Tőzegáfonya
Lányok! A tőzegáfonya hozzátok szól, legalábbis a kutatások alapján biztosan. A legtöbb pozitív
hatását ugyanis, – mint például a húgyúti fertőzések elleni védelmet vagy a gyomorfekély megelőzésének támogatását – nőkre fejti ki. Preventív termés, tehát az áldásos tulajdonságait a megelőzés során várhatjuk tőle.
Ez a savanykás, kicsattanóan piros bogyó antioxidánsokban bővelkedik, C-vitamin tartalma kiemelkedő. Ha kíméletes eljárással készítik, – emlékeztek, a pasztőrözésnél említettem már! – ez a palackozásig és természetesen a fogyasztásig is kitart!
A növényi színanyagoknak terápiás jelentőségük van, az antociánok a növényzet különböző részeiben, így például a gyökerekben, hajtásokban, virágokban, sőt még a vörös színű, őszi levelekben is megtalálható vegyületek. Ilyen antocián a peonidin is, ami a tőzegáfonya vörös színéért felel. Egyik érdekessége, hogy Petri-csészés vizsgálatokban gátló hatást mutat többek között az áttétes emlőrákos sejtekre.
Bár a gyümölcs önmagában tényleg elég savanyú, ezt kiválóan ellensúlyozhatjuk más bogyós gyümölcsökkel, nem véletlen, hogy a Berry Bear smoothieban is eperrel kombinálva kóstolhatjátok. Éljenek a színek!
Termékeink tőzegáfonyával

Funky Mix
A csomag összesen 12 darab általad választott préslevet vagy smoothiet tartalmaz.
A csomagra most 10% kedvezményt is adunk.
Minden, ami tőzegáfonya

A smoothie bowlok csodás világa
Smoothie bowl: egészséges, szép és akár egy diétába is beleillik a dietetikus szerint Itt a tavasz és a télen lemerült…

Csempésszük vissza a nyarat!
A csapból is a fenntarthatóság folyik, ami persze nem jelenti azt, hogy mindannyian figyelünk is erre. De most foglalkozzunk szabadon…

A szezon sztárja: a cékla
A cékla antioxidáns tartalma elképesztő magas, egy bizonyos típusú vastagbéltumor prevenciójában bizonyítottan szerepe van, így akár minden nap is javasoljuk…

Egészséges nyári nyalánkságok
Mondjon bárki bármit, vagy kövesse a legpaelóbb, legegészségesebb diétát, olyan nincs, hogy nyáron ne futna össze a bárki szájában a…

Epermámor – hozzuk ki belőle a legtöbbet!
Lassan tetőzik az eperszezon és degeszre ehetjük magunkat ebből az isteni finom és rendkívül egészséges gyümölcsből! A Funky Forest egyik…

Eljött a smoothiek ideje! Receptek reggelire, uzsonnára és desszertnek.
Essünk gyümölcs mámorba már májusban! Bár a hazai gyümölcsök többsége még a napfényben sütkérezve érlelődik, Szabó Adrienn szuper smoothie receptjeivel…

A változatos étrend őrei: a gyümölcsök!
Azt már sokan tudjuk, hogy miért kell és miért érdemes zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztani. Amikor róluk beszélünk, olyan hívószavak ötlenek fel…
Tudtad, hogy a Funky Forestnél dietetikusokkal dolgozunk, hogy minél naprakészebb, hitelesebb információval szolgálhassunk számotokra?



