RÓLUNK
2018-ban – több évtizedes hazai vendéglátóipari tapasztalataink alapján – megálmodtunk egy innovatív gyümölcsital-családot, 2020-ra pedig el is készült a saját gyümölcsfeldolgozó üzemünk Szécsényben. És hogy miért pont ott?
Alapításunkkor fontos szempont volt, hogy az alapanyagok nagyrészt helyi, illetve nyomon követhető forrásból származzanak, és hogy üzemünket egy hátrányos helyzetű térségben építsük fel, hozzájárulva ezzel a szakképzett munkaerő helyben tartásához. Egyedi ízkombinációinkat pedig szándékosan úgy alkottuk meg, hogy azok nagy részéhez a régióban lévő gyümölcstermelők tudják biztosítani az alapanyagot. A márka fenntarthatóságra és ökológiai lábnyomunk minimalizálására törekszik, és hisszük, hogy ezek a finom zöldségek és gyümölcsök a természet ajándékai, ezért tisztelettel bánunk a maradékokkal is: ezeket a szécsényi állatfarm bájos lakói kapják meg takarmányként.
A kezdetektől valami egyedit, extrát, minőségit, újat terveztünk létrehozni, így született meg a Funky Forest márka! Merülj el a katartikus gyümölcs élményben és ébredj fel!
TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁSUNK
A fenntarthatóságra nemcsak az innovatív gyártásban, a környezetvédelemben, de egyéb társadalmi területeken is törekszünk. A Funky Forest-et olyan szellemiségben alapítottuk, amellyel az egészséges és tudatos életmód hirdetését elméletben és gyakorlatban is segíteni akartuk, így nem kérdés, hogy erre nap mint nap fókuszt helyezünk. A Funky Forest szécsényi üzemének alapelve az adalék- és tartósítószer-mentes előállítás, a gyártás ökológiai lábnyomának minimalizálása, valamint prioritást élveznek a helyi alapanyagok, és a nyomonkövethetőség.
Az alábbiakban bemutatjuk nektek azokat a területeket, ahol megpróbáljuk semlegesíteni a környezetre gyakorolt hatásunkat, és ahol megpróbálunk valódi értéket visszaadni közeli és tágabb környezetünknek.
A JÖVŐ GENERÁCIÓJA
Szerintünk nem kérdés, hogy a gyermekek és fiatalok étrendjében kiemelt helyet kell kapnia a zöldségeknek és a gyümölcsöknek, de azt is tudjuk, hogy ezt a változatos étrendet sok hátrányos helyzetű család nem engedheti meg magának. Emiatt rendszeresen látogatjuk a környező településeket és más országos intézményeket, illetve szeretetszolgálatokat és kórházakat is támogatunk. Ilyen például a Gézengúz Alapítvány, a Pikler Emmi Bölcsőde, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, a Vércsepp a vérellátásért Alapítvány, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, és a Heim Pál Gyermekkórház. 2021-ben összesen több, mint 20.000 üveg gyümölcslevet osztottunk szét.
LOKALITÁS
Szécsény és térsége kiemelt szerepet kapott a Funky Forest életében. Alapításunkkor fontos szempont volt, hogy az alapanyagok nagyrészt helyi, illetve nyomon követhető forrásból származzanak, és hogy üzemünket egy hátrányos helyzetű térségben építsük fel, hozzájárulva ezzel a szakképzett munkaerő helyben tartásához. A Funky Forest csapata ezen kívül gyakran járja a környező településeket, hogy a rászoruló családoknak és iskoláknak a helyi önkormányzat segítségével adományozzon gyümölcsleveket.
FENNTARTHATÓSÁG
A fenntarthatóság több részből áll a Funky Forest háza táján az alapanyagok beszerzésétől kezdve, a gyártástechnológián át a maradékok kezeléséig. Gyümölcsleveinket környezetbarát üvegcsomagolásba töltjük, az üzem és a hűtőház energiaigényét pedig jelentős részben zöld energiával, napelemek segítségével biztosítjuk. Egyedi ízkombinációinkat szándékosan úgy alkottuk meg, hogy azok nagy részéhez hazai gyümölcstermelők tudják biztosítani az alapanyagot. A fenntarthatósághoz pedig az is hozzátartozik, hogy mihez kezdünk a gyártás maradékaival. Hisszük, hogy ezek a finom zöldségek és gyümölcsök a természet ajándékai, ezért tisztelettel bánunk az üvegekbe nem tölthető részeikkel is: ezeket állatfarmok bájos lakói kapják meg. 2021-ben összesen 10.000 kg almazúzalékot adtunk át takarmányként. Példamutató tevékenységünkkel 2022-ben megnyertük az International Vegan Label Awards ‘Best in Positive Impact’ – A legjobb pozitív hatást kiváltó vállalat” díját a széles nemzetközi mezőnyben.
EDUKÁCIÓ
Mivel úgy az innováció, mint a környezetvédelem és a társadalmi felelősségvállalás terén elhivatottak vagyunk, az edukációt és a hitelességet, megbízhatóságot is elengedhetetlennek tartjuk, ezért két elismert dietetikussal, Fülöp Lilivel és Szabó Adriennel is együtt dolgozunk, akik a Funky Forest® blogján rendszeresen publikálnak szakmai bejegyzéseket táplálkozási tanácsokkal, alapanyag-információkkal. Az edukációt emellett a fiatalok irányába is fontosnak tartjuk: nyáron az Agrártábor programjában is szerepeltünk, amelyen megmutattuk a gyerekeknek, hogy miként is működik egy fenntartható gyümölcslé-üzem! A fenntarthatóságot képviselő és az egészséges életmódot népszerűsítő működésünket 2022-ben a ‘Best in Positive Impact’ – A legjobb pozitív hatást kiváltó vállalat’ – díjjal jutalmazta az International Vegan Label Award, jó példaként állítva a Funky Forestet a nemzetközi szereplők elé.
A Funky csapat

Bertényi Gábor
Alapító

Lozsádi Dániel
Alapító, Tulajdonos

Zsendovits Ábel
Tulajdonos

László Judit
Kereskedelmi Vezető

Somogyi Nándor
Üzemvezető

Bognár Botond
Ügyvezető

Rendes Szabolcs
Ügyvezető

Izsó Krisztina
Irodavezető

Máder Évi
Pénzügyi Ügyintéző