Barion Pixel

Szabó Adrienn

Megosztás

Így vidd át a nyarat az őszbe!

Az egészséges étkezésnek nem egy kulcsa, hanem egy egész kulcscsomója van, amelynek egyik legfontosabb eleme a szezonalitás! Erről mesél nekünk most dietetikusunk, Szabó Adrienn!

Jelenleg – két évszak határán állva – még elérhető néhány nyári kincs, de már megjelentek az igazi őszi csemegék is. Ilyenkor érdemes a – gyümölcsökben kissé korlátozottabb – hideg időszakra felkészülni és lehetőségeinkhez mérten konzerválni a mostani ízekből: fagyasztani, befőzni. Persze, ha valakinek nem fekszik ez a raktározó, mókus-üzemmód, bátran csemegézhet télen is szezonálisan: ilyenkor középpontba kerülhetnek a káposztafélék, gumósok, hüvelyesek, savanyúságok és olajos magvak. 

Na de miért is tegyünk el a friss nyári gyümölcsöket fagyasztva vagy befőzve? A házilag eltett lekvár környezetterhelése szignifikánsan kisebb, mint a nagyüzemi előállítás, és ha mi teszünk fagyasztóba terményt – akár újrahasznosított csomagolásba –, kikerülhetünk jelentős mennyiségű csomagolóanyagot, logisztikai pontot és szállítási fázist. 

Hogyan főzök be én?

Kifőzött, forró üvegbe kerül a még rotyogó gyümölcs, vagy épp zöldség és azzal színültig töltöm a sterilizált üveget, melyet azonnal lezárok a kifőzött tetővel. Sem tartósítószer, sem cukor nem kerül bele. Bár a vitamintartalom sérül, de az antioxidánsok, ízek, illatok, rostok nagyrészt maradnak, sőt koncentrálódnak. 

Ha pedig befőzés helyett inkább mással töltenéd az időd, bízd a szezonális gyümölcsök megőrzését a profikra és válaszd a kíméletes hőkezeléssel konzervált gyümölcsleveket: a Funky Forest is így teszi el neked például a meggyet még a nyári szezonban, és így élvezheted az ízt egész évben a finom bodzás préslé formájában!

Olvass tovább!

Étel, ami a lelket is táplálja

Tippek

Ma már tudjuk, hogy számtalan betegségnek lelki vonatkozása van. Ezért az ételeknél is fontos figyelembe venni azt az aspektust, hogy az ember a lelkével együtt ...

Szabó Adrienn

Megosztás

Így vidd át a nyarat az őszbe!

Az egészséges étkezésnek nem egy kulcsa, hanem egy egész kulcscsomója van, amelynek egyik legfontosabb eleme a szezonalitás! Erről mesél nekünk most dietetikusunk, Szabó Adrienn!

Jelenleg – két évszak határán állva – még elérhető néhány nyári kincs, de már megjelentek az igazi őszi csemegék is. Ilyenkor érdemes a – gyümölcsökben kissé korlátozottabb – hideg időszakra felkészülni és lehetőségeinkhez mérten konzerválni a mostani ízekből: fagyasztani, befőzni. Persze, ha valakinek nem fekszik ez a raktározó, mókus-üzemmód, bátran csemegézhet télen is szezonálisan: ilyenkor középpontba kerülhetnek a káposztafélék, gumósok, hüvelyesek, savanyúságok és olajos magvak. 

Na de miért is tegyünk el a friss nyári gyümölcsöket fagyasztva vagy befőzve? A házilag eltett lekvár környezetterhelése szignifikánsan kisebb, mint a nagyüzemi előállítás, és ha mi teszünk fagyasztóba terményt – akár újrahasznosított csomagolásba –, kikerülhetünk jelentős mennyiségű csomagolóanyagot, logisztikai pontot és szállítási fázist. 

Hogyan főzök be én?

Kifőzött, forró üvegbe kerül a még rotyogó gyümölcs, vagy épp zöldség és azzal színültig töltöm a sterilizált üveget, melyet azonnal lezárok a kifőzött tetővel. Sem tartósítószer, sem cukor nem kerül bele. Bár a vitamintartalom sérül, de az antioxidánsok, ízek, illatok, rostok nagyrészt maradnak, sőt koncentrálódnak. 

Ha pedig befőzés helyett inkább mással töltenéd az időd, bízd a szezonális gyümölcsök megőrzését a profikra és válaszd a kíméletes hőkezeléssel konzervált gyümölcsleveket: a Funky Forest is így teszi el neked például a meggyet még a nyári szezonban, és így élvezheted az ízt egész évben a finom bodzás préslé formájában!

Olvass tovább!

Egy asztalnál – a közös étkezés pszichológiai és biológiai fontossága az egészségünkben

Életmód

Hogy az étkezés során nem csak az étel látványa, íze, illata hat ránk, azt mindannyian tudjuk, érezzük. Óriási szerepe van annak is, hogy kikkel fogyasztjuk ...