formázható legyen. A megformázott “flódnit” a mákszemekbe forgatjuk.

Forraltbor fűszerkeverék –  Funky Christmas edition

Szegfűszeg
Csillagánizs
Rózsabors
Kardamom
Koriandermag
Őrölt fahéj
Őrölt szerecsendió
Őrölt gyömbér

Hogyan lesz ez jó móka kisebbekkel? 

Az érdekes színű, formájú, illatú fűszerek, amikkel addig talán sosem találkoztak a kis manók, érdekesek lehetnek számukra. Figyeljünk arra, hogy ne egyenként illatolják meg az apró fűszereket (pl.: koriandermag) hanem csak a zacskó fölé dugják a kis orrukat, nehogy beszippantsák azokat. 

Elronthatatlan, mert nem ég oda, nincsenek szabályai, hogy melyik fűszert milyen arányban kell alkalmazni, bármilyen üvegbe tesszük látványos lesz, maradék szalagot, madzagot masnizhatunk rá, szép tető hiányában textilt boríthatunk rá.

Ha szeretnénk az ajándékba vitt fűszerkeveréket és vörösbort kicsit FUNKY-zni, vigyünk mellé egy üveg metal mole-t, amivel nem csak különleges ízt kölcsönözhetünk az italnak, de a cukrot és a mézet is kiválthatjuk a préslé édességével. Kicsiknek pedig egyenesen csak az alma-cékla-répa préslé fűszerezésével készítsünk forró, karácsonyi italt. Kockázott aszalt almával vagy hazai citrommal, egy-egy egész fahéj rúddal is díszíthetjük az illatos finomságot.

Mi persze azt is elhisszük, ha nem tudsz időt szánni ezeknek a recepteknek az elkészítésére! Ebben az esetben sincs ok aggodalomra, irány a Funky webshop és az ajándékutalvány, amit azonnal küldünk neked emailben!

Szabó Adrienn dietetikusunk elmesélte nekünk, hogy hogyan hatnak a gyümölcsök és zöldségek az agyműködésünkre! Ha te is a természetes szellemi doppingok híve vagy, olvass tovább!

Szellemi teljesítményedet, memóriádat, érzelmi reakcióid, agyad stresszel szembeni ellenállóságát bizony természetes élelmiszerekkel is szabályozhatod. Sőt, elsősorban ezekkel, nem pedig a szintetikus vitamin formával (patikában megvehető étrendkiegészítőkkel), azok ugyanis sokkal kevésbé jól hasznosíthatóak. Ráadásul, ha természetes vitaminforrásra (gyümölcs, zöldség, vagy belőlük készült finomság, pl. @Funky Forest® préslé, smoothie) költünk, akkor energiához, ízélményhez is jutunk a hatóanyag mellett… Úgyhogy: tiszta haszon!

A színes, lédús termények nemcsak vitaminokat állítanak csatasorba kognitív funkciónk védelmében, hanem a szabadgyököket megkötő antioxidánsok (flavonoidok, például a sötét színű bogyós gyümölcsökben) gyulládesellenes, érvédő, oxidatív stresszt csökkentő hatása is az agytekervényeinket támogatja! Igen, már megint a gyulladáscsökkentő étrend a téma, ugyanis kutatások szerint ez áll a demencia, az Alzheimer- és a Parkinson-kór, valamint egyéb idegrendszeri betegségek háttérben is. 

Az antioxidánsok késleltetik a korral járó szellemi funkció hanyatlást, ezért minden korosztálynak hasznos ezt a tudást gyakorlatba ültetnie: a kisiskolásnak, a munkahelyen teljesítő felnőttnek, a sokáig szellemi fittségre vágyó középkorúaknak, és így tovább. 

Irányítóközpontunk egyetlen üzemanyaga a glükóz, melynek forrásai szintén a gyümölcsök. És minek biztosít még energiát a gyümölcs? Nos, a bélfóránkat alkotó mikroorganizmusoknak a gyümölcsök színes-szagos polifenoltartalma is üzemanyag!

A mikrobiom szimbiózisban él velünk és közvetlen kapcsolatban van a neurológiai folyamatokkal, így a gyümölcsökkel nem csak a szénhidráttartalmon keresztül, de a színanyagokkal is etethetjük agysejtjeinket. Elképesztő, ugye? Velük fokozhatjuk emlékezőképességünket, ami mind a munka, mind a tanulás melllett hasznos lenne, igaz? Irány hát a Funky Forest webshopja és tankolj fel üzemanyagból!

Halloween közeledtével most az őszi hangulat egyik kulcsszereplőjét mutatjuk be, a sütőtököt. Ha nemcsak lámpást faragnál belőle, hanem az ízét is szereted, Szabó Adrienn dietetikusunk most elmeséli neked, hogy mi minden jóság van benne!

Likopin: ez a narancsos színű növényi vegyület (karotinoid) egy rendkívül erős antioxidáns, amely zsírban oldódik és nem hőérzékeny, ezért ha valami finomságot készítesz belőle, mindenképp gondolj a kísérő zsiradékokra is (az én sült tök receptemben ez a dió, és a sütéshez használt szőlőmagolaj). A likopin tehát akkor is értékes tápanyag marad, ha hőkezelve van a sütőtök (mint a Funky Forest sütőtökös smoothie esetén, az eltarthatóság érdekében), így egyes daganattípusok (pl.: prosztata) prevenciójában is szerepe lehet. 

Béta-karotin: ő abban segít, hogy a bőrünk télen is szép legyen, valamint ő az immunfunkciókat támogató A-vitamin előanyaga is. 

Lutein: nagy koncentrációban található a szemben, a sárgafoltban, melyet ha rendszeresen pótlunk, az időskori látásromlás rizikóját csökkenthetjük.

Az édes sütőtök kiválóan helyettesíti a nyáron kéznél lévő gyümölcsöket. Kellemes íze kiváló cukorhelyettesítő, ha figyelnénk arra, hogy ne a nagyobb ökológiai lábnyomú banánnal édesítsük finomságainkat (például muffint, kenyeret) vagy épp a smoothie-t, és kiváló hideg salátákban és húsok mellé is, hogy azok laktatóbbak és izgalmasabbak legyenek. 

A sütőtök sütve időigényes, de vízben pillanatok alatt megpuhul, így könnyen készíthető belőle receptekhez használható sütőtökpüré.

Jó hír a kisgyermekes édesanyáknak, hogy a sütőtök 6 hónapos kortól biztonságosan adható, így nem kell bánni, hogy a hozzátáplálás nem nyáron indul, ennek a szezonnak is megvannak a pürézhető édes terményei.

Smoothie bowl: azaz a terített asztalon rendezett divatbemutatók nyertese, ami nemcsak trendi, de az egészségtudatos életmódba is illeszthető! Róluk mesél most nekünk Szabó Adrienn dietetikus!

A smoothie bowl egy folyadék és fagyasztott gyümölcs és/vagy zöldség krémesre turmixolt elegye, amit különböző feltétekkel díszíthetünk. Elkészítése egyszerű és gyors, akár egy rohanós hétköznapba is könnyedén beilleszthető, elviteles pohárba/befőttes üvegbe áttöltve, szuper útravaló is lehet. Ha a színpompás tálak gyümölcs alapúak, készíthetjük vendégség alkalmával, sütemény helyett édességként, fogyaszthatjuk edzés előtt 1-1,5 órával, amikor jól felszívódó szénhidrát-forrásra van szükségünk, meglephetjük vele válogatós, zöldséget és gyümölcsöt elutasító gyerekeinket, párunkat. De ami a legjobb: választhatjuk különösebb apropó nélkül, amikor csak megkívánjuk. 

Az étkezésekben, ételkészítésben egy nagyon jó élményforrás lehet, ha bátran variáljuk az összetevőket. Így van ez a smoothie esetén is, úgy kombinálhatjuk az alapanyagokat, ahogy csak szeretnénk, nincs szabály, így lehet a turmixunk több, mint egyszerű gyümölcs-zöldség smoothie.

Az alap lehet sokféle fagyasztott zöldség (pl.: uborka, cukkini, spenót, sóska, fodros kel, karfiol, brokkoli), kiegészíthetjük akár csírákkal (pl.: lucerna, brokkoli) is,  mindezt ízesíthetjük  kevés gyümölccsel vagy akár 100%-os gyümölcslével, és folyadékként egyszerűen csapvizet vagy akár zöld/gyógynövény teát adjunk hozzá. Dúsítsuk az egészet rostforrásokkal (lenmagliszt, lenmagpehely, zabkorpa), ezzel a szénhidrátok felszívódási sebességét is lassíthatjuk. Használjunk teljesértékű (túró, ricotta) vagy növényi (csicseriborsó, fehérbab, mandulavaj, dióvaj) fehérjeforrást, gondoskodjunk jó fajta zsiradékokról (lenmagolaj, dióolaj). Végül pedig fűszereket (fahéj, kardamom, tonkabab, szegfűszeg, ánizs, édeskömény, kurkuma, karobpor) is adhatunk a sűrű és krémes italunkhoz, ez még kalandosabbá teheti mixet.

Ha úgy érzed, a Te diétádba, életmódodba nem beilleszthető egy smoothie bowl, egy 100%-os préslé, vagy épp túl sok csatornán hallottál már (pletykákat!) a gyümölcsökről, ami miatt eddig elutasítottad, javasoljuk, hogy vegyél részt egyéni konzultáción, ahol szakember lehet segítségedre a betegségedben/állapotodban, a felületes cikkekkel légy kritikus, és bátran hallgass tested és lelked jelzéseire, egyél jóízűen.

Az egészséges étkezésnek nem egy kulcsa, hanem egy egész kulcscsomója van, amelynek egyik legfontosabb eleme a szezonalitás! Erről mesél nekünk most dietetikusunk, Szabó Adrienn!

Jelenleg – két évszak határán állva – még elérhető néhány nyári kincs, de már megjelentek az igazi őszi csemegék is. Ilyenkor érdemes a – gyümölcsökben kissé korlátozottabb – hideg időszakra felkészülni és lehetőségeinkhez mérten konzerválni a mostani ízekből: fagyasztani, befőzni. Persze, ha valakinek nem fekszik ez a raktározó, mókus-üzemmód, bátran csemegézhet télen is szezonálisan: ilyenkor középpontba kerülhetnek a káposztafélék, gumósok, hüvelyesek, savanyúságok és olajos magvak. 

Na de miért is tegyünk el a friss nyári gyümölcsöket fagyasztva vagy befőzve? A házilag eltett lekvár környezetterhelése szignifikánsan kisebb, mint a nagyüzemi előállítás, és ha mi teszünk fagyasztóba terményt – akár újrahasznosított csomagolásba –, kikerülhetünk jelentős mennyiségű csomagolóanyagot, logisztikai pontot és szállítási fázist. 

Hogyan főzök be én?

Kifőzött, forró üvegbe kerül a még rotyogó gyümölcs, vagy épp zöldség és azzal színültig töltöm a sterilizált üveget, melyet azonnal lezárok a kifőzött tetővel. Sem tartósítószer, sem cukor nem kerül bele. Bár a vitamintartalom sérül, de az antioxidánsok, ízek, illatok, rostok nagyrészt maradnak, sőt koncentrálódnak. 

Ha pedig befőzés helyett inkább mással töltenéd az időd, bízd a szezonális gyümölcsök megőrzését a profikra és válaszd a kíméletes hőkezeléssel konzervált gyümölcsleveket: a Funky Forest is így teszi el neked például a meggyet még a nyári szezonban, és így élvezheted az ízt egész évben a finom bodzás préslé formájában!

Minden időszaknak megvan a maga varázsa és az adott terhe is, nincs ez másképp az ősszel sem. A megnövekedett stressz ellensúlyozásáról mesél most nekünk Szabó Adrienn dietetikusunk.

A pihentető nyári időszakhoz képest ősszel határozottan több a mentálisan stresszes helyzet, és erre minden korosztályból tudunk példát említeni. Kisebbeknél, hogy kinek milyen új cucca van a suliban az új tanévben, vagy épp ki lesz az új padtársa. Nagyobbaknál, hogy melyik osztálytársuk milyen menő helyen volt nyaralni. Egyetemistáknál a tárgyfelvétel vagy az új órarend stressze, ami mellett nehéz beiktatni a munkát, dolgozó szülőknél pedig az évközbeni menedzsmentbe való visszarázódás terhe. Indulnak a konferenciák, a meetingek, a beszámolók, és már ezek olvasásával is hergeljük magunkat…

A fokozott helyzetek jelentősebb szabadgyök-termelődéssel járnak, melyet persze a szervezet egy bizonyos szintig kompenzál antioxidáns vegyületek előállításával, de érdemes ezeket a javító folyamatokat az ősszel is rendelkezésre álló zöldségekkel és a még igazán sokféle gyümölccsel megtámogatni.

Tévhitek a gyümölcscukorról

Tévhit, hogy szenzációs őszi terményünket, a szőlőt fogyasztani tilos, vagy minimum alaposan korlátozandó, mert sok benne a gyümölcscukor! Az édes szemek ugyanis számtalan értékes vegyületet zárnak magukba, hiba lenne csupán gyümölcscukrot látni benne.

Ehhez hasonlóan felesleges tartani a gyümölcslevektől is, mert a bennük lévő fruktóz egy kiegyensúlyozott étrendben minden nehézség nélkül helyet kaphat. Ez pedig tiszta szerencse: az adalékanyagmentes gyümölcslé is része lehet a káros folyamatok elleni küzdelemnek, ugyanis a bioaktív vegyületek a tartósító hőközlés ellenére is megmaradnak. És lássuk be, könyvtárban kicsit praktikusabb antioxidáns forrás egy üvegbe zárt gyümölcs, mint a csöpögő és lédús, különösen, ha előbbi kortyolgatásával akár az energiaitalt vagy más koffeines terméket is ki tudunk váltani.

Azt már sokan tudjuk, hogy miért kell és miért érdemes zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztani. Amikor róluk beszélünk, olyan hívószavak ötlenek fel bennünk egészségünk őreiként, mint: vitamin, ásványianyag, fitonutriens, antioxidáns, rost, víztartalom. Ez mind igaz is, most azonban Szabó Adrienn (@diet_etikus) dietetikusunk arról ír, hogy mennyire jó eszközök ezek a finomságok ahhoz, hogy étrendünk érdekes, izgalmas, ízletes, színes, értékes legyen! Olvassatok tovább!

Nagyon fontos, hogy a gyümölcsöket ne csak azért fogyasszuk, mert hasznosak, hanem azért is, mert szeretjük őket, ízlenek nekünk. Ez azért lényeges, mert így sokkal könnyebb beépíteni a mindennapokba a szükséges zöldség-gyümölcs fogyasztást [~ 1 kg] hosszú távon is, illetve így az étkezés is jobb élmény lehet, több lehetőséget rejt magában.

Ehhez persze érdemes új inspirációt keresni, mindig más és más formában fogyasztani a finomságokat, kipróbálni új textúrákatt és új párosításokat. Talán különösen fontos ez a nyitottság, vagy épp leleményesség egy (válogatós) gyermek esetén.

A titkos házi gumicukor recept!

A képen házi gumicukor van, mely segítségével a gyümölcslé – vagy egy 100%-os gyümölcs turmix, smoothie – izgalmas formába hozható.

Recept:
10 g zselatint a tűz fölött összekeverünk 100 ml gyümölcslével, majd folyamatosan kevergetve – 1 pillanatnyi forralás után – elzárjuk a gázt és szilikonos formába adagoljuk a zselatinos keveréket. Némelyikbe bogyós gyümölcsöket is rejthetünk (eper, málna, ribizli, szeder, áfonya). Egy éjszakát a hűtőben hagyhatjuk, hogy garantáltan könnyen kijöjjön a formából. Ha esetleg túl keménynek bizonyulna, meleg helyen pár perc alatt puhább lesz!

Semmi hozzáadott cukor, vagy mesterséges színezék, csak 2 összetevő: zselatin + bármelyik Funky Forest préslé.

A zselatin nem ellenség

Jó tudni, bár a zselatin kevésbé hatékonyan szívódik fel, mint a manapság oly sok helyen látott hidrolizált kollagén, mégis egyes vizsgálatok beszámolnak olyan eredményről, hogy 15g zselatin 50mg C-vitaminnal (pl.: itt a gumicukorba rejtett gyümölcs) elfogyasztva edzés előtt növelte az inak teljesítményét.

Blogunkon folytatjuk a múlt heti népszerű strand-snack témát, ezúttal Szabó Adri dietetikusunk tanácsaival. Az előző bejegyzésben a legegészségesebb nyaralós ételek receptjeit osztottuk meg veletek, most pedig arról mesélünk, hogy ha mégis csak a lángos lebegne a szemeitek előtt, mivel egészítsétek ki a napotokat ahhoz, hogy bármiféle bűntudat nélkül, felszabadulva élvezhessétek a strandot!

Miből áll az egészséges életmód? Hogyan áll fel az egyensúly testünk-lelkünk és a természet között? A vágyott ideális állapot hogyan érhető el? Nos, ha erre valaki tudja a tuti választ, írja meg nekem is!

Amit én tudok tanulmányaim és szakmai, valamint emberi tapasztalataim alapján, hogy ez egy soktényezős dolog, mert fizikai egészséget csak sporttal és táplálkozással bizony nem lehet elérni. Ez pedig egy megkérdőjelezhetetlen tény, nem csupán egy jól hangzó mondat!

Nem ellenség a lángos!

Kell hozzá például a lelki béke is – hogy az ételek színterén maradjak dietetikusként –, például béke az ételekkel. Nyaraláskor lángost enni nem bűn, büntetnünk pedig végképp nem kell magunkat utána extra edzéssel, ájulásig tartó úszással. Ha egy ételt örömmel, lelkiismeretfurdalás nélkül, a látványra, ízekre, illatokra, rágásra (az evést megelőző szakasza az étkezésnek az úgynevezett kefalikus fázis, bizony ennek is fontos szerepe van) odafigyelve majszolunk el, könnyebben emészthető lesz. Nem úgy, mintha azon agyalunk közben, hogy mennyi energiát is viszünk be, hogyan hagyhatjuk ki most kompenzálásként a vacsorát, és hogy is fogunk kinézni ez után a fürdőruhában. Egy békében elfogyasztott étkezés után ugyanis bizonyítottan fokozódik az emésztőenzimek termelődése, és csökken az étkezés utáni hasi diszkomfort is.

 Tehát ha szereted a jó fokhagymás-tejfölös-sajtos lángost, vagy az egyéb klasszikus strand-ételeket, edd őket örömmel! A harmónia része, hogy ha szeretjük, nem utasítjuk el teljesen és végletesen a hagyományos ételeket.

 Amit emellett megtehetsz

Mi aznapra bedobtunk a táskába pár kis üveg 100%-os gyümölcs-zöldség levet, ami a gyors ebédhez jó kis kiegészítő volt, a vitaminbevitelre és a folyadékpótlásra is figyelve. Amikor pedig eljött a vacsora ideje, kifejezetten kívántunk egy hatalmas adag salátát, így egy étkezésileg teljes értékű napot zárhattunk az egész napos úszás és mozgás után.

A “tiszta” étkezés nem azt jelenti, hogy kézmosás után, tiszta kézzel nyúlunk az ételhez, bár ez elengedhetetlen persze.

Hajlamosak vagyunk címkézni az étkezési szokásainkat, hogy könnyebben összefoglalhassuk, milyen elvek mentén alakítjuk ki táplálkozásunk, mi a “hitvallásunk”. Azonban némelyik elnevezés korlátozó tényezővé és ártalmassá is válhat.

A clean eating kiindulópontja jószándékú, mert arra sarkall, hogy minél értékesebb tápanyag-összetételű, és minél kevésbé feldolgozott ételeket fogyasszunk, kerüljük az adalékanyagokat, mesterséges aromákat, ízfokozókat, vegyszer maradványt tartalmazó terményeket, antibiotikummal túlkezelt állati eredetű élelmiszereket. 

Fontos azonban, hogy a “clean eating” kényszeresen kizár számtalan élelmiszert, amelyeket így könnyedén bélyegezhetünk meg “not clean” azaz piszkos, káros ételeknek. Ez egyáltalán nem helytálló kategorizálás. Mikor pedig a rohanó hétköznapokon “rosszul” étkezünk, ha életszerűen és nem mindig úgy választunk finom falatokat, ahogy azt tökéletesnek hisszük, hajlamosak vagyunk neheztelni magunkra, szükségtelen bűntudattal ostorozva magunkat. 

Az én javaslataim a következők:

  • Kerüld el a merev táplálkozási ajánlásokat, és bátran utasítsd el a lelkiismeretfurdalásra okot adó javaslatokat is!
  • Igenis lehet egészséges a testnek és léleknek mindaz, ami finom, sőt! Csak az lehet jótékony hatású, amit örömmel fogyasztunk el.

Így kapcsolódnak össze a fentiek a Funky Forest italaival! Ezek az élvezetes és finom (!), üvegbe zárt préslevek és smoothie-k nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, adalékanyagot, tartósítószert, csak és kizárólag a hidegen préselt gyümölcsöt és zöldséget. Fogyaszd őket bátran, bűntudatmentesen, minden nap!

Az érzelmi fejlődés szempontjából az apukák olyan kulcsszerepet töltenek be a gyerekek életében, amely pótolhatatlan, mindezek mellett tudjuk, hogy a férfiak közel sem szentelnek annyi figyelmet az egészségüknek, mint amire szükség lenne. A vasárnapi apák napja alkalmából most néhány szuper tippel szolgálunk ahhoz, hogy minél tovább élvezhessük egymás társaságát egészségben, boldogságban! 

Az apák a gyermekekkel való játék során általában többet érintenek, mint beszélnek (fogócska apuval vs. scrabble anyuval), és a velük való játékban gyerekként gyakran hevesebb érzéseket élünk át, ezért az ekkor szerzett apai élmény egy életre szól és mással nem helyettesíthető. Az érintés, mint fizikai kapcsolat, elemibb módon indítja meg az érzelmi életünket és nagy hatással van a felnőttkori érzelmi intelligenciára. Mindezek mellett tudjuk, hogy az oly nélkülözhetetlen szerepet betöltő férfiak a saját egészségüknek nem szentelnek elég figyelmet.

  • Az egészségi problémákat, betegségeket az élet természetes velejáróinak tartják, így a megelőzést célzó beavatkozásokat gyakrabban utasítják el, a prevenció jelentősége számukra nem evidens.
  • A jelentkező egészségi panaszokat hosszú időn keresztül ignorálják, rendszerint addig, míg hétköznapi tevékenységeikben ez nem hátráltatja őket jelentősen.
  • Az orvosi javaslattal való együttműködés alapvetően a panaszok megszűntéig tart, jelentős életmódváltás még a súlyosabb esetekben is ritka.

Gyakori hazánkban, hogy a férfiak zöldség- és gyümölcs fogyasztása elmarad a nőkétől, ennek orvoslására pedig olykor nem árt 1-2 praktika, új ötlet, tuti tipp. Ha például a házilag készített gyümölcslevek, smoothie-k, még nem csúsznak a család férfi tagjánál, akkor próbáljuk ki a Funky Forest csapat által zseniálisan megalkotott alma-körte-uborka-spenót mixet!

Bár apák napjára egy kézzel készített meglepetés örök emlék lehet, mi most arra szavazunk, hogy figyeljünk az édesapák egészségére, segítsük őket és támogassuk őket ebben az év minden napján, vállaljunk értük felelősséget! Elképzelhető, hogy a relaxációra hangoló Tranquil Turtle jégkockákkal csörögve egy egészséges napindító tradícióvá válhat az apukáknál?! Mi ebben bízunk!

Írta: Szabó Adrienn, @diet_etikus

Mikor lehet szükségünk egy gyümölcslé nyújtotta gyors szénhidrát töltésre és hatékony energia löketre?

  • Fizikai aktivitás során
  • Kiadós túrán egy nagy kaptató előtt

A gyümölcsprésnedv az emésztés megterhelése nélkül nyújt tápanyagot a nagy munkát végző izmoknak. Izzadás során pedig nem csupán vizet veszítünk, hanem ionokat is. Egy 100% gyümölcs és zöldség tartalmú ital ezek pótlásában is segíthet.

Végre eljött a kirándulásnak kedvező idő! Ilyenkor a gondosan megtervezett úti menü aranyat ér! A képen a viasz szalvétákban szendvics, süti, zöldségfasírt, a komposztálható dobozban zöldségek (karalábé, kígyóuborka, kápia, retek). De hiába környezetbarát minden csomagolóanyag, mindent hazaviszünk! Az üveg egy szuper csomagolás, de gyakorlatilag sosem bomlik le, viszont ha jó helyre elviszed, közel 100%-ban újrahasznosítható és számtalanszor újra felhasználható.

Táplálkozás élettanilag az a helyzet, hogy 1 leves kúra nem fogja megoldani mindazt a méregtelenítést, amit a szervezetünk véghez visz hála a máj, a vesék, a tüdő minden másodpercben végzett munkájának.

A bőséges folyadékfogyasztás azonban támogatja a szervezet megújítást végző folyamatait, a folyadékbevitel, a hidratáció elengedhetetlen az immunrendszer működéséhez is.

Amire felhívhatja figyelmünket a tavaszi életmódváltó-láz kapcsán megjelenő #léböjtkúra az az, hogy inni bizony ilyenkor is kell! Hiába nincs még tikkasztó hőség, a víz folyamatosan távozik szervezetünkből: légzés, párologtatás a bőr minden pontján és a salakanyag ürítés során is. A napi folyadékigény minimum 1liter/1000 kcal. Anélkül, hogy bárki vadul számolni kezdene, nagy átlagban megállapítható, hogy egy home office és egyéb ülő munkát végző ember is elfogyaszt annyi ételt, hogy a minimum 2 litert mindenkinek javasoljuk.

Ha a vizet néha feldobnánk, akkor azt tegyük valami olyannal, ami gazdag színanyagokban, mint ez a céklás-répás almalé, mert így tuti jobban csúszik a víz és még egyéb fitovegyületekkel is támogatjuk testünk működését.

#fenntarthatóság

Ha küzdesz a (hazánkban egyébként kiváló minőségű) csapvízzel, és leszokóban vagy a (környezetterhelő) palackozott vizekről, jó alternatíva lehet a Funky Forest intenzív ízű itala a víz turbózásához.

A hideg, szürke napokon ösztönösen érezhetjük azt, hogy hiányoznak a színes, friss, tápanyagokban gazdag, egészségtámogató zöldségek és gyümölcsök étrendünkből. Különösen bajban lehetnek azok, akik a környezettudatosság jegyében minél kisebb ökológiai lábnyomú, tudatos megoldást keresnek.

Van azonban sok jó lehetőség és ezek között a Funky Forest alma-cékla-répa leve egy remek választás, mert

  • csak a 3 összetevőt tartalmazza, semmi mást
  • kíméletes pasztörizálás mellett a vitaminok egy része egyáltalán nem sérül
  • a direkt préselésnek köszönhetően nem csak az összetevők beltartalmi értéke marad meg kedvezőbben, de
  • a néhány lépésből álló gyártási lánc sokkal kevésbé környezetterhelő, mint a nagyipari technológia
  • csupa szezonális és magyar alapanyag alkotja

A hosszú eltarthatóság és a tartósítószerek elkerülése érdekében alkalmazott technológia hatására a hőérzékeny vitaminok mennyisége valamelyest csökken, de láthatjuk, milyen vibráns marad így is az üvegbe zárt nedű. Ez az intenzív szín arról tanúskodik, hogy színanyagokban, antioxidánshatású növényi hatóanyagokban továbbra is gazdag a Metal Mole. Jó ha tudjuk, hogy a zöldségek és gyümölcsök nem csupán vitamintartalmuknak köszönhetően támogatják szervezetünk normál működését. A pigmentekben gazdag fitonutriensek legalább olyan fontos komponensek! Szóval, aki eddig biztonsági játékosként csak almalevet fogyasztott, engedjen a dúsított, Funky-s kreációnak.

Tudtad, hogy az üveg az egyik legkörnyezetbarátabb csomagolás? 

  • Szinte maradéktalanul újrahasznosítható
  • Újrahasznosítása során sokkal kevesebb a károsanyag kibocsátás, mint a többi csomagolóanyag esetén
  • Az üveg palackoknak otthon is könnyen szerezhetünk új értelmet 
  • Van olyan Funky Forest értékesítő partner, aki a tisztán visszavitt üveget beváltja!